Mi várható?
A tervezés előkészítő fázisában három célra összpontosítanak. Az egyikben a csepeli és a ráckevei HÉV-vonalak korszerűsítését, összekapcsolását, valamint a Kálvin térig érő meghosszabbítását tervezik. A másikban a szentendrei HÉV-vonal felújítását készítik elő. A
harmadikban részletes tanulmányt készítenek arról, hogyan kapcsolják össze a főváros északi és déli gyorsvasútjait, vagyis a szentendrei és a csepeli-ráckevei HÉV-et a Duna alatt. A célok között szerepel, hogy átszállásmentesen, vagy legalábbis kevesebb átszállással lehessen eljutni Budapest déli részéről északra. Közvetlen kapcsolatot teremtenének a belvárosi metróvonalakkal.
Új HÉV-járműveket állítanának forgalomba, növelnék a szerelvények utazási sebességet, javítanák az utazási komfortot és az utasok tájékoztatásának színvonalát. Rendezik és megszépítik a HÉV-vonalak környezetét, amely kiterjed a műemléki tárgyak megóvására.
A csepeli és a ráckevei gyorsvasutak fejlesztésénél figyelembe kell venni a kapcsolódó közúti hálózat rendezését, az autóbuszvonalakkal való összeköttetését, a megállók körüli parkolók
kialakítását. Bizonyos helyeken meg kell oldani, hogy a szintbeli közúti és vasúti kereszteződésekben ne legyen fennakadás a forgalomban.
Az összes HÉV-vonal közül a szentendrei bonyolítja le a legnagyobb forgalmat.
Korszerűsítése során vizsgálják a nyomvonal lehetséges változásait és az állomások számának növelését. A három HÉV-vonal felújításának és összekötésének tervezési előkészítéséről már tavaly novemberben döntött a kormány, augusztus 10-én pedig az uniós projekt nyertesét is kihirdették.
A projekt nyertese a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. A projektben kitűzött célokat várhatóan 2023. december 31-éig teljesítik.
Hidak, utak, iskolák
Folyamatban van a csepeli gerincút folytatása, szintén tervezik a Corvin csomópont kétszintessé tételét. A Gubacsi hidak felújítása hamarosan kezdődik, és készen állnak az új, észak-csepeli közúti híd tervei is.
Észak-Csepelen egy új sport- és szabadidőközpontot tervez a kormány, amellyel a csepeli evezős sportok és az atlétika különösen jól járna. Csepel tervei között van egy gyalogos- és kerékpároshíd a Kis-Dunán a csőhídnál, ehhez kapcsolódóan új kerékpárút a Kis-Duna-part mellett, és fővárosi, valamint állami segítséggel az összes belterületi földút teljes leaszfaltozása. Mindemellett a Jedlik Gimnázium a teljes felújítása után az ország egyik legszebb és legmodernebb gimnáziuma lehet, miközben az önkormányzat tervei szerint a csepeli óvodák felújítása után az iskolákat is felújítják.