Madárvilág kiállítás nyílt a Móra iskolában

Kategória: Archív 2015. március 06. péntek, 11:20

mora7A Csepeli Munkásotthon Stemmer Ferenc (korábban Réti Pál) Fotóklubjának Madárvilág címmel nyílt kiállítása a Móra Ferenc Általános Iskolában március 4-én. Az alkotók – Gábori Attila, Kis Sándor, Szabó Csaba, Végh Péter – Csepel és környékén élő madarakat kaptak lencsevégre.

Az egy hónapig nyitva tartó tárlat megnyitója előtt a Csepeli Hagyományápoló Műhely tagjai Tar Mihály vezetésével moldvai madaras dalcsokrot adtak elő.

Az énekműsor után Tóth Mária pedagógus megnyitotta a kiállítást, majd a 103 éves fotóklub képviseletében Oberlander Sándor művészeti vezető szólt a résztvevőkhöz. Felhívta a figyelmet arra, hogy a fotózáson belül a madarak fényképezése egy külön műfaj, mivel rengeteg türelmet, megfigyelést, rejtőzködést, álcázást és időt igényel.

A művészeti vezető a fotókör bemutatását követően közölte, hogy hagyományteremtő jelleggel, akár évente szívesen rendeznek kiállítást az ökoiskolában. Ezután Végh Péter nevében a fotózás iránt érdeklődő diákoknak Kis-Duna parti fotósétát ajánlott fel.

Mikus Judit intézményvezető ajándékkal köszönte meg a fotógráfusok munkáját.

A madárfotók kiállítás április elejéig tekinthető meg.

azs

Fotó: Tóth Beáta

moramora2mora3mora4mora6