A 33. olimpiai és 17.paralimpiai játékok megrendezésére vonatkozó budapesti pályázati szándékról szóló javaslat általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden délelőtt.
Németh Szilárd felszólalásában a kishitű pártpolitikai áldozatának tartotta, hogy a 2002-es olimpiai álom nem valósult meg és reményének adott hangot, hogy a 2024-es pályázat nem válik a pártpolitika terepévé. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) apolitikus testület és ismert baloldaliak is kiálltak a rendezés mellett - folytatta, megjegyezve, sokan nem értik az MSZP mostani pálfordulását és azt, hogy miért akarja megbontani az összefogást.
A kormány nemzeti ügynek, a jövő generációk szempontjából stratégiai fejlesztési célnak tartja a sportot - hangoztatta a kormánypárti képviselő, aki szólt arról is, hogy a 10 legeredményesebb olimpiai nemzet közül egyedül Magyarország nem rendezte még meg a játékokat.
Németh Szilárd az egyik legnagyobb megbecsülésnek tartotta, ha valaki olimpiai bajnok, s üdvözölte azt is, hogy a nemzetközi szövetség visszatér az eredeti szellemhez, az olcsóbb rendezés pedig kisebb városokat is lehetőséghez juttat.
Kiemelte, hogy a rendezéshez szerénység, sok munka, magyaros bátorság és leleményesség szükséges, az olimpiát pedig megérdemelné az ország.
Kitért arra is, hogy az olimpia nagy nyertese lehetne Csepel, ahol több lenne a munkahely, megélénkülne a turizmus, fejlődne az infrastruktúra és egy új polgári életminőség jönne létre. A birkózósport eredményeit sorolva nagyhatalomnak minősítette Magyarországot és elkötelezettségét hangoztatta.
A felszólalás teljes szövege alább olvasható:
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim!
Bizonyára emlékeznek még 2002-es nagy közös álmunkra, az azt megvalósítani szándékozó, támogató aláírásokra: hazánk, s benne a nemzet fővárosa legyen a 2016-os olimpia helyszíne. Ez az álmunk egy kishitű pártpolitika, a „merjünk kicsik lenni” szocialista nemzeteszmény áldozata lett. Pedig az ország minden része, így Csepel is, a sportágak mindegyike, így a birkózók is akarták, támogatták. A sportolók, a szurkolók, a jövőbe tekintők, a városfejlesztők ma is egységesen, támogatólag lépnek fel, sajnos azonban a pártoskodók, az irigységre, a cinizmusra építők, megint kerékkötők akarnak lenni.
Pedig egy ideig úgy tűnt, hogy nem lesz a 2024-es magyar olimpiai pályázat a pártpolitika terepe. A MOB egy olyan apolitikus, sportszakmai támogató szervezetet hozott létre, Olimpiai Védnöki Testületet, amelyben ismert baloldali közéleti személyek is a budapesti rendezés, a párbeszéd és az összefogás mellé álltak. Sőt, az MSZP a Fővárosi Közgyűlésben egyértelműen támogatta a pályázatot. Sajnos a mai hírek azonban már éppen az ellenkezőjéről szólnak. Sokan nem értjük, nem értik a baloldal pálfordulását, hiszen nincs arra ésszerű és elfogadható magyarázat, hogy miért akarják megbontani ezt a nemzeti összefogást! És éppen az olimpiai eszme jegyében?!?
Tisztelt Országgyűlés!
Én azt javaslom, ne engedjük, hogy a kishitűség, a pártpolitizálás, a rosszhiszeműség ismét tengelyt akasszon. Ma Magyarországnak olyan kormánya van, amelyik a sportot, legyen az iskolai, szabadidős, rekreációs vagy olimpiai, nemzeti ügynek, a jövő generációja szempontjából stratégiai fontosságú fejlesztési célnak tartja. S ehhez képesek vagyunk az ország, a Parlament meghatározó többségének az összefogását, támogatását biztosítani, s képesek vagyunk az együttműködést, a közös cselekvést megvalósítani. Mi magyarok igazi olimpiai nemzet vagyunk. Kemény Ferenc ott volt a NOB alapításánál, 1894 óta a MOB az egyik legrégibb és legeredményesebb nemzeti olimpiai bizottság. A világ tíz legeredményesebb országa közül egyedül Magyarország nem rendezett még olimpiát, ha úgy tetszik, elsők vagyunk az olimpiát nem rendezett országok éremtáblázatán. Mindig ott voltunk, ha szabadon dönthetünk részvételünkről, nagyhatalmi kényszer miatt is csak 1920 és 1984 maradt ki. Az olimpia különös helyet foglal el a magyarok szívében, hazánkban az egyik legnagyobb megbecsülés olimpiai bajnoknak lenni. Budapesttel a NOB, az Agenda 2020-ban meghatározott olcsóbb, fenntartható olimpia elvárásának megfelelően, visszatérhet a játékok eredeti szelleméhez. Valaha Antwerpen, Stockholm, Helsinki is rendezhetett olimpiát, pedig mind kisebb városok Budapestnél. Nem tudjuk, nekünk is sikerül-e, de érdemes belevágni. Nem nyerhetjük meg azt a versenyt, amin el sem indulunk. Szerényen, de annál több munkával kell részt vennünk a küzdelemben, magyaros bátorsággal es leleményességgel. És természetesen bizalommal: most eljöhet végre a mi időnk! Megérdemelné ez az ország, megérdemelné a magyar nemzet!
Tisztelt Képviselőtársaim!
Csepel, mint a budapesti olimpia egyik fő helyszíne nagy nyertese lehet ennek az összefogásnak. Nemcsak a munkahelyek teremtése, a turizmus fellendítése, a gazdasági gyarapodás, az infrastruktúra fejlesztése – az olimpiai falu, csarnokok, pályák építése, felújítása, közlekedés korszerűsítése – jelenthet esélyt, hanem az olimpia, egy új, polgári életminőséghez, Csepel szellemi és lelki megújításához is hozzájárulhat. Így biztosak lehetünk abban, hogy Csepel támogatja az olimpiai pályázatot, támogatja az összefogást.
Tisztelt Képviselőtársaim!
Ezért ma, itt a döntés színhelyén csepeli országgyűlési képviselőként és a Magyar Birkózó Szövetség elnökeként is, a hazai sport és a magyar birkózás elkötelezett híveként, sőt – talán, ha szabad így fogalmaznom -, a birkózás és szülőhelyem, Csepel szenvedélyes szurkolójaként szeretnék néhány gondolatot megosztani Önökkel.
Ha azt mondom: pályázzuk meg a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezését, akkor egy régi, közös álmunk valósággá válásának esélyét ecsetelem. Egy álomról, és nem afféle álmodozásról beszélek. Egy komoly elhatározásról, és az azt követő kemény munkáról beszélek, amelynek meglehet a gyümölcse.
Hadd mondjak néhány példát szeretett sportágamból, a birkózásból, mert ők, vagyis a birkózók, oly sokszor bebizonyították már, hogy nincsen lehetetlen. Egész egyszerűen lenyűgöző, amit ez a kőkemény sport hozott a múltban, és ad a jelenben az nemzetnek. Ha csupán az olimpiákat nézem: 19 arany, 16 ezüst, és 19 bronzérem a dobogós mérlegünk, ami önmagáért beszél.
1908, tehát Weisz Richárd londoni győzelme óta, - egyetlen olimpia kivételével – az ötkarikás játékok mindegyikén felállhatott magyar birkózó a dobogó valamelyik fokára!
Nagy klasszisok sorjáznak a sporttörténelemben a két székelyföldi olimpiai bajnokon, az alsósófalvi Keresztes Lajoson és a korondi Lőrincz Mártonon keresztül a többi példaképig. Ott van Kárpáti Károly, aki Kellner Károlyként született, és a berlini olimpiai döntőben éppen egy német birkózót győzött le a Führer szeme láttára s otromba bosszúságára. A dicsőség lista folytatható Zombori Ödönön, Szilvásy Miklóson, Bóbis Gyulán, Hódos Imrén át a csodálatos Polyák Imréig, a nemzet sportolójáig. A 20. század birkózójaként is emlegetett Polyák Imre három olimpiai ezüstérem után, negyedik nekirugaszkodásra, 1964-ben, Tokióban szerezte meg az áhított olimpiai bajnoki címet. Megszerezte, mert nagyon akarta, és mert megalkuvás nélkül dolgozott, izzadt érte. Megszerezhette, mert hazája támogatta ebben. Összefogtak, küzdöttek, egy pillanatra sem adták fel! És meglett az eredménye mindannyiónk büszkeségére és dicsőségére.
Aztán említhetem a legendás, kétszeres olimpiai bajnok Kozma Istvánt, - egy ország kedvencét, egy óriást, akit mindenki csak Picinek becézett -, vagy Hegedüs Csabát, a tuskirályt, München bajnokát, a 100. magyar olimpiai aranyérem tulajdonosát.
A nagy öreg, a mexikói bajnok, Varga János 1963-ban bordáját törte, de iszonyú fájdalmai közepette mégis világbajnok lett. A két csepeli világbajnok, Rácz Lajos törött kézzel, Kovács István kificamodott vállal szerzett érmet az olimpián, mert ők sem adták fel, mert bennük is bíztak, bízhattak a magyar szurkolók.
Önök között, itt, a padsorokban is ülnek olyanok, akikkel hozzám hasonlóan végigszurkoltuk Kocsis Ferenc és Növényi Norbert moszkvai diadalmenetét, és a könnyeinkkel küszködtünk, amikor a eljátszották tiszteletükre, s Magyarország dicsőségére a Himnuszt. Szöulban Sike András, majd 1992-ben Barcelonában Repka Attila és Farkas Péter sikere is örökre emlékezetes marad. Athénban, az olimpia szülőhazájában Majoros István fejére került a babérkoszorú – a szó szoros értelmében. Komáromi Tibor háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes is a nagy klasszisok közül való. Ő sem maradt adós, hiszen egy világbajnokságon, súlyos bokasérüléstől szenvedve vágott vissza szovjet ellenfelének a szöuli döntőért.
És eszembe jut egyre több név, ahogyan az időben haladunk előre: Fodor Zoltán, Lőrincz Tamás, Módos Péter, Hatos Gábor. Érmek, harcok, de cseppet sem hiábavaló küszködések…
Természetesen tudom, hogy nem mindegyik képviselőtársam jártas a sportban, de azt szerettem volna megmutatni Önöknek, hogy a világban elismerés övez bennünket ezen a területen, és birkózó nagyhatalomként emlegetik Magyarországot. Sőt a sportesemények szervezésében, megrendezésében is azzá váltunk.
Ugye, van még, aki emlékszik például a 80-as évek, vagy akár az új évezred fantasztikus hangulatú budapesti vagy vidéki birkózó világversenyeire? A Budapest Sportcsarnokra és a Papp László Sportarénára, vagy az évente megrendezett Szombathelyi Magyar Nagydíjra, a világ legnagyobb ilyen jellegű birkózó versenyére.
Egy biztos – és ezt a Magyar Birkózó Szövetség, továbbá a magyar birkózótársadalom nevében is hangsúlyozom -, teljes mellszélességgel támogatjuk a MOB és a Kormány 2024-es olimpiai pályázati szándékát.
Az a tény, hogy a birkózás az olimpiai sportág maradt, csak megerősített bennünket, és már itt, a Parlament falai között megígérhetem, sőt garantálom, hogy birkózóink 2024-ben is érmeket fognak szerezni az olimpián. Ha pedig mindannyian akarjuk, és megküzdünk érte, sőt a szerencsét is magunk mellé állítjuk, úgy módosítanám a gondolatot, hogy érmeket fogunk szerezni a b u d a p e s t i nyári olimpiai játékokon.
Sydney, Athén, Peking, London, Rio és Tokió után 2024-ben miért ne következhetne Budapest?
Miért ne adhatnánk meg önmagunknak az esélyt, hogy a budapesti olimpia ügye mellé álljunk?
Pályázzunk, és birkózzuk ki a talán soha vissza nem térő lehetőséget!
Tisztelt Képviselőtársaim, ehhez kérem a támogatásukat. Köszönöm, hogy meghallgattak.