Nyomtatás

Kitűnő csepeli diákokat köszöntöttek

Kategória: Események 2018. június 27. szerda, 10:04

TBE 2619Szülők és pedagógusok méltón lehettek büszkék a nyolc és tizenkét tanéven át kitűnő tanulmányi eredményt elért tanulókra. Őket köszöntötték a Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában június 26-án. A szorgalmas és kitartó munkájukért kapott dicsérő oklevelet és a Dél-Pesti Tankerületi Központ értékes könyvjutalmát Borbély Lénárd polgármester adta át. A csepeli önkormányzattól felajánlott strandbelépő ajándékjegyét már bizonyítványosztáskor megkapták. A rendezvényen részt vett Morovik Attila alpolgármester.

 

A tankerület képviseletében Tóth János tankerületi igazgató köszöntötte a legkiválóbban teljesítőket. Megköszönte a csepeli pedagógusok munkáját és a szülők támogatását, hiszen ezek a gyermekek nem csak társaiknak adtak példát, hanem nekünk, felnőtteknek is. „Ünnepeljük hát őket, de ünnepet teremteni nem csak szándék kérdése. Kellenek hozzá olyan fiatalok, akiket eredményeik alapján példaképnek tekinthetünk, és szükségesek a segítő szülők, nagyszülők, és olyan pedagógusok, akik a munka és a fejlődés lehetőségét megteremtik, és 8-12 éven keresztül segítik azt”- tette hozzá.

 

Évről évre magasabb azoknak a diákoknak a száma, akik ilyen szép teljesítménnyel végeznek – hangsúlyozta köszöntésében Borbély Lénárd polgármester. Gratulált a gyerekeknek, a szülőknek és pedagógusoknak, mert csapatmunka nélkül ez nem jöhetett volna létre. Végül sikeres továbbtanulást kívánt a diákoknak és bíztatta őket, hogy vigyék tovább Csepel jó hírét.

 

 

A kitűnő tanulók névsora:

 

 

8 éven át kitűnő tanulók:

 

 

Árvai Péter

Mátyás király Általános iskola

Bánszki Zoé Rebeka,

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Bihari Viviána,

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Botos Katalin,

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Bruckner Szabolcs

Eötvös József Általános iskola

Farkas Nimród

Arany János Általános Iskola

Frunza Fanny

Vermes Miklós Általános iskola

Glavanov Gergő

Szárcsa Általános iskola

Gombos Hajna

Eötvös József Általános iskola

Haracsi Bernadett

Katona József Általános iskola

Horváth Laura

Karácsony Sándor Álatlános Iskola

Ivánczi Benedek,

Szárcsa Általános iskola

Kiss Anna Erika

Jedlik Ányos Gimnázium - 8. a. osztályos tanuló

Kovács Réka,

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Kraft Alexia

Karácsony Sándor Álatlános Iskola

Kulisics Panna

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Mihályi Sára Emese

Herman Ottó Általános iskola

Mogyorósi Tímea

Eötvös József Általános iskola

Nadj Tímea

Eötvös József Általános iskola

Percze Fanni

Katona József Általános iskola

Pereznyák Anna

Mátyás király Általános iskola

Rafael Dominik

Kölcsey Ferenc Álatlános iskola

Szekeres Tamara

Eötvös József Általános iskola

Tóth Zsófia

Katona József Általános iskola

Virág Dominik

Katona József Általános iskola

 

12 éven át kitűnő tanulók:

 

Kerekes Bálint

Jedlik Ányos Gimnázium

Kis Ádám,

Jedlik Ányos Gimnázium

Major Áron,

Jedlik Ányos Gimnázium

Varga Fanni Leila

Jedlik Ányos Gimnázium


Az eseményen készült képeket IDE KATTINTVA tekinthetik meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

Kitűnő csepeli diákokat köszöntöttek

Szülők és pedagógusok méltón lehettek büszkék a nyolc és tizenkét tanéven át kitűnő tanulmányi eredményt elért tanulókra. Őket köszöntötték a Fasang Árpád Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában június 26-án. A szorgalmas és kitartó munkájukért kapott dicsérő oklevelet és a Dél-Pesti Tankerületi Központ értékes könyvjutalmát Borbély Lénárd polgármester adta át. A csepeli önkormányzattól felajánlott strandbelépő ajándékjegyét már bizonyítványosztáskor megkapták. A rendezvényen részt vett Morovik Attila alpolgármester.

A tankerület képviseletében Tóth János tankerületi igazgató köszöntötte a legkiválóbban teljesítőket. Megköszönte a csepeli pedagógusok munkáját és a szülők támogatását, hiszen ezek a gyermekek nem csak társaiknak adtak példát, hanem nekünk, felnőtteknek is. „Ünnepeljük hát őket, de ünnepet teremteni nem csak szándék kérdése. Kellenek hozzá olyan fiatalok, akiket eredményeik alapján példaképnek tekinthetünk, és szükségesek a segítő szülők, nagyszülők, és olyan pedagógusok, akik a munka és a fejlődés lehetőségét megteremtik, és 8-12 éven keresztül segítik azt”- tette hozzá.

Évről évre magasabb azoknak a diákoknak a száma, akik ilyen szép teljesítménnyel végeznek – hangsúlyozta köszöntésében Borbély Lénárd polgármester. Gratulált a gyerekeknek, a szülőknek és pedagógusoknak, mert csapatmunka nélkül ez nem jöhetett volna létre. Végül sikeres továbbtanulást kívánt a diákoknak és bíztatta őket, hogy vigyék tovább Csepel jó hírét.

A kitűnő tanulók névsora:

8 éven át kitűnő tanulók:

 

Árvai Péter

Mátyás király Általános iskola

Bánszki Zoé Rebeka,

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Bihari Viviána,

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Botos Katalin,

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Bruckner Szabolcs

Eötvös József Általános iskola

Farkas Nimród

Arany János Általános Iskola

Frunza Fanny

Vermes Miklós Általános iskola

Glavanov Gergő

Szárcsa Általános iskola

Gombos Hajna

Eötvös József Általános iskola

Haracsi Bernadett

Katona József Általános iskola

Horváth Laura

Karácsony Sándor Álatlános Iskola

Ivánczi Benedek,

Szárcsa Általános iskola

Kiss Anna Erika

Jedlik Ányos Gimnázium - 8. a. osztályos tanuló

Kovács Réka,

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Kraft Alexia

Karácsony Sándor Álatlános Iskola

Kulisics Panna

Kazinczy Ferenc Általános iskola

Mihályi Sára Emese

Herman Ottó Általános iskola

Mogyorósi Tímea

Eötvös József Általános iskola

Nadj Tímea

Eötvös József Általános iskola

Percze Fanni

Katona József Általános iskola

Pereznyák Anna

Mátyás király Általános iskola

Rafael Dominik

Kölcsey Ferenc Álatlános iskola

Szekeres Tamara

Eötvös József Általános iskola

Tóth Zsófia

Katona József Általános iskola

Virág Dominik

Katona József Általános iskola 

12 éven át kitűnő tanulók

Kerekes Bálint

Jedlik Ányos Gimnázium

Kis Ádám,

Jedlik Ányos Gimnázium

Major Áron,

Jedlik Ányos Gimnázium

Varga Fanni Leila

Jedlik Ányos Gimnázium

Utoljára frissítve: 2018. június 27. szerda, 10:16