Nyomtatás

Málenkij robot Csepelen: hamarosan a tévében

Kategória: Közélet 2017. július 10. hétfő, 11:26

DisfattaVárhatóan még a nyáron műsorára tűzi a Duna Televízió a Málenkij robot Csepelen című dokumentumfilmet, amelyet a Csepeli Nyugdíjasházban vetítettek le először február 27-én. A film arról a csaknem háromszáz csepeli férfiről szól, akiket a második világháború után hurcoltak el kényszermunkára a Szovjetunióba. A csepeli vetítésen jó néhányan először szembesültek azzal, hogy édesapjuk milyen szenvedéseken mentek keresztül a távoli lágerekben. A 45 perces alkotást Csarnai Attila rendezte. 

Csepel legnagyobb emberi tragédiájáról hosszú évtizedekig nem volt szabad beszélni. A község eseményeit leíró helytörténészek sem vettek tudomást arról, hogy legalább száz csepeli nyom nélkül odaveszett a szovjet lágerekben 1945 és 1950 között. A mai napig sem sikerült még pontosan megtudni, kik tűntek el annak idején.

A dokumentumfilm elsősorban a 94 éves Strein Oszkár egykori kényszermunkás elbeszélése alapján mutatja be az elhurcolás körülményeit, az ukrajnai Liszicsanszkban átélt nélkülözéseket, a bányamunka megpróbáltatásait, majd a hazatérés pillanatát. Megszólal a filmben Hack Gábor és Nánási Rezső, akiknek az édesapjukat hurcolták el. Stark Tamás történész az eddig feltárt bizonyítékokról ad számot.

A film az emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett GULAG-GUPVI Emlékév alkalmából, a Gulág Emlékbizottság civil pályázati támogatásával jött létre.

Csepel.hu 

Utoljára frissítve: 2017. július 10. hétfő, 13:40