Szégyenteljes és embertelen volt, hogy a kollektív bűnösség jegyében 1945 után több százezer német ajkú honfitársunkat telepítették ki Magyarországról – mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke a magyarországi németek elhurcolásának emléknapján, január 19-én a soroksári vasútállomáson.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy Szent István királyunk intelme az idegenek befogadásáról máig érvényes követelmény. (A teljes emlékező beszéd cikkünk második felében olvasható.) Csepelen és Soroksáron koszorút helyzetek el kerületünk elöljárói, valamint a Fidesz, a Jobbik és az Együtt-PM képviselői. Az elhurcolásokért felelős kommunista párt jogutódja, az MSZP csepeli szervezete sem Csepelen, sem Soroksáron nem koszorúzott.
Kaltenecker Gábor, a Csepeli Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökhelyettese a csepeli polgármesteri hivatal épületénél megtartott megemlékezésen azt mondta, hogy az országban módszeresen gyűjtötték össze és deportálták Németországba a német ajkú polgárokat csak azért, mert német nemzetiségűek voltak. Másokat – nem csak német nemzetiségűeket – pedig málenkij robotra hurcoltak el a Szovjetunióba a kollektív bűnösség jegyében.
A polgármesteri hivatal Petz Ferenc utcai falán lévő emléktáblát megkoszorúzta Németh Szilárd országgyűlési képviselő, polgármester, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek. A pártok részéről a Fidesz, a Jobbik és az Együtt-PM képviselői helyezték el koszorúikat. Szintén koszorúztak a Csepeli és a Soroksári Német Nemzetiségi Önkormányzat képviselői, valamint magánszemélyek. A csepeli MSZP részéről sem hivatalosan, sem magánemberként nem kívántak megemlékezni az elűzött németekről és a szovjet munkatáborokba kényszerített ártatlan civilekről.
A megemlékezés ezt követően Soroksáron folytatódott, ahol a Hősök terei katolikus templomban tartottak misét.
A Hősök terétől mintegy 200 méterre található az a vasútállomás, ahonnan 1945 után több szerelvényen szállították el Németországba a soroksári svábokat.
Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: mindent el kell követni azért, hogy soha többé ne történhessen olyan szörnyűség, mint a magyarországi németek kitelepítése. A magyarok tudják, hogy mit jelent a kollektív bűnösség, hiszen sok helyen jutott nekik is osztályrészül ez a bélyeg. Ez is szerepet játszott abban, hogy az Országgyűlés január 19-ét az elhurcolt, hazájuktól, vagyonuktól megfosztott magyarországi németség emléknapjává nyilvánította. Noha a magyarországi németeket nagyhatalmi döntés nyomán, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság döntése alapján űzték el szülőföldjükről, ám később a kommunista hatalom is kihasználta a döntést. A Rákosi-korszakban hazaárulóknak, osztályidegeneknek bélyegezték a németség azon tagjait, akik itthon maradtak; internálták, kényszermunkára hurcolták őket, a német iskolákat bezárták, sokszor még a német nyelvet is fasiszta nyelvnek bélyegezték.
Németh Szilárd országgyűlési képviselő Szent István királyunk intelmét idézte, hogy a hazánk tagjaiként élő idegenek befogadása helyes és hasznos cselekedet. Érdemes ma is hallgatnunk az intelemre. A képviselő emlékeztetett rá, hogy 1945-ben 55-60 ezer magyarországi németet hurcoltak el málenkij robotra a Szovjetunióba, majd 1946-ban 200-220 ezer német ajkú magyart telepítettek ki Németország amerikai megszállási övezetébe. Soroksárról 5-6 ezer embert szállítottak marhavagonokban Németországba, ahol mintegy 230 településen leltek új hazára.
Németh Szilárd bejelentette, hogy kezdeményezi egy olyan munkacsoport felállítását, amely hitelesen feltárja a csepeli és a soroksári németség kitelepítését. Egyben közölte: „fejet hajtok és bocsánatot kérek a kitelepített sváboktól”.
Weinmann Antal, a Soroksári Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke azt hangsúlyozta: a helyi németség nem értette, hogy miért veti ki magukból őket az a haza, amelyet építettek, amelyért dolgoztak, és amelyért, ha kellett, harcoltak is.
A megemlékezés végén a résztvevők megkoszorúzták a vasútállomás falán azt a márványtáblát, amely a soroksári németség tragédiájára emlékeztet. Az MSZP csepeli szervezete a soroksári eseményen sem vett részt.
Csepel.hu
fotó: Tóth Beáta és Halászi Vilmos
Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármesterének emlékező beszéde - változtatás nélkül
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Emlékezők!
„A telepes és jövevény férfiak haszna oly nagy, hogy a királyi méltóságban méltán bírhatja a hatodik helyet. … A telepesek különböző országokból jönnek, tehát különböző nyelvet és szokásokat, különféle tudományt és fegyvereket hoznak magukkal, melyek mind a királyi udvart díszítik és teszik naggyá… Tehát, parancsolom neked, fiam, hogy jó akarattal lásd el és tisztességesen tartsd őket, hogy szívesebben nálad éljenek, mint másutt lakjanak. …” Szent István királyunk 1027-ben ilyen szavakkal intette a vendégek „befogadására és gyámolítására” trónörökös fiát, Szent Imre herceget.
Ha úgy tetszik, államalapító királyunk törvénybe foglalta a nemzetiségekkel való együttélés fontosságát, alapszabályait és azok hasznosságát.
Még figyelmeztetésül – mintegy látva a tragikus jövőt - azt is hozzáteszi, hogy „…amit én építettem, lerombolni, vagy amit összegyűjtöttem, szétszórni törekednél, királyságod kétségtelenül a legnagyobb kárt szenvedné.”
Bizony nagy árat kellett fizetnünk azért, amiért nem mindig hallgattunk államalapítónk bölcs tanácsára. Elég, ha csak 20. századi történelmünket, a két világháborút, a trianoni tragédiát, vagy éppen azt a rettenetes időszakot nézzük, amelynek ma az emléknapját tartjuk: a magyarországi németek elhurcolására és elűzetésére emlékezve.
Tisztelt Emlékezők!
A II. világháborút követően Magyarország, mint vesztes ország a Szövetséges Ellenőrző Bizottság vagyis a bolsevik Moszkva ellenőrzése alatt alá került. A megszálló szovjet csapatok általi un. „emberi igénybevételt”, hazug megtévesztés és aljas cinizmus kísérte. 1944. karácsonyán ugyanis a megszállók, közvetlen a front mögötti területen végzendő munkára mozgósították a 17 és 45 év közötti magyarországi német férfiakat illetve a 18 és 30 közötti német származású nőket. Az azonban csak véletlenül derült csak ki, hogy a valóságban a magyarországi németek Szovjetunióba hurcolásáról, munkatáborokba zárásáról, a „málenkij robot”-ról van szó. A munkára kötelezetteket gyűjtőtáborokba kényszerítették, ahonnan az első szerelvények 1945. január 5-én indultak el. Az elhurcoltak túlnyomó része kéthetes munkavégzésről tudott, így nem is készült fel a zord éghajlati viszonyok, ellátási gondok elviselésére. Számukról sajnos nincsenek megbízható adatok. Nem egyértelműek a hazahozottakról készült nyilvántartások sem, arról nem is beszélve, hogy az időközben végrehajtott magyarországi kitelepítések miatt sok elhurcoltat már szovjet területről, másokat a magyar fogadó táborokból közvetlenül Németországba szállították családjaikhoz. Becslések szerint a Magyarországról elhurcolt németek száma 55-60 ezer között lehet, a málenkij robotot, a szovjet lágerek szörnyűségeit, pedig kevesebb, mint felük, csak 20-25 ezer ember élhette túl.
Tisztelt Emlékező Közösség!
A Szovjetunióba kényszermunkára való hurcolással azonban nem értek véget a hazai németség szenvedései. Az ún. kitelepítésekkel vált teljessé a magyarországi német kisebbség kollektív felelősségre vonása és elítélése. Azonban mindezt már kendőzetlenül, az akkori jogszabályok alapján, de hivatkozásában, továbbra mélységes, kommunista cinizmussal kísérve követték el. Ezeket egyértelműen igazolja az akkori Népgondozó Hivatal telepítési főosztályvezetőjének kijelentése is: "A sváb kérdés megoldásánál feltétlenül figyelembe kell venni azt, hogy nem csak kifejezett volksbundisták ártottak a magyar földteleneknek, hanem azok is, akik kifejezetten nem mutatták ezt, de titokban annál ártalmasabbak voltak"
Mindezek következményeként - bár pontos és megbízható adataink, az akkori zűrzavaros világnak és a hiányos adatszolgáltatásnak köszönhetően nincsenek – a földjükről, házukból elűzött, a kemény munkával megszerzett vagyonuktól megfosztott, kollektíven megalázott és ártatlan meghurcolt magyarországi németek számát 200 és 220 ezer közé teszik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Emlékezők!
Most nézzük szűkebb környezetünket, Soroksárt és Csepelt! Sajnos, nagyon hiányos és pontatlan a tudásunk. Csepelen úgy tudjuk nem volt kitelepítés, volt viszont koncentrációs tábor, itt szemben velünk Királymajorban. Jól nyomon követhető rajta 20. századi hányattatásunk. Egy 1929-es Csepel térképen Királymajor egy kis, kezdetleges beépítésű terület. Valószínűleg kezdetben nem erre a célra alakították ki. De a koncentrációs tábor első őrizetesei a Tanácsköztársaság kommunista bűnözői voltak. Ezt követően lakó-funkciót töltött be, a trianoni döntés következtében elszakított területekről érkezőket helyezték ide. Később miután a betelepülteket áthelyezték Csepel község belsőbb lakóövezetébe, a zsidókat internálták ide, majd innen küldték őket a haláltáborokba. A szovjet megszállás után pedig a csepeli nyilasok kerültek ide. A II. világháború után pedig a németeket gyűjtötték itt össze. Sem létszámról, sem tényleges időtartamról nem tudunk. Viszont túlélőkről sincs tudomásunk. A szovjet megszállás Csepelen is együtt járt a „málenkij robot”-ra elhurcoltak tragédiájával. Csepelről kb. 300 embert hajtottak el gyalogosan.
A soroksári kitelepítésekről viszonylag többet tudunk. Innen összesen öt szerelvény indult el Németország amerikai megszállási övezete felé. A személyi motozás szigorúan meg volt tiltva, de több szemtanú is egybehangzóan állította, hogy a „partizánok” az emberektől az értékesebbnek vélt holmikat elvették. Az első szerelvény május 2-án Augsburgba, a második május 3-án Göppingenbe, a harmadik május 8-án Aalenbe, a negyedik május 11-én Böblingenbe, az ötödik pedig május 13-án Backnangba indult. A kitelepített soroksáriak 230 településen találtak új hazára. Ezzel egy egyedülálló magyarországi német nyelvsziget, melynek nyelve, szokásai, normái csak Soroksárra voltak jellemzők és a Magyarországon eltöltött több mint 200 év alatt alakultak ki, nagyrészt megszűnt.
A kitelepített soroksáriak számának meghatározása sem egyszerű feladat, és teljes biztonsággal erről sem lehet pontos adatokat mondani. A KSH névjegyzéke alapján a kitelepítettek száma 3898 fő, a családtagjaikat követő hazatérő hadifoglyok és kényszermunkára elhurcoltakkal együtt 5600-6000 fő. Az első két transzportnál németországi levéltári források alapján ismert, hogy az Augsburgba május 9-én megérkezett szerelvényen 967-en, a Göppingenbe május 12-én éjjel fél 2-kor befutott vonaton pedig 971-en kerültek Németországba. Ezekből az adatokból megállapítható, hogy egy-egy szerelvényen ezer alatti személy lett kitelepítve. A május 13-án indított szerelvényen vecsésiek is voltak, így az 1946 májusában kitelepítettek száma valószínűleg 4779, ami minden bizonnyal a vagonlistákon nyugszik.
Tisztelt Emlékezők! Tisztelt Német Nemzetiségű Honfitársaim! Tisztelt Soroksáriak, tisztelt Csepeliek!
Én azokkal értek egyet, akik azt mondják, nem szabad párhuzamot vonni a különböző népek, nemzetiségek múltbéli vagy akár jelenkori sérelmein, mert egy adott nemzetiség tragédiáját, csak a nemzetiséghez tartozók érezhetik át hitelesen. A nemzetiségen kívüliek csak szolidárisak és együtt érzőek lehetnek. A múltat azonban fel kell tárnunk, és meg kell ismernünk, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg a szenvedés.
Ezért a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének emléknapja alakalomból, mint Csepel polgármestere és országgyűlési képviselője fejet hajtok az ártatlan áldozatok előtt, és kezdeményezem, egy helytörténészekből álló munkacsoport létrehozását, a Csepelen és Soroksáron történtek felderítésére, dokumentálására és a közvéleménnyel, elsősorban a tanuló ifjúsággal való megismertetésére.
Köszönöm a figyelmüket, köszönöm, hogy meghallgattak! Isten áldja közös hazánkat, Isten óvja közösségünket!