Az utóbbi száz esztendő legsúlyosabb földrengése történt Magyarországon 1956. január 12-én hajnali 6 óra 46 perckor Dunaharaszti és Taksony környékén. A korabeli szemtanúk arról számoltak be, hogy hullámzott a föld, házak százai dőltek rommá, a talajvíz szintje jelentősen megemelkedett, a Kis-Dunán két méter magasra csaptak a vízoszlopok. Két ember meghalt, sokan megsérültek. A földrengés Csepel minden pontján érezhető volt. A kerületünket érő természeti csapásokról tartott előadást Bolla Dezső helytörténész a Karácsony Sándor utcában található Szabó Ervin könyvtárban április 7-én.
(A kép illusztráció)
Bolla Dezső felidézte azt a döbbenetet, amely a csepelieket érte azon a bizonyos január 12-ei hajnalon, amikor 5,6 erősségű földrengés rázta meg a környéket. A gyárakban éppen műszakváltás volt, s nem tudták mire vélni a különös morajlást, amely a föld mélyéből hallatszott. Az alvó emberek riadtan keltek fel az ágyukból, mert imbolyogtak a tárgyak mindenfelé és megremegtek a falak. Ilyen erősségű földmozgást száz éve nem tapasztaltak Magyarországon, s azóta sem történt ehhez hasonló. A legnagyobb károk az epicentrum környékén, tehát Taksonyban, Dunaharasztin, Dunavarsányban, Alsónémedin, Szigetszentmiklóson keletkeztek. Összesen 6100 épület omlott össze vagy rongálódott meg. Csepelen hatszáz házat kellett rendbe tenni. Jelentős károk voltak a szomszédos Soroksáron is. Végeredményben szerencse, hogy csak két ember vesztette életét a természeti katasztrófában.
A talajvízszint olyannyira megemelkedett, hogy az egyébként mély kutakból kézzel lehetett meregetni a vizet. Az amúgy csendes folyású Kis-Dunán két méter magas hullámok szöktek a magasba. Hirtelen házak százai omlottak össze. A temetőkben ledőltek a sírkövek. A Tassi-zsilip súlyosan megrongálódott. Úgy hullámzott a föld, mintha egy szőnyeget tekergetnének. A legerősebb rengést még negyven utórengés követte később, évek múltán is.
Alig múlt el az egyik csapás, jött a másik. Rendkívül hideg tél köszöntött be 1956 januárjában. A levegő hőmérséklete mínusz 15-20 fok közé csökkent. Minden megfagyott, ami vízből volt. Befagytak a folyók, vastag jégmező borította a Dunát. Hiába várták az időjárás enyhülését, maradt a csikorgó hideg. Március 7-én hat-hét méteres jégtorlaszok magasodtak a Dunán Dunaföldvárnál. A hatalmas víztömeg nem tudott lefolyni a megfagyott folyómederben. A katonaság robbantásokkal próbálta szétrepeszteni az egybefüggő jégmezőt. Aztán bevetették a légierőt, de hiába. A jég erősebb volt. Március 10-én átszakadt a Tassi-zsilip, a víz pedig visszafolyt Csepel felé. A Hollandi utat két méter magasságban elöntötte az áradat. Víz alá került számos épület és a kajaktelep. Szigetszentmiklóst csak a vasúti töltés mentette meg a jeges árvíztől. Személyi sérülésről nem szóltak a beszámolók, de a riadalom és az anyagi kár jelentős volt.
Ez történt 1956 elején, és akkor még senki nem sejtette, hogy az esztendő még egy forradalmat is tartogatott hátra.
Csarnai Attila