Egy visszaemlékezéssel szeretném kezdeni: amikor gyermek voltam – az 1970-es években – édesapámmal locsolkodni mentünk olyan rokonokhoz, ismerősökhöz, akiket - emlékezetem szerint – csak nagyon ritkán látogattunk. Kiöltöztünk, verset kellett tanulnom és elmondanom, majd meglocsoltuk a lányokat-asszonyokat. Sokan járták így az utcákat azokban az időkben Budapesten.

Ma már alig-alig látok locsolkodó embereket az utcákat járni. Az ünneplő öltözet is a múlté. Nagyon nagyot változott a világ? Egy értékeit vesztett világban élünk? (Közhely. Bár félő, hogy igaz.) Egy olyan világban, ahol már ez az ünnep sem az, ami volt. Ez a Húsvét 2014-ben?

Már régen a háttérbe szorult az Úr Jézus Krisztus szenvedésére, halálára és feltámadására való közösségi emlékezésnek az öröme. Amikor azért jövünk össze, mert békességben élhetünk, mert Valaki meghalt értünk! Keressük örömmel annak lehetőségét, hogy közösségünk lehessen a Húsvét ünnepében a Feltámadottal, aki egyedül tudja igazi reménységgel betölteni a mi arasznyi emberlétünket!

Ő nem változott meg! Még ebben a mai világban is ugyanaz, mint aki egykor volt: Isten Fia, aki jól tudta azt, hogy nekünk mennyei segítségre van szükségünk. Segítségre, a bűneinkből való szabaduláshoz.

Ünnep van! Ünnep, amiben ünnepelhetjük az értünk Szenvedőt és a Feltámadottat, mert nem hiába történt ez az áldozat, ha hatással van az életünkre!

Végül, Pál apostol gondolata: „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.” (Római levél 12,1-2) Ő vár rád ma is!

Sinkovicz Sándor