Nyomtatás

A csepelieké az utánpótlás szabadfogású csapatbajnoki cím

Kategória: Sport 2017. november 20. hétfő, 13:18

birkozocsapatcsepelKaposvár adott otthont az idei év utánpótlás szabadfogású csapatbajnokságának. A megmérettetésen tizennégy szakosztály képviselte magát, akik közül a Csepeli BC bizonyult a legjobbnak, miután óriási csatában 22-17 arányban legyőzte az ESMTK-t a fináléban. A dobogó harmadik fokára a Ceglédi VSE állhatott fel. 

Igazi csapatbajnoki hangulat alakult ki vasárnap Kaposváron, a kadet és a legfiatalabb junior versenyzőknek kialakított utánpótlás csapatbajnokságon. A szabadfogású viadalra tizennégy szakosztály adta le nevezését, közülük mindannyian részt is vettek a csapattalálkozón.

A mérlegelést követően a sorsolás a tavalyi bajnokság első két helyezettjének (Dorogi NC, ESMTK) kiemelésével kezdődött, majd hozzájuk lettek sorsolva a további csapatok. A későbbi két döntős meglehetősen könnyedén jutott be a fináléba. Felső ágról az ESMTK a Szegedet és a Kecskemétet múlta felül, míg az alsóról a Csepeli BC a Dél-Zselicet, a Tatabányát és a Ceglédet verte meg fölényesen.

A mindent eldöntő összecsapás volt az egyik legjobban várt csapattalálkozó a nap során. Bár az ESMTK az első két súlycsoportban nem tudott versenyzőt kiállítani, mégis izgalmassá alakult a finálé. Hatalmas szurkolás közepette zajlottak a mérkőzések, a roppant összetartó csepeliek azonban végig őrizték előnyüket, sőt.

A 100 kilogrammos mérkőzés során végleg eldőlt a bajnoki cím sorsa, hiszen az eredetileg 76 kilós szabadfogású válogatott, Korcsog Milán pontozással legyőzte a 85 kilogrammos kötöttfogású világ- és Európa-bajnok Szőke Alexet. A csepeli táborban a nehézsúlyú mérkőzés elvesztése ellenére is hatalmas ünneplés tört ki, büszkén énekelhették a “bajnokcsapat, bajnokcsapat” rigmusokat, majd közösen dobálták a magasba Korcsog Milánt.

A 22-17-es végeredmény végül úgy alakult ki, hogy a csepeliektől Korcsogon kívül még Pázmándi István, Rácz Richárd, Budai-Kovács Marcell és Nagy Péter is diadalmaskodni tudott.

A bronzérmet a kötöttfogású bajnok Ceglédi VSE érdemelte ki, miután legyőzte a Kecskeméti TE-t a harmadik helyért. A Pap Ferenc és Pap Attila irányította legénység lelkesen küzdött az egész nap folyamán, így egy-egy olyan mérkőzést is megnyert, amire sokan nem számítottak Kaposváron. Ilyen volt például Török Tamás győzelme a korábban említett kadet világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Budai-Kovács Marcell ellen, izgalmas, remek csatát láthattak az érdeklődők. A Pest megyei csapatnak a nap folyamán volt olyan versenyzője is, aki két hatalmas öt pontos dobással zárta pillanatok alatt rövidre mérkőzését, tehát összességében megérdemelten végeztek a harmadik helyen.

 

Forrás és teljes cikk: birkozoszov.hu

Utoljára frissítve: 2017. november 20. hétfő, 13:36