Nyomtatás

130 éves a budapesti HÉV

Kategória: Közélet 2017. november 21. kedd, 08:21

GMA 3555Budapesten az első HÉV járatot 130 évvel ezelőtt, 1887-ben indították el a Közvágóhíd és Soroksár között, majd ugyanabban az évben meghosszabbították a vonalát Dunaharasztiig. Jelenleg négy HÉV szakasz működik, amelyből három a fővárost köti össze az agglomerációval. A csepeli HÉV-et 1951-ben adták át a forgalomnak. A 130. évforduló alkalmából ünnepi megemlékezést rendeztek a Magyar Vasúttörténeti Parkban november 20-án, amelyen kitüntetéseket adtak át a vállalat munkatársainak. Az eseményen megjelent Borbély Lénárd polgármester és Ábel Attila alpolgármester. 

 

Mosóczi Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkár-helyettese arról beszélt, hogy a kormány támogatásának köszönhetően komoly fejlesztéseket hajtanak végre a HÉV vonalain. Ennek részeként a csepeli HÉV-et is korszerűsítik a közeljövőben.

Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója megemlítette, hogy a HÉV biztonságos és gyors közlekedést biztosít. 1940-ben 50 millió utast szállítottak évente, jelenleg ez a szám 80 millió.

Pál László, a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a HÉV hálózat hossza száz kilométer, a munkatársaik száma pedig ezer. A MÁV-csoport tagjaként integrációs munka folyik a vállalati stratégia kialakításáért. Fontos törekvés az üzembiztonság és az utasok kényelmének javítása.

A budapesti HÉV-hálózat (Helyiérdekű Vasút) létrehozásának fontos előzménye volt, hogy a fővárost 1873-ban egyesítették, és rohamosan nőtt azoknak a száma, akik a környező településekről jártak be dolgozni a városba. Az első, tíz kilométeres vonalat 1887-ben adták át a Közvágóhíd és Soroksár között. A szerelvényeket gőzmozdony vontatta. A gödöllői vonal első szakaszán, amely a Keleti pályaudvartól Cinkotáig húzódott, 1888-ban indultak el az első vonatok. Még ebben az esztendőben épült ki a szentendrei kapcsolat is. 2011-től a BKV járatszámozásában a szentendrei HÉV H5, a ráckevei HÉV H6, a csepeli HÉV H7, a gödöllői HÉV H8 számozást kapott.

A csepeli HÉV-et 1951-ben adták át a forgalomnak. A Boráros térig közlekedő szerelvények a mai napig tömegeket szállítanak. Kevesen tudják, de a Csepel Művek Tröszt széthullásáig, 1983-ig éjfél után is szállították az utasokat. A Határ úti HÉV-ként ismert „H”-járat Pesterzsébetet kötötte össze Csepellel, de 1978-ban gazdasági okokra és a pálya elavultságára hivatkozva megszüntették. Ezután 148-as számozással csuklós buszok közlekedtek HÉV-viteldíjjal 1985-ig, majd normál díjszabással a HÉV-hez hasonló útvonalon 1995 augusztusáig. A Határ úti HÉV érdekessége, hogy hétvégeken egy motorkocsi továbbította a szerelvényt, tehát a végállomásokon meg kellett fordulnia.

 

Cs. A. 

Fotó: Gubis Mariann

GMA_3305.JPG GMA_3306.JPG GMA_3336.JPG

GMA_3340.JPG GMA_3345.JPG GMA_3353.JPG

GMA_3370.JPG GMA_3375.JPG GMA_3377.JPG

GMA_3379.JPG GMA_3396.JPG GMA_3401.JPG

GMA_3414.JPG GMA_3455.JPG GMA_3460.JPG

GMA_3464.JPG GMA_3471.JPG GMA_3479.JPG

GMA_3496.JPG GMA_3506.JPG GMA_3519.JPG

GMA_3533.JPG GMA_3539.JPG GMA_3550.JPG

GMA_3555.JPG GMA_3560.JPG GMA_3567.JPG

GMA_3570.JPG GMA_3579.JPG GMA_3593.JPG

GMA_3598.JPG GMA_3602.JPG

Utoljára frissítve: 2017. november 21. kedd, 09:13