Nyomtatás

"A magyarság megmaradásának egyik feltétele a keresztény értékek megőrzése"

Kategória: Események 2018. február 19. hétfő, 09:28

 DSC2863Hálaadó istentisztelet keretében egy új református templom alapkövét helyezték el Soroksár-Újtelepen, a Dinnyehegyi úton február 18-án. Kiss László református esperes azt emelte ki, hogy Krisztusra alapozva épül az egyház és hoznak létre egy új keresztény templomot Soroksáron, miközben Nyugaton sorra bezárják vagy mecsetté alakítják őket. Németh Szilárd országgyűlési képviselő a minap Kolozsváron eltemetett Kallós Zoltán emlékét idézte, akinek a szellemében cselekszenek most Soroksáron. Az ünnepségen mások mellett részt vett Orbán Gyöngyi, Soroksár alpolgármestere, valamint a református, evangélikus és katolikus egyházak képviselői.

  

Németh Szilárd felidézte: szombaton vettek végső búcsút Kallós Zoltán kétszeres Kossuth-díjas néprajzkutatótól, akinek hálásak lehetünk, hogy a magyar falvakat járva összegyűjtötte a népművészet rejtett kincseit. Majd így folytatta: „Ma itt, Soroksáron, a református templom alapkőletételénél Kallós Zoltán szellemében megvalljuk hitünket, vállaljuk az építkezés kemény szellemi és fizikai munkáját, hiszünk a jövőnkben, azt akarjuk, hogy a tudatosan és büszkén vállalt gyermekeink, unokáink is megtölthessék keresztény élettel Isten házát. Magyar Magyarországot akarunk építeni a velünk élő nemzetiségekkel együtt, így a soroksári svábokkal is közös egyetértésben.”

A reformáció nem pusztán a 16. század emléke, hiszen Európa ma is számtalan problémával néz szembe. A reformáció egyházainak most is vannak üzenetei a kontinens és Magyarország számára. Ahogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke fogalmazott tavaly, a reformáció 500. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen: „A magyarságnak és a keresztény Európának lelki és szellemi megújulásra van szüksége.”

„Fontos üzenete van annak, hogy ma, amikor tőlünk nem messze keresztényeket ölnek meg és templomokat rombolnak le, Magyarországon új templomok épülnek, ahogy itt Soroksáron is. Hiszem, hogy a magyarság megmaradásának egyik elengedhetetlen feltétele a keresztény értékek megőrzése. Úgy gondolom, hogy Európában is azon országoké a jövő, amelyeknek erős hitbéli, nemzeti és családközpontú önazonosságuk van. Isten, haza, család!” – mondta Németh Szilárd.

Cs. A.

_DSC2863.jpg _DSC2866.jpg _DSC2870.jpg

_DSC2871.jpg _DSC2872.jpg _DSC2875.jpg

_DSC2877.jpg _DSC2878.jpg _DSC2881.jpg

_DSC2885.jpg _DSC2892.jpg _DSC2895.jpg

_DSC2902.jpg _DSC2914.jpg _DSC2924.jpg

_DSC2936.jpg _DSC2943.jpg _DSC2948.jpg

_DSC2950.jpg _DSC2960.jpg _DSC2965.jpg

_DSC2974.jpg _DSC2978.jpg _DSC2985.jpg

_DSC2987.jpg _DSC2991.jpg _DSC2996.jpg

_DSC3006.jpg

Utoljára frissítve: 2018. február 19. hétfő, 09:41