Az együttműködés főképp a szemléletformálásra, az oktatásra helyezi a hangsúlyt, de az infrastrukturális fejlesztésekből sem hagyják ki a Magyar Kerékpárosklubbot. Szó esett a hazai tervezett fejlesztésekről, Révész Máriusz kiemelte, hogy a közös munkának köszönhetően a Balatoni bringakörút fejlesztése is gördülékenyebben megy, előreláthatóan 2019 nyárára el is készül.
Folytatják a „Bringázz Munkába” kampánysorozatukat, melynek keretében a résztvevők önkéntesen kerékpárral járnak dolgozni. A megmozdulás célja a vállalatok környezettudatosságra nevelése a kampányidőszakon kívül is, a mozgalomhoz gyakran csatlakoznak kerékpárgyárak vagy olyan cégek, akik támogatják a kerékpáros életformát.
Két keréken Csepelen
A kerékpárral való közlekedés Csepelen is évről évre javul, a VEKOP projekt keretében a csepeli önkormányzat 840 millió forintot nyert kerékpáros létesítmények fejlesztésére. Az elnyert pályázati összeg Csepel számára különösen fontos, mivel a „Dél-budapesti kerékpárosbarát fejlesztések” projekt tekintetében ítélték meg a legnagyobb összegű támogatást. A tervezés során a fő irányvonal, hogy a Dél-pesti régióban a kerékpárral való közlekedést egyszerűvé és biztonságossá tegyék.
Borbély Lénárd polgármester kezdeményezésére idén ősszel infrastrukturális fejlesztésekkel egybekötött közlekedésbiztonsági programot indítanak a kerületi óvodásoknak. A Csepeli Gyermeksziget program keretében mintegy 25 csepeli óvodában kapnak a gyerekek többméretű gyermekbiciklit, futóbicikliket, sőt még rollereket is, biztonságukról pedig a vadonatúj felszerelések (bukósisak, könyök- és térdvédő, kerékpáros kesztyű, láthatósági mellény) gondoskodnak.
A kerékpárral való közlekedés Budapesten érezhetően javult az utóbb néhány évben, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a biciklizés még soha nem volt ilyen kellemes a fővárosban.
TD