Színes szabadidős programok a Csepel Kapuja programban
A Csepel Kapuja szociális célú városrehabilitációs program az épület- és közterület-felújítások mellett magában foglalta ingyenes, szociális és közösségfejlesztő programok megvalósítását is. A projektnek köszönhetően 45 millió forint pályázati összeg vált elérhetővé, melyre nonprofit szervezetek, nonprofit gazdasági társaságok pályázhattak. A mini-projektek nagy része már megvalósult, de az év végéig még számos ingyenes programon, rendezvényen vehetnek részt a csepeliek.
A Programalap elnevezésű pályázati rendszer keretében több mint 40 mini-projekt nyert támogatást, melyek a környéken élő gyermekek, fiatalok és családjaik részére kínálnak a szabadidő hasznos eltöltésére ösztönző ingyenes programlehetőségeket.
Az első pályázatokat 2013 májusában írták ki, ezt követte még hat pályázati kör. A projekt teljes ideje alatt összesen 79 pályázatot bírált el a Csepeli Önkormányzat és a projekt konzorciumi partnereinek tagjaiból összeállt bizottság. A tevékenységekre ötféle témakörben lehetett pályázni civil kezdeményezésekkel. A rendezvényeknek a Domino Tanoda, a Burattino Iskola, a Többcélú Sportlétesítmény és a projekt beruházással érintett kerületrész közterületei adtak otthont.
Számos érdekes és változatos program valósulhatott meg a 85%-os európai uniós és 15%-os önkormányzati támogatásnak köszönhetően. Népszerűek voltak a Domino Tanodában megrendezett ifjúsági programok. Itt többek között megvalósult egy tehetségkutató képzőművészeti nyári tábor, az érdeklődők pályaorientációs tanácsadáson vagy színjátszó szakkörön vehettek részt, de például kezdő madarász kurzus is indult természetbarát gyerekek számára. Közterületi helyszíneken faültetést szerveztek, az egészség megőrzését segítő prevenciós napot tartottak fiatalok és felnőttek részére, és az érdeklődők az egészséges táplálkozásról szóló tanácsadáson is részt vehettek. A Burattino Iskolában a munkakereső csepeli lakosok tanácsadáson vehettek részt, valamint a hazai és nemzetközi önkéntességgel kapcsolatban kaphattak tájékoztatást különböző rendezvények keretén belül.
De az események sora még nem ért véget: év végéig a Többcélú Sportlétesítményben és a Burattino Iskolában még számos rendezvénnyel várják az érdeklődőket.
Karácsonyi készülődés és izgalmas tematikus napok decemberben
A Többcélú Sportlétesítmény és a szomszédos Burattino Iskola többek között az alábbi színes, tartalmas és ingyenes rendezvényei a beruházás hivatalos zárásáig, év végéig várják még a kicsiket és a nagyokat.
- Együtt készülődhetnek a karácsonyra a családok az adventi hétvégék előtti péntekeken 12.00 és 16.00 óra között a Többcélú Sportlétesítményben. Itt kézműves foglalkozásokkal, élő betlehemmel, állatsimogatóval és zenés mesesarokkal várják az érdeklődőket.
- Interaktív történelem órákat szerveznek a Burattino Iskolában és a Többcélú teremben december 11-én, 16-án, 17-én és 18-án 12.00 és 16.00 óra között. A résztvevők a honfoglalástól, az államalapítás korán, valamint a lovagkoron keresztül Mátyás király udvarának bemutatásáig megismerhetik az adott történelmi korszakokra jellemző viseleteket, szokásokat.
- Extrémsport bemutatón vehet részt, aki december 11-én 14.00 és 18.00 óra között ellátogat a Többcélú terembe. A programra érkezők sportfoglalkozásokon, valamint a versenyekben is részt vehetnek, de nézőként is szórakoztató élménynek ígérkezik az esemény.
- December 17-én 14.00 és 18.00 óra között, a Többcélú teremben kerül megrendezésre a Csepeli Tehetségnap, ahol sport, művészet és tudomány kategóriában kiválasztják legtehetségesebb fiataljait.