Február 26-án ülésezett a csepeli önkormányzat képviselő-testülete. A városatyák döntöttek arról, hogy az állam által nyújtott 400 millió forintból birkózócsarnok épül Csepelen. Megszavazták, hogy Csepel szebb, igényesebb városképe érdekében felszámolják az igénytelen árusító bódékat, helyettük egységes pavilonok épülnek.
Parázs vitát váltott ki az óvodák szervezeti átalakításának kilencvenes években kezdődött befejezése, és a képviselők szavaztak a március 15-én nemzeti átadandó Csepel Szolgálatért díjakról is.
Új birkózócsarnok
400 millió forintos állami támogatással korszerű, 1000 főt befogadó birkózócsarnok épül Csepelen. A három lehetséges helyszín: Csepeli Sport- és Szabadidőközpont területe, a strandtól északra fekvő szomszédos terület, Kis – Duna sor; a Vendéglátó ipari Szakközépiskola és Kutyakiképző között. A képviselő-testület önkormányzati forrásból 20 millió forintot szavazott meg a sportcsarnok tervezésének költségeire, melyre egyúttal fel is hatalmazta a Csepeli Városfejlesztési és Gazdaságfejlesztési Nonprofit Kft-t.
A mostani sportfejlesztés nem egyedülálló. Észak-Csepelen olimpiai evezős és kajak-kenu pálya is épül, mely a szegedihez hasonlóan világversenyek megrendezésére is alkalmas lesz.
Tovább szépül a kerület
Borbély Lénárd polgármester javaslatára lebontják azokat az igénytelen megjelenésű árusító bódékat, amelyek rontják a közterületek megjelenését. A helyükre igényes és egységes megjelenésű épületek kerülnek.
2015. december 31-ét követően az önkormányzat nem fog közterület-használati engedélyt adni a könnyű vázszerkezetű építményekre és olyanokra sem, amelyek elhelyezkedésükben, megjelenésükben, funkciójukban rontják a városképet vagy a kérelem benyújtásakor legalább 12 hónapja üresen állnak. Mindehhez természetesen pénz is kell, ezért 5 millió forintos pályázati keretről is döntöttek a városatyák, amely a bódék lebontásának költségeit fedezi.
Erősödik a szociális háló
2015. március 1-jétől megújul a szociális ellátások rendszere. Az állam és az önkormányzat feladatai szétválnak, így a rendszer igazságosabb és átláthatóbb lesz. A jövőben a kerületi hivataloknál jövedelemkompenzáló-, míg az önkormányzatoknál kiadáskompenzáló szociális támogatások lesznek kérhetők. Önkormányzatunk a döntés alapján a tavalyi 163 millió forint helyett idén 183 millió forintot fordít a csepeli lakosok szociális támogatására.
A februári, március 5-ig kifizetendő támogatásokat a jogosultak még az eddig megszokott módon kapják önkormányzatoktól, azonban az április 5-ig esedékes márciusi ellátást kizárólag folyószámlára utalással, vagy lakcímre (postafiókba) kézbesítéssel juttatják el a kerületi hivatalok. A képviselők többsége támogatta, hogy a bölcsődei felvételnél azon gyermekek élvezzenek előnyt, akinek a szülei most térnek vissza a munkaerőpiacra.
Óvodai átalakítás
Parázs vitát váltott ki az óvodák összevonásáról szóló előterjesztés, amely a kilencvenes években megkezdett átalakulások utolsó állomása. Az ülésen az óvodavezetők mellett szülők is megjelentek, akik azt hangsúlyozták, bizonytalanok és aggódnak a változások miatt. Az ellenzéki pártok is ezt húzták alá, és az átalakításokat elindító balliberális képviselők ellenzékben már nem támogatták a javaslatokat.
Borbély Lénárd polgármester a testület tagjai előtt arról biztosította a jelenlévőket, hogy a gyerekek és a szülők semmit sem fognak érezni az átalakításból, mivel az pusztán gazdasági jellegű változást hoz majd.
Kitüntetések Csepel szolgálatáért
A testület kitüntető címek adományozásáról is döntött: Március 15-én hárman vehetik át Borbély Lénárd polgármestertől a Csepel Szolgálatáért díjat: Tamás Judit, a Családtámogatási Iroda vezetője, Babán József nyugalmazott polgári védelmi dolgozó és Galgócz Deák Antal tű. alezredes, a XXI. Kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság parancsnoka.
szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn – Csepel.hu