A vendéglátónk egy brennes-i magániskola volt, melynek tanulói mezőgazdasággal és állatgondozással kapcsolatos szakképesítéseket szerezhetnek itt. A műhelyfoglalkozások során megtanulhattuk tőlük, hogy mi a komposztálás lényege, hogyan kell a szemetet szelektálni, és milyen tárgyakat lehet készíteni feleslegessé vált de újrahasznosítható anyagokból, például bicikligumiból vagy farmernadrágból.

A programok nagy része az újrahasznosítás témaköréhez kapcsolódott, így ellátogattunk egy üveggyárba, ahol testközelből tapasztalhattuk meg, hogyan születnek új üvegek a törmelékhegyekből. Jártunk egy foglalkoztatóban is, ahol a megunt és eldobott bútorokat, játékokat és elektronikai eszközöket teszik használhatóvá újbóli értékesítés céljából. A javításokat munkanélküli emberek végzik környezettudatos módon, összegyűjtött esővízzel mosogatnak, melegítéshez, fűtéshez pedig napelemekből nyerik az energiát. A rengeteg kidobott holmi között sétálgatva megdöbbentő volt szembesülnünk fogyasztói társadalmunk mérhetetlen pazarlásával.

A munka mellett szórakozásban, kirándulásban is bőven volt részünk, jártunk almaültetvényen és almafeldolgozó üzemben, bejártuk a hangulatos Albit és a „rózsaszín városnak” nevezett Toulouse-t. Itt belekóstoltunk az általunk annyira irigyelt mediterrán életbe, egy hangulatos tér kávézójának teraszáról élveztük a napsütést és a körülöttünk pezsgő várost.

A francia családok kivételes vendégszeretettel fogadták diákjainkat, akik a baguette, camembert, bor és csiga hazájában igazi ínyencségeket kóstolhattak. Nagy barátságok köttettek, így a búcsúzás most sem volt könnyebb, mint az előző Erasmus-utak alkalmával. Mindig megható, ahogy a programban részt vevő spanyol, ciprusi, francia és magyar fiatalok könnyes szemmel ölelik egymást.

Most rajtunk, vásárhelyiseken a sor, márciusban mi látunk vendégül tizenhét diákot és az őket kísérő pedagógusokat. Lelkesen készülünk, szervezzük a programokat, hogy utolsó fogadóként méltóképpen zárhassuk le ezt a színvonalas, felejthetetlen élményeket nyújtó kétéves programot.

Deli Katalin és Kovács Attiláné