Az ízesen népi XXIII. János és a felejthetetlen kisugárzású II. János Pál pápa alakjáról beszélt Erdő Péter bíboros a vasárnapi kettős szentté avatás alkalmából. Nemcsak egyházi jelentőségénél fogva, hanem a résztvevők és a szervezés számait tekintve is rendkívüli esemény lesz XXIII. János és II. János Pál vasárnapi szentté avatása. Csaknem 1 millió zarándokot várnak a hét utolsó napjára Rómába a szentté avatásra. Mindkét egyházfőre az újítás volt a jellemző.

A közvetítés időpontja: 2014. április 27., vasárnap 10 óra. Kommentátor: Török Csaba teológus, az MKPK tévéreferense.

II. János Pál pápa szentté avatása a világegyház lelkéből fakadó kívánság volt, amikor a temetés után a téren is kiabálták azt, hogy santo subito, rögtön avassák szentté - mondta az InfoRádiónak Erdő Péter. Ez egy olyan hang volt, amire egyesek azt mondták, hogy vox populi vox dei. A nép szava Isten szava. Minthogyha egy különleges sugallat lett volna. 

Az esztergom-budapesti érsek kiemelte: tény, hogy II. János Pál pápának a személyisége lenyűgözte az egész világot. Sokan még a nem hívő emberek közül is nagy tisztelettel és szeretettel emlékeznek rá. Tehát az ő személyes kisugárzása meggyőzte az embereket arról, hogy nemcsak jó pápa, nemcsak nagy egyéniség volt, ahogy rögtön elismerték a halála után, hanem szent ember volt. És azt a karizmát, amit ő képviselt, azt szeretnénk, ha elevenen működne az egyházban tovább. XXIII. János pápa esetében a második vatikáni zsinat az ő bátor kezdeményezése volt, amire sokan nagyon megrendülten emlékeznek.

Ma már az a generáció, aki azt átélte, az idősebbek közé tartozik, ugyanakkor azok a változások, amelyek a lelkipásztori és a szervezeti életben végbementek az egész egyházban azóta, azt mutatják, hogy itt valóban egy nagy, ha tetszik, történelmi folyamattal állunk szemben, amelyik folyamatot mi részben a Szentléleknek is tulajdonítjuk. Tehát nem pusztán emberi elképzelések megvalósulásáról van szó. Ezért hát méltán fedezzük fel XXIII. János pápában Isten emberét, akin keresztül a Szentléleknek az ösztönzései az egyházban működtek.

II. János Pál pápának a szerethetőségét mutatja az, hogy meghódította a világ szívét. XXIII. János pápa idején a tömegtájékoztatás még valamivel szerényebb formában tudott csak beszámolni az eseményekről, de az biztos, hogy már akkor is sokan lelkesedtek érte a nem hívő emberek közül is, és úgy emlegették őt, hogy a jó pápa. Most leginkább magnófelvételekből ismerjük a beszédeit. Meghallgattam például azt a híres beszédét, amelyet a Szent Péter téren mondott el, és amelyben megígérte, hogy egyházmegyei zsinatot tart, megújítja az egyházi törvénykönyvet és egyetemes zsinatot hív össze. Ezt a hármat egyetlenegy beszédben hirdette meg. 

Az első, ami a legföltűnőbb volt benne, hogy olyan erős olasz tájszólásban beszél, ahogyan ma a médián kicsiszolódott nyelvű olaszok már alig. Tehát nagyon népies, nagyon spontán módon nyilatkozott meg. A másik, hogy miközben mindezt elmondta, nem úgy beszélt, mint egy nagy koncepció képviselője, hanem azt mondta a jelenlevőknek, hogy menjenek haza, és cirógassák meg a gyerekeiket, mert valami nagyon szép dolog kezdődött. Tehát egy nagyon emberközeli, nagyon szeretetteljes megnyilatkozás volt az egész, és nagyon személyes. XXIII. János pápát személyesen nem ismerhettem. Emlékszem, édesapám kitette a fényképét az éjjeliszekrényére. Én magam pedig aztán iskolás koromban a Jézus Szíve templom előtt, ott a kapualjban volt egy néni, aki kisasztalról árult egyházi könyveket meg kegytárgyakat, és tőle vásároltam egy szentkép formátumú pápa képet, és azt sokáig a Bibliámban tartottam XXIII. Jánosról. Engem is, egy gyerekkorban lévő embert is megérintett az, hogy ott valami nagyszerű dolog történik.

II. János Pál és XXIII. János szentté avatására készülve - interjú Erdő Péter bíborossal

Az ízesen népi XXIII. János és a felejthetetlen kisugárzású II. János Pál pápa alakját egyaránt felidézi az az interjú, amelyet Erdő Péter bíboros adott a Magyar Katolikus Püspöki Kar honlapjának.

XXIII. János pápát ezzel a két jelzővel szokták emlegetni: a jó pápa és a zsinat pápája. Számos területen indította el a megújulást...

- Pápasága kezdetén egy lélegzettel meghirdette az egyetemes zsinatot, az Egyházi Törvénykönyv reformját és a római egyházmegyei zsinatot, amely még egyáltalán nem mutatta a későbbi nagy újítások jeleit. Ő ugyanis az egyházi latinitás fontosságát nagyon hangsúlyozta. Érdekes visszanézni a korabeli filmfelvételeket: külsőségek szempontjából egy rendkívül régi vágású emberrel találkozunk, aki azonban nagyon szeretetteljes, nagyon spontán. Érdekes visszahallgatni azt a beszédét, amelyben bejelenti a zsinat összehívását. A Szent Péter téren lévő tömegnek mondott esti beszéd úgy ér véget, hogy a pápa azt mondja: és most menjetek haza és cirógassátok meg a gyerekeiteket, mert valami nagyszerű dolog kezdődik. Mindezt ráadásul nagyon ízes dialektusban, erőteljes tájszólásban mondta. XXIII. János egész alakjában volt valami nagyon népies - olyan ízesen népi vonás, amely ma már nagyon ritka, hiszen a tömegtájékoztatás nagyon egyformára csiszolta a beszédet és a kifejezési formákat.

Tartogat-e meglepetéseket ma XXIII. János pápa személyének és tevékenységének újrafelfedezése?

- Sok kiadvány jelent meg róla, sok mindent megtudtunk a háború alatti szerepéről, de legújabban is merülnek fel olyan dolgok, amelyek korábban nem voltak a köztudatban. Azt tudtuk, hogy törökországi apostoli delegátusként az üldözöttek érdekében is tevékenykedett. Nemrég jelent meg például egy olasz történész által gondozott könyv annak a Verolino érseknek a visszaemlékezéseiből és személyes irataiból, aki a nehéz időkben Angelo Rotta mellett a budapesti nunciatúrán titkárként működött. A kiadvány egyik nagy érdekessége, hogy bemutatja, ahogyan Roncalli mint törökországi apostoli delegátus és Angelo Rotta mint budapesti nuncius együttműködik abban a történetben, amelynek során Roncalli Törökországon keresztül beszerzi az angol hatóságoktól a Palesztinába szóló beutazási engedélyeket, és eljuttatja a budapesti nunciatúrára, ahol ezerszámra kiosztják olyanoknak, akik ki akarnak vándorolni a Szentföldre. Mindez a legnagyobb üldöztetések idején történt. Ilyen módon akár Magyarországgal kapcsolatban is új vonások válnak közismertté a jó János pápáról.

XXIII. János 1959. január 25-én meghirdette a Kánonjogi Kódex revízióját. Egyházjogászként hogyan értékeli az Egyházi Törvénykönyv átdolgozását? Mit jelentett ez akkor?

- A revízió kifejezés szerényen hangzik. Való igaz, hogy az a hosszú, több évtizedes munka, amely az 1983-as egyházi törvénykönyv kihirdetéséhez vezetett, az 1917-es kódexet tekintette alapnak, és jelentős mértékű szövegszerű átalakítással ugyan, de mégiscsak arra támaszkodott. Az '59-ben meghirdetett program azonban a zsinat nyomán és a zsinat következtében - a szerényen hangzó elnevezés dacára - bizonyos szempontból radikálisabbnak bizonyult, mint az 1917-es kodifikáció. A feladat ugyanis nemcsak az volt, hogy új szerkezetben kapjuk kézbe a joganyagot, hanem egy reális, a II. Vatikáni Zsinat tanításán alapuló átdolgozás is időszerűvé vált. Ezért kellett - ahogyan II. János Pál pápa a kódexet kihirdető apostoli rendelkezésében mondja is - megvárni a zsinat végét ahhoz, hogy a munkák igazán intenzíven elkezdődhessenek, és ezért mondhatta II. János Pál, hogy az Egyházi Törvénykönyv a II. Vatikáni Zsinat utolsó nagy dokumentuma.

Sokat beszélünk a II. Vatikáni Zsinat okmányairól, de nagyon kevesen értjük és éljük meg a bennük foglaltakat. Hogyan látja ezt a Bíboros úr?

- Hogy hányan éljük meg, az is fontos kérdés, de az is, hogy hányan olvassuk el egyáltalán. Nem olyan misztikus dokumentumok ezek, amelyeknek valami különleges jelentése lenne, függetlenül a szövegtől. Meg kell ismerni a szöveget, jól meg kell érteni azt, hogy mi a bennük foglaltak lelkülete, iránya, tartalma, és hogy mit kíván tőlünk. A zsinat dokumentumainak tanulmányozása ma is időszerű, megnyugtató, erőt árasztó, sőt lelkesítő is tud lenni. Ha mindazt, amit a zsinat dokumentum formájában kiadott, valóban életre váltanánk, akkor azt hiszem, hogy sokkal elevenebb és gazdagabb lehetne a közösségeink élete. A II. Vatikánumnak olyan korszakos jelentősége volt - és ahogyan az idő telik egyre inkább érezzük -, mint a Trentói Zsinatnak. Mindkét zsinat a hit fényében, ugyanakkor szellemi téren egy-egy új kor kihívásaira kívánt válaszolni. Sok munkába kerül még, amíg a II. Vatikáni Zsinat nagystílű megújulási programját teljes gazdagságában fel tudjuk használni és életre tudjuk váltani.

Bíboros úr életében meghatározó II. János Pál pápa személye, hiszen 2000. január 6-án Rómában ő szentelte püspökké, majd 2003-ban az érseki palliumot is tőle vette át. Hogyan él a Bíboros úrban II. János Pál pápa képe?

- Lenyűgöző egyéniség volt: olyan ember, aki ha belép egy térre, akkor ezt az ott lévő félmillió ember rögtön megérzi. Olyasvalaki, akinek megjelenését a szinódusi aulában az ott lévő háromszáz ember fizikailag is átélte, és aki a legnagyobb tömegekkel is tudott emberi módon, de a hit által átlényegítetten kommunikálni. Érzelmeket, meggyőződéseket tudott továbbadni, azt érezték benne az emberek, amire a lelkük mélyén mindannyian vágynak: az Istennel való kapcsolatot. Ezért tudott ő a médián keresztül is akkora hatást elérni. Ez nem íróasztalnál megtervezett dolog volt, hanem személyes életszentsége és zsenialitása. Az utolsó éveiben, nagybetegen is képes volt a legalapvetőbb és a legmélyebb dolgokról kommunikálni. Nemcsak a közvetlen környezetével, hanem a tömegekkel is. Ez egészen csodálatra méltó és felejthetetlen jelenség.

Hogyan emlékszik vissza magára a püspökszentelésre?

- Vízkereszt a liturgikus szövegek üzenete és hangsúlya szerint annak az ünnepe, hogy Krisztus örömhíre minden embernek, minden nemzetnek, minden kornak szól. A Szent Péter-bazilikában tizenkét új püspököt szentelt II. János Pál pápa, különböző nemzetiségű püspököket, többen voltunk magyarok is - Veres András püspök úr és Kósa Antal (Anton Coşa), aki most chisinaui megyéspüspök. Éreztük azt, hogy küldetésünk az egész világra szól, mint annak idején az apostoloké. Azóta is él bennem, hogy a püspöki feladatkör missziós küldetés, ahogy Jézus az apostolait küldi, hogy - elmenvén a világba - tanítsanak minden népet.

Milyen jelentőséggel bírt a pápa két magyarországi látogatása?

- A látogatások során nem volt központi szerepem. A Szentatya első útja idején Budapesten tanítottam, azokban a napokban beteg is voltam, ennek ellenére nagy örömmel és meghatódottan kísértem végig a szertartásokat. Ez a látogatás a rendszerváltozás beteljesedésének a jelképe is volt.

Felejthetetlen mozzanat volt, hogy II. János Pál pápa elment Esztergomba Mindszenty bíboros sírjához, és ott imádkozott, valamint az is, ahogyan nagy szeretettel találkozott a betegekkel vagy a protestánsokkal. A megnyílás a társadalom felé, a világi kultúra intézményei felé, vagy a szentmiséje az ifjúság számára: ezek mind felejthetetlenek.

Budapesten, az Úri utcában találkozott a püspöki kar tagjaival, és a magyar püspökökhöz intézett ottani beszéde rendkívül fontos volt. Többek között ott szólította fel a püspöki kart arra, hogy tartsanak egyházmegyei zsinatokat. Több év kellett, míg ezek létrejöttek, először 1994-ban Esztergomban, aztán Szegeden, majd országszerte. Közben ő volt az is, aki átalakította az egyházmegyék határait. A II. Vatikáni Zsinat Christus Dominus kezdetű határozata az egyházmegyei felosztásról fontos és nagyon modern irányelveket fogalmaz meg. A volt szocialista országokban a rendszerváltozás után vált lehetővé, hogy ezeknek az irányelveknek a mentén építsék újjá az egyházmegyei szerkezetet. Magyarországon így lett az Esztergomi Főegyházmegyéből Esztergom-Budapesti Főegyházmegye, három egyházmegyénként egyháztartomány alakult, a latin szertartásban pedig két új egyházmegye született. Fontos volt, hogy központjuk megyeszékhelyre kerüljön, olyan városba, ahol az emberek élnek. Budapesten nem volt rezidens katolikus püspök, ezt II. János Pál pápa nyilvánvalóan korszerűtlennek érezte, és a Hungarorum Gens kezdetű bullájában, amelyben az egyházmegyei határmódosítások voltak, nagyon határozottan kitért arra, hogy lelkipásztori egységbe kell foglalni a magyar fővárost.

A második pápalátogatástól 1996-ban mindenki azt remélte, hogy Pannonhalmán nagy találkozó lesz a moszkvai pátriárkával, amelyre végül nem került sor. Jómagam a győri szentmisén vettem részt, ahol a Szentatya megint nagyszerűen rögtönzött. Együtt misézett olyan papokkal, akik a legtöbb időt töltötték börtönben a kommunizmus alatt, például Lénárd Ödön atyával. Másrészt nagy szél volt, olyannyira, hogy félni kellett, hogy mindent magával ragad. És ő erre mosolyogva azt mondta, érezni lehet, hogy a Szentlélek működik...

II. János Pál pápát úgy is szokták emlegetni, mint az ifjúság pápáját, de talán ugyanennyire a családok pápája is volt, hiszen egyik fontos enciklikája a Familiaris consortio. Azt idei évben családszinódusra készül az egyház. Mi az a legfontosabb - akár máig is ható - tanítás, amelyet maga II. János Pál pápa megfogalmaz ebben az enciklikájában?

- II. János Pál gondolkodása a családokról nagyon egyházközpontú volt: családegyházról beszélt, és azt mondta, hogy a család egy olyan közösség, amelyben az egyház él. A Familiaris Consortio szerint nemcsak a társadalomnak, hanem az egyháznak is alapvető sejtje a család. Fölméri a házasság, a szerelem, a család mint a legelemibb emberi közösség legmélyebb dimenzióit. II. János Pál pápa erőteljes filozófiai gondolkodó volt, antropológiai mélységeket tartalmaz a tanítása. Ebben az összefüggésben kell látni a családról szóló tanítását is. Abból a kérdésből kiindulva, hogy kicsoda az ember, tisztán megfogalmazza, hogy az egyház útja az ember útja, sőt az egyház útja maga az ember. Ez a súlyos kijelentés azt is jelenti, hogy a Teremtő akaratából családból kifejlődő, családra rendelt, családra hivatott lény az ember.