A 92 esztendős csepeli Strein Oszkárt is köszöntötték a Magyar Tudományos Akadémián megrendezett nemzetközi konferencián november 25-én, amelyet a Szovjetunióba elhurcolt áldozatok emléknapja alkalmából rendeztek meg. Az évekig a Szovjetunióban raboskodó idős csepeli férfit szinte megrohanták a magyar és külföldi újságírók, hogy interjút készíthessenek vele. A konferenciát a Nemzeti Emlékezet Bizottsága rendezte és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter nyitotta meg.Balog Zoltán miniszter arról beszélt, hogy soha el nem múlik az a fájdalom, amelyet az ártatlanul a Szovjetunióba hurcoltak százezrei szenvedtek el éveken át raboskodásuk idején. A magyar állam és a helyi közösségek morális feladata, hogy emlékezzenek az elhunytakra és azokra a kevesekre, akik még életben vannak.
Strein Oszkárt 300 csepeli társával együtt 1945 januárjában hurcolták el Csepelről a bevonuló szovjet csapatok „málenkij robotra” csak azért, mert a neve németesen hangzik. A Kelet-Ukrajnában található Liszicsanszkba vitték kényszermunkára, ahol csaknem négy évet töltött. Lesoványodva, meggyötörve tért haza Magyarországra 1948 nyarán, de a kommunista időszak alatt soha nem beszélhetett megpróbáltatásairól. Társai egy része a munkatáborban, a többiek már hazai földön haltak meg. Strein Oszkár az egyetlen csepeli túlélő. A nemzetközi konferencián különös tisztelettel fogadták, az újságírók pedig sorra kérték tőle az interjúkat. „ Most, hogy a történészek felidéztek bizonyos tényeket, magam is jobban emlékszem egy-két régi élményre. Igaza volt például az orosz levéltárosnak, aki arról beszélt, hogy ’üdülésnek’ kellett beállítanunk a Szovjetunióban eltöltött éveket” --- mondta Strein Oszkár.
Olga Lavinszkaja, az Orosz Állami Levéltár osztályvezetője dokumentumokkal igazolta, hogy a mérhetetlen cinizmus jele, amit a magyar kényszermunkásokkal megtettek. A rabokkal ugyanis szabadulásuk után hálálkodó leveleket írattak, amelyeket a kommunista vezető Sztálinnak és Rákosi Mátyásnak címeztek, s amelyeket magyar újságokban is megjelentettek. Például ilyen tartalmú szövegek születtek: „Szívünkben szeretettel és fájdalommal, ugyanakkor mély hálával búcsúzunk a Szovjetuniótól, amely éveken át gondoskodott rólunk és igaz barátként állt mellettünk.”
Mart Laar, Észtország korábbi miniszterelnöke előadásában elmondta, hogy a Gulág-táborok létezéséről jóformán semmit nem lehetett tudni abban az időben, akiknek pedig sejtésük volt, szemet hunytak a borzalmak felett. Szomorú szégyen ez az utókor számára.
Andreas Hilger, a Hamburgi Egyetem oktatója közölte, hogy Németország folyamatosan és lehetőség szerint név szerint nyomon követte az áldozatok sorsát. A helyi német közösségek kiemelten megbecsült tagjai a túlélők, mert „minden nemzet és közösség kötelessége az ártatlanul szenvedett honfitársairól való gondoskodás”.
Csarnai