Nyomtatás

Muray Róbert-emléktábla az ifjúsági táborban Kiemelt

Kategória: Események 2018. július 10. kedd, 08:29

GMA 4915Muray Róbert (1931-2009) grafikus- és festőművész, a természetábrázolás kiemelkedő alakja tiszteletére emléktáblát avattak a csepeli önkormányzat jóvoltából a Hollandi úton található ifjúsági táborban július 9-én. Az alkotó számos más elismerése mellett Csepel díszpolgára címét is kiérdemelte. A csepeli ifjúsági táborban 2001-től vezette a Muray Műhelyt egészen haláláig. Az avatáson Ábel Attila alpolgármester röviden méltatta az alkotó tevékenységét. Reményei szerint az alkotók folytatják művészi tevékenységüket a megújult ifjúsági táborban. Az eseményen Erdei Éva művészetszervező, festőművész, a festőművészről készült bronzöntvény alkotója, valamint Muray Róbert családja is részt vett.

 

Erdei Éva személyes barátként beszélt Muray Róbertről, akit már kora gyerekként vonzott az állatok világa és a természet. Megfigyeléseit papírra vetette, rajzkészsége hamar kitűnt. Felsőfokú tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán végezte. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesületnek 1974-től az alapító tagja és munkatársa. Ebben az évben készítette el a Vadászható madaraink című füzetet és plakátot. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatalnak tíz éven keresztül volt a főmunkatársa 1976-tól. Az 1971-ben megrendezett vadászati kiállításon számos plakátot készített. Közben kiállításokat rendezett, elkészítette Magyarország vadászati térképét. Falfestményei számos hazai kastélyban, vadászházban megtalálhatóak. A csepeli ifjúsági táborban a Muray Műhelyben támogatta a fiatal, kezdő alkotókat. Csepelen a Tamariska-domb és a Duna-part varázsa ejtette rabul. Rendszeres vendége volt az Erdei Galériának.

Munkásságáért 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Serdült Erika Irén a csepeli alkotótábor egykori szervezője az alkotótábor életéről,személyes élményeiről beszélt. Úgy emlékezett Muray Róbertre, mint akivel egy nagy családban éltek itt.

Az emléktáblát megkoszorúzta Ábel Attila, Erdei Éva, Serdült Erika Irén, valamint a Csepeli Alkotó Fórum nevében Molnár Edit és Gulyás Anna. A család részéről az alkotó két gyermeke koszorúzott: Muray Katalin és Muray Péter Pál.

Cs. A.

GMA_4876.JPG GMA_4880.JPG GMA_4890.JPG

GMA_4903.JPG GMA_4915.JPG GMA_4930.JPG

GMA_4934.JPG GMA_4938.JPG GMA_4939.JPG

GMA_4941.JPG GMA_4954.JPG GMA_4957.JPG

GMA_4959.JPG GMA_4963.JPG GMA_4966.JPG

GMA_4967.JPG GMA_4969.JPG GMA_4972.JPG

GMA_4976.JPG GMA_4982.JPG GMA_4983.JPG

GMA_4985.JPG GMA_4988.JPG GMA_4997.JPG

GMA_5002.JPG GMA_5011.JPG GMA_5016.JPG

GMA_5019.JPG

Utoljára frissítve: 2018. július 12. csütörtök, 11:43