Csepel község lakóinak, a gyár munkásainak bátor kiállására emlékeztek, december 4-én szerda reggel az önkormányzat falán elhelyezett emléktáblánál. Napra pontosan 69 évvel ezelőtt a Szent Imre téren mintegy ötezren gyűltek össze, akik megakadályozták a község kiürítését. A kirendelt nyilasok, katonák és rendőrök képtelenek voltak feloszlatni, az őket és a németeket szidalmazó csepelieket, ezért a kiürítési parancsot visszavonták.
A rendezvényen először Kitzinger Adrienn sajtóreferens Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármesterét, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármestert, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármestereket, dr. Szeles Gábor jegyzőt, Kernné dr. Kulcsár Dóra aljegyzőt és Samna Gábor kabinetfőnököt köszöntötte.
A Himnusz eléneklése után Kitzinger Adrienn így emlékezett: „Csepel község lakói 1944. december 4-6. között megtagadták a Kiürítési Kormánybiztosság felszólítását a község kiürítésére. 1944. december 4-én délelőtt a Szent Imre térre kirendelt nyilasok képtelenek voltak megakadályozni és feloszlatni a mintegy ötezer fős tömeg megmozdulását: az emberek szidalmazták a németeket, a nyilasokat, és a kiürítés ellen tüntettek. A megmozdulás sikeres volt, a csepeliek bátor fellépésével sikerült megakadályozni a nyilasok parancsának teljesítését.
Szabó Géza szombaton, december 2-án vette át a Kiürítési Kormánybiztosság levelét, melyben a kormánybiztos Csepel község elöljáróságának az alábbi utasítást küldte: „A Budafoki Kutya villától a Pesterzsébet Jutagyár melletti kápolnáig húzott egyenes vonaltól délre eső részről az ottani lakókat Dunaszerdahelyre szállíttassa el. Elszállítani csak a családtagokat kell, a családfők, a gyári dolgozók maradnak. A kiürítésnek december 4-én, hétfőn déli 12 óráig be kell fejeződnie”.
Az elöljáróság tisztségviselői Szabó Gézával az élen a határozatot embertelennek és értelmetlennek tartották. Végrehajtása érdekében semmilyen intézkedést nem tettek. Ezért december 3-án, falragaszokon a lakosságot csak arról tájékoztatták, hogy az elöljáróság a község Széchenyi utcától délre eső részének kiürítésére kapott utasítást. A rendelet híre futótűzként terjedt. Az emberek csoportokba verődve vitatták meg a tennivalókat, a kiürítést elutasították. December 4-én délelőtt sok ezer ember indult a Községháza felé. Nagy felháborodást keltett, hogy néhány család, holmiját kocsira rakva, elindult. Az otthonukhoz ragaszkodó csepeliek a kocsikat felborították, megakadályozták a kitelepítést.
1944. december 4-én délelőtt megtelt a Szent Imre tér. A kirendelt nyilasok, katonák, rendőrök a tömeg feloszlatására képtelenek voltak. Az emberek szidalmazták a németeket, a nyilasokat, és a kiürítés ellen tüntettek. Követelték a határozat visszavonását. Szabó Géza szólt a Községháza előtt összegyűlt 5000 főnyi tömeghez. Az eseményekre később így emlékezett: „Az erkélyen állva a kiürítési parancsot ismertettem, és az azt követő tiltakozást, szűnni nem akaró hangzavart erélyes kézmozdulattal kísérve lecsillapítottam. Azt a kijelentést, hogy: Ne menjen senki sehová, maradjon mindenki a helyén, a községi elöljáróság sem tesz a kiürítés érdekében semmit, és mindent elkövet, hogy a parancsot visszavonják. Most 32 év távlatából is úgy látom a kiürítési rendelettel kapcsolatosan lejátszódott drámai eseményeket, hogy a hatalom urai maguk is érezték az általuk meggondolatlanul kiadott és esztelen intézkedés lehetetlenségét és megdöbbentek az általa keltett vihar erejétől. Ugyanis 1944. december 4-én, hétfőn délelőtt 11 óra tájban Boros főszolgabírónak telefonon jelentést tettem a községháza előtt lezajlott viharos eseményekről, majd Mike József taxisofőrrel autón személyesen bementem a vármegyeházára és tájékoztattam élőszóban, részletesen is a járás főszolgabíráját. Boros főszolgabíró azonnali intézkedésére kiszállt Csepelre egy bizottság, amelynek tagjai voltak: egy fő a belügyminisztériumból, dr. Czövek István vármegyei főjegyző, Lemberkovits vezérőrnagy, a vármegye katonai parancsnoka, Boros Ferenc központi járási főszolgabíró és Farkas Ferenc csendőrtábornok, kiürítési kormánybiztos.Az a bizottság Szelényi főszolgabíró csepeli hivatalában tárgyalta az eseményeket. December 4-én 13 óra tájban megszületett a döntés: a kiürítési parancsot visszavonják. Ezt a döntést a bizottság rövid úton közölte velem, és felhatalmazott, hogy haladéktalanul én is közöljem a gyári dolgozókkal műszakváltáskor a Weiss Manfréd Gyár 1-es és 2-es kapuinál. Megszerveztem a hírharsonásokat, akik az említett helyeken papírtölcsérekkel hangosan és folyamatosan közölték a tényt az elöljáróság nevében és hivatalosan, hogy a kiürítési parancsot visszavonták.
1944. december 5., kedd.
Újra nagy a tömeg – mint tegnap – a községháza előtt. Reggeli 9 – fél 10 lehetett, amikor 2-3 fő csepeli lakos jött az irodámba, mondván: a válaszért jöttünk, mert tegnap azt a kijelentést tettem, hogy az elöljáróság a parancs visszavonása érdekében mindent megtesz. Erre kimentem a Községháza erkélyére, és közöltem, hogy már tegnap délután eldőlt a kérdés, mert kezdeményezésemre, a tegnap Csepelre kiszállt bizottság a kiürítési parancsot megvizsgálta, azt visszavonta és rövid úton meghatalmazott, hogy ezt a tényt haladéktalanul közöljem Csepel dolgozóival. Közöltem is. Menjenek nyugodtan haza, nincs kiürítés – mondtam, s eltávoztam az erkélyről. Alig értem a földszinten lévő irodámba, hallottam és alkalmazottaim is jöttek és jelentették, hogy a tömeg a téren a Szózatot énekli. Erre újra felmentem az erkélyre, ismét közöltem: nincs kiürítés, menjenek nyugodtan haza. A tömeg nem mozdult. A tiltakozástüntetéssé változott, köveket dobáltak a községházára, betörték a pénztár ablakát. Tumultuózus jelenetek következtek a nyilas pártszolgálatosok és a fegyvertelen tüntetők között. A tömeg szétoszlatására képtelen volt az e célból a helyszínre érkezett 10-15 főnyi rendőri karhatalom. A tömeg végül is a nyilas parancsnokság és a Munkásotthonnal szembeni dr. Kanócz-féle ház felé vonult (a nyilas ház felé). Innen is, onnan is lövések hangzottak. A nyilasok néhány tüntetőt letartóztattak és a pártház pincéjébe zártak. Kiszabadításukra négy ifjúmunkás vállalkozott. A foglyokat sikerült kiszabadítani, a kialakult tűzharcban Kormos László és több nyilas életét vesztette.
A nyilas uralom idején az országban lezajlott egyetlen tömegtüntetés bizonyította Csepel népének bátorságát. Az emberek felháborodásukban nemcsak a kiürítés ellen emelték fel a szavukat, kifejezésre juttatták a németek és a nyilasok iránti ellenszenvüket, békevágyukat is.”
Ezt követően Németh Szilárd országgyűlési képviselő, Csepel polgármestere, Borbély Lénárd országgyűlési képviselő, alpolgármester, Ábel Attila és Morovik Attila alpolgármesterek, és Szeles Gábor jegyző helyezte el az emlékezés koszorúját, Utánuk a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselő csoportjának a tagjai, az MSZP, a társadalmi és civil szervezetek képviselői, valamint a csepeli lakosok helyeztek el koszorúkat az emléktáblánál. A megemlékezés a Szózat eléneklésével zárult.
Czapp József