A Himnusz eléneklése után Kerényi Zsuzsa, a Budapesti Zsidó Hitközség Dél-pesti körzetének elnöke osztotta meg gondolatait a jelenlevőkkel. „Mai világunkban támad a vészes, gonosz antiszemitizmus, ezért fontos, hogy 2006 óta hazánkban is megemlékezünk a holokausztról” – mondta, majd hozzátette: az emléknapnak fontos szerepe van abban, hogy mindenki lássa, hova vezet az ordas gyűlölet. Ezt követően Schwarcz Péter rabbi-helyettes tartott emlékező beszédet, melyben kiemelte: „A holokauszt nem csupán zsidó tragédia, hanem mindenkié, minden nemzeté. Az Auschwitzba vezető út gyűlöletből épült, de közönnyel volt kikövezve” – hangsúlyozta, és rámutatott, hogy a vészkorszak kialakulásának társadalmi háttere nem sokban különbözik a maitól. Csepelről a zsidókat 1944. június 30-án szállították a haláltáborba. Schwarcz Péter visszaemlékezett, hogy ebben a legkegyetlenebb időszakban is voltak olyan emberek, akik mindent kockára tettek, hogy megmentsék embertársaikat. Csepelen például a Posztógyár igazgatósága sok zsidó lány és asszony életét mentette meg, amikor teherautókkal biztonságos helyre vitték őket, de Bornemissza Félix, a Szabadkikötő akkori vezetője is mintegy kétszáz embert mentett meg a szenvedéstől és a haláltól. A haláltáborokból a sok száz csepeli deportált közül mindössze nyolcvanan tértek haza.

„Ahogy a holokauszt egyre távolabb kerül tőlünk az időben, úgy válik lassanként minden elnyomó rendszer szimbólumává” – fejezte be beszédét a rabbi-helyettes, majd imával zárta a megemlékezést.

Ezt követően minden jelenlevő - köztük Borbély Lénárd polgármester, Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő és a megjelent politikai pártok képviselői - is elhelyezték az emlékezés rózsáit, mécseseit és kavicsait az emlékfalnál.

MN

fotó: Benkő-Molnár Fanni

Schwarz Péter emlékező beszéde

SOÁ EMLÉKNAP

Egy nép eltűntetése nagy űrt hagy maga után. Nem csak fizikai, hanem lelki, emlékezeti hiányt is, ami tovább kísérthet egy egész nemzetet. Hiszen a holokauszt valóban nem csupán zsidó tragédia, nem csak a zsidó történelem része, ez mindenkié; minden nemzeti emlékezetben helye van. Az emléknappal, mártír megemlékezésekkel nem a bűntudatkeltés a célunk, hanem az emlékezésre és felelős társadalmi szerepvállalásra buzdítás.

„Az Auschwitzba vezető út gyűlöletből épült, de közönnyel volt kikövezve”- Szörnyű felismerés, hogy a holokauszt nem egy ellenpontja, kifordulása a modern civilizációnknak, hanem a modern társadalom egy másik, de nagyon is jelen lévő arca. Az emberi civilizáció törékenységéről árulkodik a vészkorszak, ami egy olyan társadalmi klímában ölthetett testet, ami egyáltalán nem sokban különbözött a maitól.

Akármennyire is elnyomó egy ideológia, az egyénnek mindig van lehetősége választani és döntéseket hozni. De miért a rossz választások kerülnek középpontba, miért azzal foglalkozunk a legtöbbet, hogy valaki hogyan válik gyilkossá, hétköznapi emberként, egy íróasztal mögött ülve? Talán ennél is fontosabb meglátni és láttatni azoknak a hétköznapi hősöknek a döntéseit, akik életüket kockáztatva segítették a zsidókat a soá alatt.

 A csepeli gettóban összegyűjtött több száz megalázott, vagyonától és emberi méltóságától megfosztott zsidót 1944. június 30-án szállították az auschwitzi megsemmisítő táborba. Tragédiájukat a helyi nem zsidó lakosság döntő többsége őszinte megrökönyödéssel, megrendüléssel szemlélte. Sokan szabadságuk, életük kockáztatásával segítették, bújtatták az üldözötteket.

Magánembereken kívül felelős vezetők is akadtak Csepelen, akik mentették a fasiszta rendszer számkivetettjeit. A Magyar Posztógyár igazgatóságának alkalmazottai sok kényszermunkás zsidó lány és asszony életét mentették meg, amikor őket teherautóval a Boráros térre szállították és ott szabadon bocsátották. A Csepeli Szabadkikötőben 1942-1944 között állomásozó 102/a számú munkásszázad tagjaiból ukrajnai munkaszolgálatra már elindított vonat visszafordításával Bornemissza Félix kikötő-igazgató és munkatársai 200 ember életét mentették meg. Továbbá a zsidó árutulajdonosok kikötőben tárolt, zárolt készleteinek kiadásával segítette vagyonuk megőrzését.A háború után 80 túlélő tért vissza Csepelre

Ahogy időben egyre távolodunk a vészkorszaktól, úgy választódik el mindinkább a történelemtől és emelkedik a holokauszt maga minden elnyomó rendszer és népirtás metaforájává. Fontos azonban mentesíteni az elnyomó rendszerek elleni szimbólummá formálástól és azáltal tenni alakját élő-emlékezetté, hogy a soával kapcsolatos tudásunkat a maga méltóságában és fel nem fogható valóságában törekszünk továbbadni a következő nemzedékeknek.