Ha az érdekel bennünket, hogy vannak-e magyar jellegzetességek az európai kultúrában, akkor körülnézve magunk körül, seregnyi kincset tudunk belehelyezni abba a szellemi aranykosárba, amelyet manapság igyekszenek a szemétbe borítani. Ilyen különlegessége a magyarságnak, hogy történelme első percétől politikusai még életüket is felajánlották Istennek, és bizony sokszor fel is áldozták.

Ez a nagyszerű vonás a most ünnepelt szent László csodálatos személyiségében is teljes szépségében is ott virágzott. Noha családi elődjei dinasztikus haragot táplálhattak volna - jogtalanul - Szent István iránt, mégis ő volt az, aki a pápától kérte a nagy király szentté avatását. Erre azonban mondhatnánk. politikai tett volt, de ha arra gondolunk, hogy Szent István mellett nem csak fiát, Imrét, hanem Gellértet, a két bencés remetét, Benedeket és Szórádot is a szentek közé emeltette, akkor már másképp látjuk: erkölcsi példát akart nyújtani népünknek. Mint király alázatosságával is kitűnt, mikor ellenfelében, a koronás Salamon királyban tisztelte az Isten választottját, s amíg az élt, nem is koronáztatta meg magát. Nem sokkal halála után gyönyörűen illusztrált kódexben írták meg tetteit, lelki életének rejtett eseményeit. Ebből világosan megmutatkozik nem csak lelki kiválósága, de népszerűsége, országa népének nagy tisztelete is királya iránt.

Szigorú király volt, de igazságos.
Hírneve, emberi nagysága túlterjedt az ország határain. Ő lett a kereszténység lovagkirálya. Nem akart magának népszerűséget, hanem szolgálni akarta azokat, akiket a Gondviselés rábízott. Ebben is példaképe lett a nagy magyar politikusoknak, akik közül érdemes megemlíteni Fráter Györgyöt, Rákóczit, Széchenyit, Teleki Pált.
A győri herma, amely emberi vonásait őrzi, mély tiszteletet vált ki az előtte tisztelgő magyarból, és arra serkenti, hogy példáját a maga módján, a maga körülményei között igyekezzék megvalósítani.

Ullrich Ágoston