Nyomtatás

Hajókirándulás a csepeli nyugdíjasoknak

Kategória: Közélet 2017. május 12. péntek, 14:51

DSC 3189Immár hagyományosnak mondható, hogy amint beköszönt a jó idő, a csepeli önkormányzat dunai hajókirándulásra invitálja a kerületben élő nyugdíjasokat. Az idei első rendezvényen is mintegy 300-an vettek részt.

A csepeli önkormányzat már negyedik éve szervezi a dunai hajókirándulásokat, az idei első út egyben a tizenkettedik alkalom is volt. 2014 ősze óta eddig mintegy 3500 csepeli nyugdíjasnak volt része abban a különleges élményben, hogy a Dunán ringatózva csodálhatta meg fővárosunkat.

A jelentkezők Csepelről indultak különbusszal a Zsófia rendezvényhajó Petőfi téri kikötőjébe. A beszálláskor Borbély Lénárd polgármester fogadta az érkezőket, aki az indulás előtt köszöntőt is mondott. Beszédében örömét fejezte ki, hogy sok olyan nyugdíjas is eljött, aki korábban még nem vett részt ezen a rendezvényen. Mint mondta, az önkormányzat azért szervez évente több alkalommal hajókirándulást, mert minden csepeli nyugdíjasnak szeretnék átadni a dunai hajózás élményét. A polgármester a jelenlévők figyelmébe ajánlotta, hogy a Csepeli strandot a kerületben élő nyugdíjasok ingyen vehetik igénybe, továbbá bejelentette, hogy az önkormányzat még ebben a hónapban újabb programot indít: ezer nyugdíjas részére öt alkalmas sóbarlang-terápiát ajánl fel térítésmentesen.

A kirándulók Budapest Duna parti panorámájában, az impozáns történelmi épületekben gyönyörködhettek. A hajó először a Margit-sziget felé vette az irányt, az Árpád-híd előtt visszafordult, és déli irányban egészen a Rákóczi hídig ment, így az impozáns épületeket – az Országház, a Lánchíd, a Várkert bazár – többször is megcsodálhattuk. A kikapcsolódni vágyókat élő zene szórakoztatta, sokan táncra is perdültek. A hajóút egyben remek lehetőség is volt arra, hogy a résztvevők a kerületet és a közvetlen lakókörnyezetüket érintő kérdésekről kötetlenül beszélgessenek a polgármesterrel és Morovik Attila alpolgármesterrel. A három órás utazást Szántó Mária idegenvezető élvezetes előadása tette még színesebbé.

Teljes galériánkat megtekinthetik IDE kattintva.

DSC_3114.jpg DSC_3122.jpg DSC_3137.jpg

DSC_3159.jpg DSC_3166.jpg DSC_3189.jpg

DSC_3214.jpg DSC_3233.jpg DSC_3251.jpg

IMG_4352.jpg IMG_4367.jpg IMG_4384.jpg

IMG_4396.jpg IMG_4397.jpg IMG_4400.jpg

IMG_4404.jpg IMG_4408.jpg IMG_4415.jpg

IMG_4416.jpg IMG_4418.jpg IMG_4425.jpg

IMG_4524.jpg IMG_4543.jpg

Utoljára frissítve: 2017. május 13. szombat, 14:01