Nyomtatás

Bárczy-díjat kapott Mudra Anna Mária Kiemelt

Kategória: Közélet 2018. június 07. csütörtök, 10:41

IMG 3767A fővárosi pedagógusnap alkalmából Bárczy István-díjakat adtak át a Főpolgármesteri Hivatal dísztermében. Az elismerést kerületünkből Mudra Anna Mária, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda pszichológusa vehette át.

 

A Bárczy István-díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és először 2010-ben adták át. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ezáltal a főváros fejlődéséhez. Az elismeréseket Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes és Nagy Gábor Tamás a Fővárosi Közgyűlés Emberi Erőforrások és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöke, a Budavári Önkormányzat polgármestere adta át.

A nevelői munka megújításáért, valamint a kisgyermekek egyéni fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő és példaértékű pedagógiai és pszichológiai tevékenységéért Bárczy István-díjat kapott Mudra Anna Mária, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda pszichológusa. Az elismerést 25 pedagógus vehette át. A díjátadón jelen volt Morovik Attila alpolgármester és Hierholczné Faragó Tünde, a Csepeli Csodakút Egyesített Óvoda intézményvezetője, akik személyesen is gratuláltak a díjazottnak.

IMG_3560.jpg IMG_3564.jpg IMG_3597.jpg

IMG_3599.jpg IMG_3600.jpg IMG_3604.jpg

IMG_3618.jpg IMG_3623.jpg IMG_3635.jpg

IMG_3639.jpg IMG_3643.jpg IMG_3655.jpg

IMG_3686.jpg IMG_3688.jpg IMG_3690.jpg

IMG_3695.jpg IMG_3697.jpg IMG_3702.jpg

IMG_3705.jpg IMG_3708.jpg IMG_3710.jpg

IMG_3714.jpg IMG_3716.jpg IMG_3747.jpg

IMG_3751.jpg IMG_3762.jpg IMG_3767.jpg

IMG_3789.jpg

Utoljára frissítve: 2018. június 07. csütörtök, 14:53