Ildikó dr. Dobák András, a Tóth Ilona szakrendelő főigazgató-főorvosának a titkárságvezetőjeként dolgozik, jól ismeri Csepelt, ma már igazi lokálpatrióta. Nagy a sürgés-forgás körülötte, ezért a szakrendelő egyik kis szobájában ülünk le vele beszélgetni. Ildikó 39 éve került az egészségügybe. A pesterzsébeti Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskolát végezte el, majd a Csepeli Kórházban kezdett dolgozni 1984-ben. 1995-ben került a mostani szakrendelőbe.

„A középiskola nagyon jónevű és szigorú volt, a munkahelyek sorban álltak a végzős diákokért, hogy náluk dolgozzanak” - meséli Ildikó, akire a szakmai gyakorlata során figyelt fel egy külkereskedelmi vállalat, és egy évet vártak rá, hogy odamenjen dolgozni. Mégsem ez lett az első munkahelye, egyik középiskolai tanárának ajánlása útján a Csepeli Kórházba került. „Nem ismertem az egészségügyet, előtte kórházban sem voltam sosem, így hát nagyon igyekeztem” - hozzátéve, hogy a legnagyobb tisztelettel nézett a kórházi dolgozókra, a nagytudású orvosokra, akik embereket gyógyítanak, életeket mentenek, igazán nagy dolgokat visznek véghez, és bizonyítani szeretett volna, hogy pályakezdőként, gyors-gépíró, jegyzőkönyvvezető szakmájával ő is megállja a helyét az egészségügyi világában.

Pályája nem mindennapi, 13 intézményvezetőnek dolgozott eddig. Büszke munkájára, amely a bizalmi állások non plus ultra-ja. Minden „főnökváltásban” benne van a titkárnő váltás, mondja, de ezt abszolút természetesnek gondolja. Az pedig szinte a kivételes esetnek számít, és bizonyára sokat elárul, hogy eddig mind a 13 főnöke megtartotta őt a beosztásában.

A titkárságvezetőként szerinte a legfontosabb feladat az, hogy segítse az igazgató munkáját és minél több terhet vegyen le a válláról. „Olyan ügyekkel foglalkozom, amivel nem feltétlenül kell egy vezetőnek törődni.” A Tóth Ilona rendelőintézet központja a titkárság, ide érkezik minden megkeresés, ide jön be az utca embere, az e-mailek, a telefonok, mert ha máshol nem veszik fel a készüléket, itt biztosan sor kerül erre. Ildikó a monoton munkákat nem szereti és hálás, hogy a kolléganője leveszi ezt a terhet a válláról, ellenben a kihívások érdeklik. Az pedig kifejezetten nagy boldogság számára, amikor a főnöke az elé tett hosszabb szövegen, feljegyzésen nem változtat semmit, hanem egyszerűen csak aláírja. Ilyenkor tudja, hogy jól dolgozott.

Egyébként - ahogy az egészségügyben általában - sok kritikát kapnak az emberektől, sokszor csattan rajtuk az ostor, ő pedig ilyenkor igyekszik megvédeni magát és a munkatársait, mondván az itt dolgozók tehetnek a legkevésbé bármiről is. „Ha viszont valaki eltéved a helyi egészségügy útvesztőjében és nem tudja, merre induljon el, az ajtóm tárva nyitva áll és segítünk, és ha ezeknek az embereknek sikerül megoldani a problémáikat, látják, hogy segítő kezet nyújtunk, akkor megnyugodnak. Ez óriási sikerélmény.”

Ildikó szerint sokszor az empátián múlik minden, meg a kommunikáción. Ha az rendben van, gördülékenyebb a segítségnyújtás. Különösen az idősek azok, akiket segíteni kell. Ez leginkább a Covid időszaka alatt mutatkozott meg, amikor a Tóth Ilona szakrendelő egyben oltóközpont is volt. Mint mondja, ezekben a hónapokban gyakran hétvégén is dolgoztak, hogy minél több ember számára elérhetővé tegyék az oltásokat, sőt az oltási listák nemegyszer éjszaka készültek.

A ma már a nyugdíjba vonulással kacérkodó Ildikó hobbija egyébként a festegetés, a lakásdekorálás, a kreatív elfoglaltságok. 26 éves nagyfia programfejlesztéssel foglalkozik, akivel szinte mindenben megértik egymást. Búcsúzásként azért annyit még megjegyez, hogy a Tóth Ilona rendelőintézetet szinte már a magáénak tekinti és délutánonként nem tud anélkül hazamenni, hogy már ne a másnapi teendőkön járjon a feje.

És azon, hogy miként tudna a csepeli betegeken segíteni – mondják róla mások egyöntetűen.