Borbély Lénárd meleg szavakkal emlékezett meg Zombori Béláról, aki személyesen neki vetette fel az ötletet, hogy a CSM korábbi dolgozói évente egyszer szervezett keretek között találkozhassanak. Az önkormányzat felkarolta a javaslatot, s azóta hagyománnyá vált az összejövetel. A polgármester egy csokor virággal köszöntötte Zombori Bélánét. Megemlítette, hogy jó látni az ismerős arcokat, akik nem először vesznek részt az eseményen. A tapasztalatokból az szűrhető le, hogy az egykori munkások szívesen látják egymást, beszámolnak életük alakulásáról, eszmét cserélnek, nosztalgiáznak, újra átélik fiatalságukat. A gyár most siralmas állapotban van, de korábban nagy jelentőséggel bírt Csepel életében. A CSM dolgozói számára jövőre újra megrendezik a találkozót.  

Miközben az egykori munkatársak elmerültek a beszélgetésekben, a színpadon Maksa Zoltán humorista szórakoztatta a közönséget. Mi pedig beszélgettünk a résztvevőkkel.

Zombori Bélánét szinte mindenki ismeri. Elég volt körbejárnia az asztalokat, mindenhol ismerős arcokra bukkant.

„1965-től 1984-ig dolgoztam a gyárban. Diákként kifutóként kezdtem a munkát; az volt a dolgom, hogy a különféle dokumentumokat elvigyem az üzemekbe. Boldog voltam, hogy havi 500 forintot kerestem, mert ebből megvehettem a ruháimat. Később szakmát tanultam a Kossuth Lajos Gépipari Technikumban. Dolgoztam a varrógépgyárban, kerékpárgyárban, a tervezésen. Ott ismerkedtem meg a férjemmel. Béla szerette az embereket, a gyárat, kerékpárversenyző is volt, állandóan szervezkedett. Felmerült benne, hogy jó lenne összehozni a régi dolgozókat, aminek én is örültem. Nekünk a gyár a családot jelentette: itt találtak munkára a szüleim, a férjem rokonai. Családias, barátságos volt a hangulat, s ezt az érzést akartuk visszahozni a kollégák közé” – mondta Zombori Béláné.  

Németh Ferencné 1958 és 1970 között dolgozott a CSM központi anyagvizsgálójában.

„Emlékszem, egy rokonom vitt be a gyárba. Elvégeztem egy kohász anyagvizsgáló tanfolyamot. A húgom is itt dolgozott, jó volt a csapatszellem. Fiatalok voltunk, rendszeresen összejártunk a kollégákkal szabadidőnkben is. A régiek közül most négyen jöttünk el a CSM találkozójára, én mindegyiken itt voltam. Jól érzem magam, csak sajnálom, hogy néhány kollégám nem lehetett itt, mert messze laknak” – mondta Németh Ferencné.

Posta György és felesége Hajdúszoboszlóról érkeztek. Az egykori kohász akkor lett országszerte ismert, amikor az Ország-Világ című újságban címlapfotó jelent meg róla 1977-ben. Nagy becsben tartja a lapot és azt a képes könyvet, amely a kohászok életét mutatja be.  

„Láttam, hogy fotóznak az üzemben, de csak később tudtam meg, hogy rólam is készült felvétel. Kigombolt inggel állok… Nem lett volna szabad csupasznak lennem, mert kötelező volt az azbesztből készült védőruha, a kesztyű, sisak, szemüveg, de fullasztó volt a hőség… Legalább 45-50 fok. Veszélyes munka volt, de nem lett bajom. A bátyámnak a hátán égett le a bőr, másnak a lába sérült. Az Acélmű martin üzemében 1967 és 1991 között dolgoztam. A feleségemet még korábban, Hajdúszoboszlón megismertem, ő titkárnőként helyezkedett el a gyárban. Öntőként, úgynevezett „gödrösként” dolgoztam, ami azt jelentette, hogy a kokillákat kellett állítani, önteni. Utóbb már csoportvezető voltam. Nagyon sajnálom a gyárat, hogy megszűnt. Mindig örömmel jöttem be, jó társaság volt a miénk. 72 éves vagyok, de ha lehetne, most is kohászkodnék, annyira szerettem a munkám. A fiam értesített, hogy a CSM régi dolgozóinak találkozót hirdetnek. Itt voltam tavaly, és jönnék jövőre is. Kíváncsi vagyok a kollégákra, de a martinászokból egyre kevesebb van” – sajnálkozott Posta György.

A CSM találkozóján fellépett Nyertes Zsuzsa és Straub Dezső énekesek. Mindenkinek ebédet, aprósüteményt, üdítőket szolgáltak fel. A résztvevők végül díszoklevelet és Egy szelet Csepel című könyvet kaptak ajándékba.

Cs. A.