De ez csak a kezdet volt, véres napok következtek. A kerületet egyre sűrűbben lőtték aknavetőkkel a város felől, majd déli irányból is. Mindennapos volt a szovjet páncélosok betörése. A nemzetőrök ugyan többet kilőttek közülük, ezek azonban hatalmas pusztítást végeztek emberéletben, épületekben egyaránt. 7-én a felkelők lelőttek egy IL– 28-as típusú szovjet repülőgépet, ami a kavicsbánya környékén zuhant le. 8-án és 9-én a megszálló hadsereg további támadást intézett a kerület ellen: ezeket még vissza tudták verni. 10-én északról és délről egyaránt megindult az offenzíva; Csepelt is elfoglalták. Sok volt a halott, a kerület romokban állt. Voltak, akik külföldre menekültek a megtorlások elől. Az itthon maradt forradalmárokra az új kormány bosszúja kegyetlenül lesújtott: halálra, vagy hosszú börtönbüntetésre ítélték őket.
Az országban az utolsó rendszerellenes, véráldozattal járó tüntetésre Csepelen került sor. 1957. január 8-án a gyár központi munkástanácsának vezetői lemondtak tisztségükről, mert kilátástalan helyzet alakult ki az MSZMP egyre növekvő ereje miatt. Ennek hírére a dolgozók még jobban elkeseredtek, 11-én többezres tömeg gyűlt össze a gyárban: az emberekre a kiérkezett karhatalmisták tüzet nyitottak.
Forrás: Egy szelet Csepel