Különös földbe vert cölöpökre lettek figyelmesek Csepel-Rózsadomb lakói a Rózsa utca végében a Duna partján, illetve a leapadt folyó medrében a nyár végén. A jelenség akkor lett feltűnő, amikor a Duna vízszintje jelentősen csökkent az utóbbi hetekben. Korábban azért nem voltak láthatóak ezek a favégek, mert a folyó szintje több méterrel magasabban állt. A szabályosan levert cölöpök rejtélyére a II. világháború budapesti harcai adnak magyarázatot. Ezen a környéken élt Algaier Andor, aki 1945 telén kisfiú volt, és hasonló korú társaival kíváncsian bámulta, miféle katonai hadműveletek folynak a Duna csepeli szakaszán. A szovjet csapatok dél felől közelítették meg Csepelt, de harcok nem voltak. 1945 januárjában már arra készülődtek, hogy bekerítve a fővárost, rohamra induljanak. Azóta tudjuk, hogy a Budapestért folyó harc volt a legvéresebb és tartott a legtovább, amelyet egy város megszerzéséért vívott a szovjet hadsereg. A katonák Csepel magasságában akartak átkelni a Dunán a budai oldalra. Algaier Andor emlékszik azokra a napokra, amikor a Rózsa utca végén, a Duna partján a szovjet kiskatonák leverték a vörösfenyő cölöpöket, hogy pontonhidat készítsenek. A vörösfenyő a legjobb minőségű fa, amely kiválóan ellenáll az időjárás viszontagságainak. Az ókori rómaiak is használták hidak építésére; a Duna egy más szakaszán Traianus császár korából származó híd maradványaira bukkantak, amely szintén vörösfenyőből készült. Miután a szovjet csapatok átkeltek a Dunán, Nagytétény-Budafok felől lőtték nehéztüzérséggel a budai várat. A pontonhidat később felszámolták, s hosszú időn át nyoma sem maradt. Csak most, hogy a Duna leapadt, láthatóak a mederből kiálló cölöpök darabjai – a II. világháború csepeli eseményeinek utolsó kellékei.
Cs. A.