Az ünnep eredete egészen a harmadik-negyedik századig nyúlik vissza, s már a kezdetek óta három jelentést hordoz: a napkeleti bölcsek eljövete-lét, Jézus megkeresztelkedését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn. Az epifánia teológiai értelmezése szerint Jézus Krisztusban Isten jelent meg az emberek igazi Megváltójaként, így a liturgia Jézus hármas megjelenéséről emlékezik meg, ami az ünnepi szentmisén felolvasott bibliai szakaszokban is visszaköszön. Így például Máté evangéliumából tudjuk, a háromkirályok a betlehemi csillag által vezéreltetve jöttek keletről Júdeába, hogy a zsidók újszülött királyának kifejezzék hódolatukat. Először Jeruzsálemben keresték a kis Jézust, majd Heródes király gonosz szándékkal Betlehembe utasította őket, itt meglelték a kisdedet, akinek aranyat, tömjént és mirhát ajándékoztak. Az evangélium mágusnak nevezi őket, de nevüket nem említi. A hagyomány szerint hárman voltak, a nyolcadik században élt Beda Venerabilis nevüket is említi: Caspar, Melchior, Balthasar. A tömjénezés szertartása a napkeleti bölcsek tömjénadományára emlékeztet. Krisztus keresztségének emlékére a vízkereszt volt az ünnepi keresztelések napja, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt, innen a magyar elnevezés. 

Számos országban egyébként munkaszüneti nap vízkereszt. A népszokások közé tartozott a csillagozás vagy háromkirályjárás, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat, akárcsak a karácsonyi betlehemezés során, mindig gyerekek személyesítették meg.

Magyar Hírlap