Csepelen csak 2010 után lehetett nagy nyilvánosság előtt beszélni arról, hogy 1945 januárjában a bevonuló szovjet csapatok málenkij robotra hurcoltak el több száz civil, főként német nemzetiségű férfit. Többségük személyazonosságát a mai napig nem sikerült megállapítani. Jelenleg 57 név szerepel azon az emléktáblán, akiket több év rabszolgamunkára kényszerítettek a jelenleg Ukrajna területén található Liszicsanszk bányászvárosban. Liszicsanszkban név nélküli sírokban legalább száz csepeli honfitársunk nyugszik.  

A 93 éves Strein Oszkár az egyetlen még ma is élő csepeli kényszermunkás, aki annak idején csaknem négy évig raboskodott a szovjet lágerben. A dokumentumfilm elsősorban az ő elbeszélése alapján mutatja be, hogyan történt a férfiak begyűjtése, majd miként meneteltették őket Tökölre, ahol egy pincébe zárták a foglyokat hetekig. A következő helyszín a kiskunhalasi vasútállomás, a marhavagonok, majd a hosszú vonatozás a Szovjetunióba.

A filmben megszólal Hack Gábor és Nánási Rezső, akiknek az édesapjuk szenvedte el a gyötrelmeket. Stark Tamás történész a korszak kutatásainak eredményeiről ad képet. Sajnálatos tény, hogy még ma is kevesen tudnak, vagy nem akarnak tudni arról, hogy magyarok százezrei szenvedtek szovjet lágerekben a II. világháború után. Róluk, az elfeledett csepeli honfitársainkról szól a film, hogy emlékezzünk rájuk, és ne tegyünk úgy, mintha akkor mi sem történt volna.

Csepel.hu

A kép illusztráció