Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára a Gulág-emlékév kapcsán arról beszélt, hogy soha el nem múló kötelességünk emlékeztetni az emberiség történetének legnagyobb tömeggyilkosságára. A Gulág táboraiban becslések szerint mintegy 20 millió ember vesztette életét.
Berija szovjet belügyi népbiztos már a II. világháború megkezdésekor, 1945. szeptember 19-én rendeletet adott ki egy új táborrendszer kialakítására. A 350 főtábor mellett 4000 melléktábor, valamint speciális munkatáborok, politikai elkülönítő táborok és börtönök léteztek. A világháború során a külföldi kényszermunkások száma mintegy négymillió volt, akik 23 nemzetből származtak. Java részük német, japán és magyar fogoly volt. 1943 februárjában, a magyar hadsereg doni katasztrófája után 31 ezer 299 magyar katona esett fogságba, akiknek a nagy része a kimerültségtől hamarosan meghalt. Ekkor lett hadifogoly Stomm Marcel altábornagy, akit végül 1951 májusában adták át a magyar hatóságoknak. Itthon újra bíróság elé állították, halálra ítélték, de elnöki kegyelemben részesült. 1968-ban halt meg.
A kényszermunkásokkal a legkülönfélébb fizikai munkákat végeztették. Dolgoztatták őket metró- és vasútépítésen, vízierőművek és csatornák ásásán, fakitermelésben és bányákban. A Magyarországról elhurcolt 600-800 ezer emberből több mint 300 ezer soha nem térhetett haza. Egy Moszkva melletti speciális táborban őrizték például Deseő László vezérőrnagyot, aki 1948-ban hunyt el orosz földön. A kárpátaljai magyarság különösen megsínylette az elhurcolásokat, hiszen legalább 40 ezer embert kényszerítettek táborokba, főleg Szolyvára vitték őket.
Szakály Sándor főigazgatója megemlítette, hogy a 20. századi magyar történelem egyik legsúlyosabb tragédiája a málenkij robot volt, amelynek során civileket hurcoltak a Szovjetunióba. A hadifogság a háborúk természetes velejárója, de a civilek kényszermunkára kényszerítése nem tekinthető ilyennek. A második világháború után azonban évtizedekig hallgatni kellett róla. A Gulág-emlékév célja emlékeztetni azokat is, akiknek kellene, hogy legyen bűntudatuk, de nem mindig van.
Kovács Emőke, a Gulág-emlékév szakmai vezetője elmondta: a kormány az eseménysorozatot 2017 februárjáig meghosszabbította. Különösen örvendetes, hogy a szakmai rendezvények mellett sok száz civil pályázó és határon túli szervezet is bekapcsolódott az emlékév munkájába, a részükre újabb pályázatokat írnak ki.
Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Foglyok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke, korábbi fideszes országgyűlési képviselő, akinek szüleit a világháború végén egy évtizedre a szibériai Kolimára deportálták, beszédében szóvá tett: a Szovjetunióba hurcolt százezreknek máig nincs központi emlékhelye Magyarországon. Szerinte az emlékhely felállítására a legmegfelelőbb hely a Szabadság tér lenne. Ha ott lehet az elkövetők emlékműve – utalt a szovjet hősi emlékműre --, akkor ott lehet az áldozatoké, az elhurcoltaké is.
A rendezvényen átadták a középiskolák minisztériumi fenntartóinak azt a Sára Sándor filmrendező Gulággal kapcsolatos műveit tartalmazó hat DVD-ből álló csomagot, amely a tervek szerint eljut majd minden magyar középiskolába, hogy a tanulók megismerkedhessenek a korszakkal. A DVD-k tartalmazzák többek között Sára Sándor Nehézsorsúak, Magyar nők a Gulágon és Pergőtűz című alkotásait.
Cs. A.