Tisztelt ünneplő közönség! Hölgyeim és uraim!

Megszokhattuk már, hogy nemzeti ünnepeink rendre valamilyen állandó üzenet köré épülnek. Már idejét sem tudom például, mikor hallottam először, hogy augusztus 20-án Szent István királyunkat idézik, persze mindig csak egyetlen mondatát, miszerint az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő.

Joggal gondolhatnánk persze, hogy inkább attól függ az ország eredményessége, hogy jól vagy rosszul kormányozzák-e, de ezt a gondolatot kevésbé szokás megosztani másokkal augusztus 20-án. Pedig érdemes volna egyszer arról is elgondolkodni, vajon ezer évvel ezelőtti latin mondatok, egy akkori királyi udvarra értve alkalmasak-e mai magyarok okítására? Aligha.

Szent István nem volt toleráns uralkodó, hiszen a toleranciának Krisztus után ezer évvel, a Magyar Királyság trónján semmi értelme, legalábbis úgy, ahogyan ezt a kifejezést ma használjuk, biztosan nem. A király megkegyelmez és büntet, hadat vezet és apátságot alapít, de magától értetődően fogalma sincs arról, hogy ezer évvel későbbi aktuálpolitikai okok miatt emberi és uralkodói kegyességét toleranciának mondják majd.

Hölgyeim és Uraim!

Én úgy gondolom, hogy itt, Szigetszentmiklóson, nálunk, Csepelen, és mindenütt a hazában csak annak a kérdésnek van értelme, hogy hűségesek vagyunk-e magunkhoz? Megteszünk-e mindent azért, hogy hűek legyünk őseink, elődeink örökségéhez?

Ha innen nézzük a kérdést, nyilvánvaló a cél: magyarnak kell megőrizni Magyarországot, olyannak, amilyennek kaptuk. Nincs ebben semmi intolerancia. Én magam pusztán annyit szeretnék, hogy a kislányaink unokái két emberöltő múlva is Benedek Elek meséit hallgassák. Mielőtt több nyelvűek és több szokásúak lennének, ismerjék meg és választékosan, helyesen használják anyanyelvünket, éljenek magyar szokások szerint. Aztán ha birtokba vették a saját nemzeti kultúrájukat, ugyanolyan barátsággal és szeretettel forduljanak más nemzetek felé, ahogyan befogadó őseink is tették évszázadokon keresztül.

Ezekben a napokban, amikor a sajtó értetlenebb része szüntelenül hangolja a közvéleményt, és arra buzdít bennünket, hogy a történelem egyik legnagyobb népvándorlásának előestéjén mindenkit fogadjunk be, aki erre jár – sem Szent István szelleméhez, sem a magyar jelenhez nem hűséges.

Az elmúlt évek számtalan kormányzati erőfeszítésének eredményeként ma erősebbek vagyunk, mint bármikor a rendszerváltozás óta. Nem szabad odadobni mindenünket valamiféle rosszul értelmezett humanizmus miatt, nem vállalhatunk többet, az ország erőtartalékai végesek. Ha ma élne, és megértené a helyzetet, Szent István sem áldozná fel kormányzásának valamennyi eredményét holmi határsértők miatt.

Hölgyeim és uraim!

Szigetszentmiklóson sokan élnek olyanok, akik máshonnan, például a fővárosból érkeztek. Sok helyütt akad némi villongás régiek és betelepültek között, de a közös nyelv, hagyomány és kultúra aztán gyorsan elsimítja a különbségeket. Szigetszentmiklóson és nálunk, Csepelen is azt nézik az emberek, hogy a jövevény be akar-e illeszkedni, elfogadja-e a közösség írott és íratlan szabályait? Mit kezdjünk azonban azokkal, akik nyelvünket nem beszélik, kultúránkat, hagyományainkat nem óhajtják átvenni? Akik nem beilleszkedni érkeznek hozzánk, hanem egyszerűen a magyar közösség javaihoz, a szolgáltatásokhoz, a segélyekhez kívánnak hozzáférni? Igazából minden egyes ember külön eset, és ezeket az eseteket meg is kell vizsgálni. Mégsem mondhatjuk, hogy több nyelvű és több szokású országra szeretnénk váltani a mostanit.

Nekem személy szerint különösen fáj, hogy a mostani hivatásos emberbarátok nagy része határon túli magyar honfitársaink ellen kampányolt azon a bizonyos, rossz emlékű népszavazáson. Miért kellene most hinnünk nekik, amikor nem is olyan régen még azt mondták, hogy magyar milliók zúdulnak ránk a határon túlról, és elveszik a munkánkat? Szerencsére ma már mindez a múlt. És már van magyar állampolgárság Nagyváradon, Szabadkán, Los Angelesben. Minden jóakaratú, jó szándékú ember csatlakozhat a magyar nemzet nagy családjához. De egyetlen nemzet sem mondhat le arról, ami az övé, egyetlen nemzet sem adhatja fel a saját nemzeti jövőjét.

Kérem, fontolják meg ezt, amikor nagy királyunkra, Szent Istvánra és művére, az ezer esztendős magyar államra emlékezünk. Köszönöm a figyelmet.

A fenti beszéd a szigetszentmiklósi ünnepségen hangzott el augusztus 20-án.