Az emlékséta előtt a Kossuth téren Kerényi Lajos piarista szerzetes – aki a Donyec-medence kényszermunkatáborában volt hadifogoly – felidézte, hogy a fogságban társaival elhatározták, soha nem csüggedek és a kereszt erejével fogják legyőzni a kommunizmust. A piarista szerzetes elmondta, bár magunk mögött hagytuk a diktatúrákat, figyelnünk kell arra, nehogy a „nihilizmus szörnyűségébe" rohanjunk. A beszéd után a résztvevők átsétáltak a „Cipők a Duna-parton” emlékműhöz, ahol egy-egy szál fehér virágot helyeztek el az áldozatok emlékére. A csepeli önkormányzat nevében a Polgármesteri Kabinet munkatársai hajtottak fejet az áldozatok emléke előtt. Ezután a néhány száz fős csoport a Báthory utca - Bajcsy-Zsilinszky út - Nagymező utca - Andrássy út útvonalon átvonult a Terror Háza Múzeumhoz, ahol folytatódott a megemlékezés. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere elmondta, Kelet- és Közép-Európa kétségbeesett küzdelmet folytatott előbb a nemzeti szocialista, majd a nemzetközi szocializmusra hivatkozó megszállók ellen. – A háború árnyékában élő Európa számára mindennél fontosabb lett a béke megőrzése, ezért jött létre az Európai Unió, amely a keresztény értékekre, tiszteletre, szabadságra, szeretetre és igazságra épült. Ma is erre lenne szükség - tette hozzá. Felhívta a figyelmet, hogy a diktatúrák szemtanúi, a holokauszt és a Gulág túlélői hamarosan elköszönnek tőlünk, ezért amíg lehet, hallgassuk meg életük történetét, mert így taníthatják a következő nemzedékeket.
A megemlékezésen részt vett még Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, egyházi képviselők és az áldozatok emlékét ápoló szervezetek képviselői.
LG
Fotó: Vermes Tibor és Somfai Sándor
























































































