Nyomtatás

A Csodakút Óvoda nyerte a Mikulás Kupát

Kategória: Sport 2017. december 05. kedd, 12:06

TBE 5794Tizedik alkalommal rendezték meg a Nagy Imre ÁMK tornacsarnokában a csepeli óvodások játékos sportvetélkedőjét, a Mikulás Kupát, ahol mintegy 240 óvodás versenyzett.

 

A Mikulás Kupa idén kétszeres jubileumi évfordulóhoz érkezett: a verseny már 25 éves hagyományra tekint vissza, a Nagy Imre ÁMK tornacsarnoka pedig 2007 óta házigazdája a vetélkedőnek. Az idei vetélkedő azért marad emlékezetes, mert a már felújított tornacsarnokban lehetett megrendezni.

A Mikulás Kupát Borbély Lénárd, Csepel polgármestere nyitotta meg. Köszönetet mondott Jenei Jánosnak, a testnevelési munkaközösség vezetőjének, aki már 19 éve szervezi a rendezvényt és koordinálja a versenyt, valamint a Jedlik Ányos Gimnázium diákjainak, akik a verseny lebonyolításában segítettek. Kitért arra, hogy TAO-forrásból sikerült felújítani a tornacsarnokot és az öltözőket, így még színvonalasabb körülmények között lehet megrendezni a vetélkedőt. A „rajt” szó elhangzása előtt Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda vezetője is köszöntötte a versenyzőket és a szurkolókat.

A 22 óvoda 6 fős csapatokban versenyzett. A játékos feladatok a váltófutásra épültek és mind az öt versenyszám a Mikuláshoz illetve a karácsonyhoz kapcsolódott: virgács-váltó, Télapósapka-váltó, szaloncukorfutás, fenyőfadíszítés, Télapózsák-töltés. A gyerekek nagyon élvezték a két órás versenyt, végig lelkesen teljesítették a feladatokat, reménytelen helyzetben sem adták fel a küzdelmet. A díjkiosztásra megérkezett a Mikulás is, akit a gyerekek a „Hull a pelyhes fehér hó” című dalt énekelve hívtak be a terembe. Minden óvodás győztesnek érezhette magát, mert a Mikulás minden résztvevőt megajándékozott egy Mikulás-csomaggal.

A Mikulás Kupát idén a Csodakút Óvoda nyerte, a tavalyi győztes Csalitos Óvoda és a Szivárvány Óvoda előtt.

 

Lass Gábor

Fotó: Tóth Beáta

TBE_5587.jpg TBE_5603.jpg TBE_5605.jpg

TBE_5608.jpg TBE_5612.jpg TBE_5616.jpg

TBE_5621.jpg TBE_5628.jpg TBE_5630.jpg

TBE_5637.jpg TBE_5638.jpg TBE_5640.jpg

TBE_5646.jpg TBE_5661.jpg TBE_5664.jpg

TBE_5667.jpg TBE_5673.jpg TBE_5678.jpg

TBE_5682.jpg TBE_5690.jpg TBE_5694.jpg

TBE_5701.jpg TBE_5712.jpg TBE_5717.jpg

TBE_5726.jpg TBE_5741.jpg TBE_5744.jpg

TBE_5745.jpg TBE_5749.jpg TBE_5752.jpg

TBE_5759.jpg TBE_5766.jpg TBE_5794.jpg

Utoljára frissítve: 2017. december 05. kedd, 13:09