Dermedt némaság, gyász ülte meg a lelkeket. Szinte nem volt család, ahol ne gyászoltak volna.

A nemzetközileg betiltott, testben robbanó „dum-dum golyó” megfelelő hatást fejtett ki ebben a testvérháborúban.

Az idő kérlelhetetlenül megy tovább…

Az akkori lelkes ifjak ma megtört, csalódott emberek lettek. Az idő múlásával egyre kevesebben vagyunk. Temetünk és újra temetünk, megyünk a koporsók után, velünk jönnek az emlékek, és csak azt érezzük: belőlünk is eltemettek valamit.

Eszembe jut a börtönben olvasott Balzac-regény, a Szamárbőr, amely ez esetben minden eltemetett társunkkal kisebb lesz, míg végül ránk is sor kerül, elmegyünk, és megszabadul tőlünk a világ. Ők még tudtak saját életüket feláldozva szeretni: Hazát, Nemzetet, Családot. Egyet nem tudtak: gyűlölni!

Szabad hazában, szabadon akartak élni, akár az életük árán is.

A hatalmat mindenáron megtartani akaróktól idegen a hazaszeretet. Ez volt az elsődleges mozgatótórugója a forradalom leverésének, a sortüzek eldördülésének, az ártatlan áldozatok kivégzésének, mert félelmet, rettegést akartak kelteni az emberekben. A félelem beleivódik az ember lelkébe, ma is érezzük.

A hóhéraink szellemi örökösei napjainkban sem adják fel a harcot, tovább küzdenek a politikai hatalom visszaszerzéséért és a lelkek feletti hegemóniáért.

Az árulás hatvan évvel ezelőtt sem volt probléma számukra, most sem az.

Márai Sándor szavaival élve: „A gyilkosnak is hamarabb lehet megbocsájtani, mint az árulónak.”

Ezeknek minden fajtája „kiválóan” működött és működnek ma is, mert a minősített hazaárulást magas szinten gyakorolják. Mindegy, hogy kinek árulják a Hazát, a Nemzetet, csak a júdási 30 ezüst gyarapodjon a számlán, mert a pénz csörgése zene fülüknek. Nem törődnek azzal, hányan adták életüket a szabadságért, ők ma is szemérmetlenül dobra vernék Hazánkat.

Szóljon az emlékezet mindig a tisztákról, az áldozatokról, a mártírokról. Mányi Erzsit egy laktanya udvarán végezték ki, egy teli tárral lőttek a fejébe. A haja belesült a fa törzsébe, amit évekkel később kivágtak, hogy nyoma se maradjon tetteiknek, de mi nem felejtünk.

60 év! Sok évtized telt el azóta, de mindennek, a számvetésnek is eljön az ideje. A vérdíjakból szerzett vagyon, a júdáspénzekből nemcsak az érccsengés hangzik ki, hanem a kivégzett mártírok üzenete is, ami égbe kiált!

Az áldozatok erőt adnak nekünk, mert ezt az üzenetet csak mi értjük, mi, akik sem szívet, sem Hazát nem cserélünk, mert ezt a Hazát megtartani csak azok tudják, akik annyira szeretik, hogy még áldozni is képesek érte, ha kell az életüket is. Erről szól ez a történelmi és társadalmi párhuzam. Erről szól a több ezer éves történelmünk.

Wittner Mária

52A559. sz. halálraítélt