Nyomtatás

Új fákkal gazdagodott a Szent Imre tér

Kategória: Archív 2014. november 28. péntek, 13:53

fat_hoztak_014Egy egész teherautónyi fa és cserje látványa fogadta csütörtökön azokat, akik elhaladtak a Szent Imre tér mellett. Folytatódik ugyanis a korhadt és balesetveszélyes fák pótlása Csepel központi terén, ahol a munkálatok a tervek szerint zajlanak. Már épül a kerület legmodernebb játszótere és az önkormányzat által vásárolt kereszt is a helyére került, a templom előtt bárki megcsodálhatja.

- A Szent Imre tér felújítása város-rehabilitációs pályázat keretében történik. Az Európai Unió megköveteli, hogy a panelfelújítások mellett szociális programok induljanak és közterületeket újítson fel az önkormányzat. Cserében az unió 100%-os támogatást nyújt, vagyis az ott élőknek önrész nélkül korszerűsítjük a panelházakat. A gyerekek és a serdülők számára épül Csepel legmodernebb játszótere, az pedig már bónusz, hogy az önkormányzat is gazdagodik egy modern öntözőrendszerrel kiegészült, megszépült parkkal – mondta el lapunknak Ábel Attila alpolgármester, az érintett körzet önkormányzati képviselője.

- A Szent Imre tér felújítására 2005-től készültek különböző tervek. A növényzet állapotát felmérő szakemberek már akkor jelezték, hogy a park fái közül sok elkorhadt és balesetveszélyessé vált. Az új fák telepítésével a szakemberek ígérete szerint a park jelentősen megszépül, igazi ékköve lesz a kerületnek. A téren ingyenes internet-kapcsolat is lesz - emelte ki Ábel Attila.

fat_hoztak_006fat_hoztak_007fat_hoztak_019fat_hoztak_026szöveg és fotó: Kitzinger Adrienn - Csepel.hu