Nyomtatás

Állampolgársági eskütétel

Kategória: Közélet 2018. március 05. hétfő, 11:21

csoport2018. március 5-én tizen kapták meg a magyar állampolgárságot Csepelen, a polgármesteri hivatal nagytanácstermében. A Himnuszt és az eskütételt követően a jelenlévők Morovik Attila alpolgármestertől egy Szent Istvánt ábrázoló dossziéban vehették át a magyar állampolgárságot igazoló kártyát. Ezt követően Wass Albert Üzenet haza című versét és a Szózatot hallgatták meg a jelenlévők.

A Magyar Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el az Orbán Viktor, Semjén Zsolt, illetve Kövér László, Németh Zsolt és Kósa Lajos által benyújtott törvényjavaslatot, az egyszerűsített honosítási eljárást, közkeletű nevén a kettős állampolgárságot. A törvénymódosítás anélkül ad lehetőséget a határon túli magyarok kedvezményes honosítására, hogy a kérvényezők Magyarországra költöznének. A jogszabály 2010. augusztus 20-án lépett hatályba és a 2011. január 1. óta alkalmazzák.

A honosítást azok kérhetik, akiknek a szülei, nagyszülei 1918 vagy 1945 előtt magyar állampolgárok voltak vagy vélelmezik magyarországi származásukat. Feltétele, hogy a kérelmező beszéljen magyarul, illetve ne jelentsen veszélyt Magyarország nemzet- és közbiztonságára.

„Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, elősegíti közösségeik fennmaradását és fejlődését”. (Magyarország alaptörvénye).

 

<p>

DSC_0029.JPG DSC_0032.JPG DSC_0033.JPG

DSC_0041.JPG DSC_0042.JPG DSC_0044.JPG

DSC_0052.JPG DSC_0053.JPG DSC_0054.JPG

DSC_0056.JPG DSC_0059.JPG DSC_0061.JPG

DSC_0062.JPG DSC_0065.JPG DSC_0066.JPG

DSC_0068.JPG DSC_0072.JPG DSC_0078.JPG

DSC_0079.JPG DSC_0084.JPG DSC_0085.JPG

DSC_0086.JPG csoport.png
</p>

 

Utoljára frissítve: 2018. március 05. hétfő, 12:10