Csepel polgármestere ma közjegyző előtt utalta át egyhavi illetményét a szívbeteg kislánynak
Németh Szilárd polgármester egyhavi illetményét a születése óta szívbeteg Luca gyógykezelésére ajánlotta fel. A találkozóra kerületünk egyik cukrászdájában, Luca szüleinek, nagypapájának, nagymamájának és unokatestvérének jelenlétében került sor. Amíg a felnőttek kávéztak, a gyerekek egy-egy nagy adag fagylaltot és finom süteményeket fogyasztottak. Luca végig jókedvű, cserfes és nagyon eleven volt.
A 2010-ben megválasztott polgármesterek a ciklus végéig még irányíthatják a kerület életét, de június 1-jétől már nem vehetnek fel tiszteletdíjat, mivel a jogszabály értelmében összeférhetetlenné vált a polgármesterség és a parlamenti tisztség együttes vállalása. A politikus – több fideszes polgármesterrel együtt – ezért döntött úgy, hogy jótékony célra fordítja előző havi illetményét.
Luca édesanyjának kezdeményezésére tavaly kezdtek el adományt gyűjteni egy életmentő műtét miatt. A kislány hat nappal születése óta folyamatos kardiológiai kezelés alatt áll. A szívkamrai nyomása 6-8-szorosa a normális értéknek, mert a tüdejének erei nem képesek elég vért szállítani a parányi szívbe. Az elmúlt évben az Országos Kardiológiai Intézetben tüdőartéria rekonstrukciós műtétet hajtottak végre a gyermeken. A közelmúltban végzett orvosi vizsgálatok alapján azonban, további beavatkozás szükséges a sikeres és teljes gyógyulás érdekében – tájékoztatta lapunkat Sári Diána, a kislány édesanyja.
A család a pénzbeli támogatást Luca gyógykezelésére és immunerősítő gyógyszerek vásárlására fordítja.
Antal Zsuzsa
Fotó: Tóth Beáta