A történet kezdete az 1900-as évek elejéig nyúlik vissza, a művész pedig Maróti (Rintel) Géza. A felvidéki születésű építész, épületszobrász és egyben festőművész korának elismert iparműAKTUÁLIS AKTUÁLIS vésze, a szecesszió kiemelkedő művelője volt itthon és külföldön egyaránt. Első nagyobb hazai munkái között ott találjuk a Zeneakadémia és a Gresham-palota épületdíszeit. A nemzetközi elismerést az 1906-ban megrendezett milánói világkiállítás hozta meg számára. Az általa tervezett magyar pavilonnak csodájára jártak a látogatók, de szakmai berkekben is a kiállítás legimpozánsabb épületének tartották. Milánóban felfigyelt rá Adamo Boari, neves olasz építész, több mexikói középület megálmodója. Boari akkoriban a mexikói nemzeti színház (későbbi nevén Szépművészetek Palotája) munkálatain dolgozott, amihez társtervezőként rögvest felkérte magyar kollégáját. Maróti Géza ‒ elsősorban a belső térkialakítás, a különböző iparművészeti megoldások és épületdíszek konstruktőreként ‒ ontotta magából a terveket, rajzokat. (Egy-egy épületelem kialakításában segítették a kor legnagyobb magyar iparművészei, többek között Körösfői-Kriesch Aladár, Róth Miksa.) Nevéhez fűződik például a palota tetején álló gyönyörű szoborcsoport, a monumentális ólomüveg kupola és a színpadot a nézőtértől elválasztó hatalmas függöny. Ez utóbbi különlegessége, hogy üvegből készült, amelyre Maróti mexikói látképet tervezett a tájra jellemző kaktuszokkal, vulkánokkal, harsány színű égbolttal. A színpad fölötti, annak felső ívét kifli formában követő mezőben múzsák, az emberiség kultúrtörténetének szimbolikus alakjai sorakoznak. Erről Maróti a következőképpen ír visszaemlékezéseiben (részlet): „Az egyik oldalon görög kórusvezetők, harczosok, Jason az aranygyapjúval, Medea, Tankred, Dante (…) A másik felén tubát blázoló lengék a női nemből. Azután szakállas bősz Nibelungok és tündöklő Hamletek…”

A gyönyörű mozaikképet, aki teheti, mindenképpen nézze meg! Persze ehhez nem szükséges feltétlenül Mexikóba utazni ‒ bár kétségkívül jó volna ‒, hiszen az alkotásnak létezik egy testvére. A Csepeli Munkásotthon színháztermében immár 101 éve ugyanez a mű csodálható meg. Maróti Géza ugyanis az első világháborút követően nem sokkal felkérést kapott a Diebold Hermann csepeli építész által tervezett kultúrház szecessziós stílusú színháztermének a díszítésére. A művész a díszterem két oldalára, egymással szemközt egy-egy 12 méter széles, 2 méter magas festményt készített. Az egyik pannó, amelynek fő alakja Apollón, a Munka címet kapta. A művészetek isteneként is tisztelt alak meglehetősen rendhagyó ábrázolásmódban, üllőn trónolva, egyik kezében kalapáccsal, másik karjával egy fogaskerékre támaszkodva jelenik meg, utalva Csepel iparban betöltött hajdani fontos szerepére. A vele szemben lévő alkotás a Művészet névre keresztelt pannó. Ez a mexikói és a csepeli helyszín eltérő méretű falfelülete miatt kisebb változtatásokkal, de nevesíthető alakjaiban, művészi megjelenítésében teljesen megegyezik a Szépművészetek Palotájának mozaikképével. Balról jobbra végignézve ugyanúgy követik egymást a sorban a karakterek, Dantétól kezdve a kezében koponyát tartó Hamlettel bezárólag.

Fotó: Csepeli Munkásotthon/Facebook