Igazi orvosdinasztiába született, családjában valódi hagyományai vannak e hivatásnak. „Édesapám anatómusként kezdte a pályáját, aztán belgyógyászaton, végül laborban és vérellátóban dolgozott. Ő alapította az egyik első önkéntes véradóállomást az országban. Édesanyám pedig gyermekgyógyász volt, tisztifőorvosként ment nyugdíjba. Kétségtelenül ők adták meg a kezdő lépéseket ebben a szakmában, az ő példájuk, életútjuk igazán meghatározó számomra” – meséli. Arról beszélgetve, hogy talált rá a szakterületére, Lippai doktor elmondta, mindig vonzotta a belgyógyászat, ezen belül is a szívbetegségek ragadták meg a figyelmét. „Szeretek analizálni, megtalálni a panaszok mögött meghúzódó valódi okokat, így kerültem a kardiológiával szorosabb kapcsolatba, de a diabetológia is a szakterületem.”

Gyorsan, biztosan, jókedvűen

Hivatása örömeiről, a nehézségekről és a Semmelweis- díjról is szót ejtve Lippai doktor elmondta, ha a gyógyítás során a jó pillanatokból több van, mint a szomorúakból, akkor az már önmagában pozitív mérleg. „Az orvosok a reménytelennek tűnő helyzetekben sem tétlen nézők, külső szemlélők, hanem aktív résztvevők, akik próbálnak segíteni, enyhíteni a fájdalmakon, megkönnyíteni az utolsó perceket. Ha valakit méltósággal kísérhetünk el az utolsó pillanatig, az felemelő élmény lehet. A gyógyulásba vetett hit nagyon fontos, osztályvezetőként is ezt a szemléletet próbálom átadni a kollégáimnak. Van egy régi belgyógyászat könyvem, melynek az elején ez a három latin szó áll: „cito, tuto és iucunde” gyorsan, biztosan, jókedvűen. Ennek szellemében gyógyítok és látom el a feladataimat. A Semmelweis-díj meglepetésként ért, nem számítottam rá, meghatódtam kicsit. Talán ez az elismerés azt mutatja, hogy mások is észreveszik, értékelik a munkámat. Úgy gondolom ebben nélkülözhetetlen szerepe van a feleségemnek, aki mindig igyekezett nyugodt családi hátteret biztosítani és a kollégáimnak is, akik remek hozzáállásukkal, együttműködésükkel segítették a közös munkánkat.” Népszerűségének titkáról faggatva ugyanakkor Lippai doktor elárulta, Csepelen vannak olyan utcák, ahol minden házban vannak vagy voltak betegei. „A pácienseim továbbadják a nevemet, ajánlanak a családtagjaiknak, szomszédjuknak, ismerőseiknek, mert tudják, hogy mindent megteszek értük.”

Többszörös nagypapa

Lippai doktor öt gyermeke közül kettő orvos lett, tovább viszik a hagyományokat. Nagylánya, Dóra gasztroenterológus, a Belgyógyászati Klinikán dolgozik, most éppen babázik, Rita lánya gyermekgyógyász rezidens. „Többszörös nagypapa vagyok, négy unokám van. Nagyszerű élmény az unokákkal lenni, egészen más, mint amikor az ember a saját gyermekeit nevelte, sokkal felszabadultabban tudok örülni nekik, hisz a terheket a szülők viszik, a nagyszülőknek csak a kényeztetés a dolguk. Fontos a velük töltött idő, bár volt pár hónap szünet a járvány miatt, ez sok szempontból nehéz időszak volt mindannyiunknak. Az én osztályomat jelölték ki a koronavírusgyanús, majd a pozitív esetek fogadására. Kollégáimmal próbáltunk mindent megtenni, erőnkhöz mérten teljesíteni, úgy érzem, ez nagyrészt sikerült is.”

Potondi Eszter