Emlékséta a totalitárius diktatúrák áldozataiért

2017. augusztus 24. csütörtök, 10:22

IMG 8752A totalitárius diktatúra áldozatainak emléknapja alkalmából emléksétát rendeztek Budapest belvárosában, amelyen a csepeli önkormányzat Polgármesteri Kabinetjének munkatársai is részt vettek.

2011-ben magyar, lengyel és litván kezdeményezésre az Európai Unió országainak igazságügyi miniszterei elfogadták azt a rendeletet, amelynek értelmében a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapjává nyilvánították augusztus 23-át. 1939. augusztus 23-án – két héttel a II. világháború kitörése előtt – írták alá a Molotov–Ribbentrop paktumot, amelyben a Szovjetunió és a náci Németország szovjet és német érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát. Becslések szerint a Gulag-táborokban húsz millióan haltak meg, köztük félmillió magyar. A náci koncentrációs táborokban pedig hatmillió zsidó – csaknem hatszázezer magyar – vesztette életét.

lakossagvedelmi szirenaTisztelt Csepeli Lakosok!

A katasztrófavédelem szakemberei 2017. augusztus 29-30-án (kedd-szerda) végzik a kerületben elhelyezett lakossági riasztó végpontok (veszélyt jelző szirénák) időszakos ellenőrzését, próbáját. Ebből adódóan egy-egy sziréna időnként rövid ideig megszólal.

Csepel megmutatja legjobb arcatAhogy arról beszámoltunk, Rizmajer József, a csepeli Rizmajer Sörfőzde tulajdonosa Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vett át dr. Fazekas Sándor fölművelésügyi minisztertől. Az alábbiakban a Kocsma.blog.hu év eleji ajánlójával emeljük meg a kalapunkat a csepeli sörfőző előtt.

tuzijatekA hagyományoknak megfelelően a Daru-dombon emlékeztek a csepeliek államalapításunk nemzeti ünnepére augusztus 20-án. Pontosan délben megtörtént az új kenyér szentelése és megszegése, majd több tucat cipót osztottak ki a jelentkezőknek. A kenyeret Borbély Lénárd polgármester szegte meg Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, valamint Németh Szilárd országgyűlési képviselő jelenlétében. Németh Szilárd ünnepi beszédében azt emelte ki, hogy minden előttünk járó nemzedéket próbára tett a történelem, és ez most sincsen másképpen. Az egész napos programsorozatot a Csepeli Városkép Kft. rendezte a csepeli önkormányzat támogatásával.

Három nemzet táncestje a Szurkolói Arénában

2017. augusztus 21. hétfő, 10:13

3nemzettancest 2017Augusztus 21-én hétfőn délután 17 órakor három nemzet - Ciprus, Törökország és hazánk - fiatal táncosai lépnek fel. Szeretettel várunk mindenkit!

GMA 5330Virágcsokrokkal és ajándékokkal köszöntötték családtagok, barátok, művésztársak Csepel kulturális életének egyik meghatározó képzőművészét 75. születésnapja alkalmából. A csepeli önkormányzat nevében Bercsik Károly önkormányzati képviselő köszöntötte Erdei Kvasznay Éva művészetszervezőt. E jeles jubileumon megnyílt Szó-Kép című kiállítása, valamint két új könyvét Mezey László Miklós irodalomtörténész mutatta be az érdeklődőknek. Az ünnepi eseményen közreműködött dr. Szűcs Lajos zongoraművész.

Csepeli Állások Oldala: Kiket keresnek most?

2017. augusztus 18. péntek, 10:33

Allasoldal kepA virtuális kerületi munkaerőpiacot, a Csepeli Állások Oldalát (allas.csepel.hu) a csepeli önkormányzat még 2016 szeptemberében hozta létre azzal a céllal, hogy megkönnyítse a helyi álláskeresők és munkaadók egymásra találását.

Értesítés - Fáklyázás szeptember 5

2017. augusztus 18. péntek, 10:13

faklyazas2017. szeptember 5-én a FGSZ Földgázszállító Zrt. Vecsési Földgázszállító Üzeme fáklyázással járó karbantartási munkát végez a Szigetszentmiklós II. gázátadó állomás (M0 autóút 19 km Csepel/Szigetszentmiklós csomópont) mellett lévő fáklyán.

rsd42017. augusztus 18-án, pénteken 10 órakor adták át a munkaterületet, várhatóan hétfőn kezdődnek meg a munkálatok. Az 525 méteres szakaszon mintegy 21 lámpát helyeznek ki a sétány északi végéig. A terület környékén kérjük fokozottan óvatosan közlekedjenek, a munkálatokat várhatóan szeptember végén, október elején fejezik be.