Egészségügyi központ lesz Királyerdőben

Kategória: Archív 2013. szeptember 23. hétfő, 14:25

orvosi_rendelo_mdf_szekhaz_055Az önkormányzat felújítja a Szent István út 217. szám alatt található háziorvosi rendelőt, amelyet várhatóan a jövő év elején adnak át. Az ott praktizáló orvosok átmenetileg - a saját kérésükre - a Mansfeld Péter u. 1-3. szám alatt lévő szakrendelő épületének harmadik emeletén fogadják a körzetükhöz tartozó betegeket. Az újjáépített rendelőbe költöztetik a jelenleg a Szent István út 234. szám alatt lévő háziorvosokat, s az intézmény Királyerdő egészségügyi centrumaként működik majd a jövőben.

 

Borbély Lénárd alpolgármester közölte: a Szent István út 217. szám alatti rendelő épülete olyan rossz állapotban van, hogy felújítása nem tűrt halasztást. A tetőszerkezete már beázott, ezért 3,5 millió forintért azonnal meg kellett javítani. A korábbi önkormányzat is tervbe vette az épület rekonstrukcióját, de a megvalósításból végül semmi sem lett. Királyerdőben a Szent István úton található mindkét rendelőintézet elöregedett az idők során. A környéken élők ugyanakkor igénylik, hogy a közelben olyan egészségügyi intézmény működjön, amely megfelel a kor elvárásainak, s a lakóknak ne kelljen a kerület központjába utazniuk.

orvosi_rendelo_mdf_szekhaz_006Teljes megújulás

Az eredeti tervek szerint felújítás alatt a rendelések a Görgey Artúr téren folytatódtak volna, azonban a királyerdei orvosok írásban fordultak a Polgármesteri Hivatalhoz és kérték, hogy ez idő alatt a Mansfeld Péter utcába költözhessenek.

Az önkormányzat közbeszerzési pályázatot írt ki az épület teljes felújítására, s ennek eredményeként a győztes vállalkozó a korábban tervezett összeg kétharmadáért, összesen nettó 63 millió forintért végzi el a munkákat. A rendelőt kívül és belül teljesen átépítik, megszépítik. A tervek között szerepel, hogy az épületben egyéb egészségügyi szolgáltatásokat is kínálnak majd. A Szent István út 234. szám alatti rendelőt az új épületbe költöztetik. A megüresedett ingatlant értékesítik, s az árából befolyó pénzt az elképzelések szerint egészségügyi célokra fordítják. Az új rendelő Királyerdő egészségügyi centrumaként működik majd, ahol a maihoz képest színvonalasabb körülmények között fogadják a betegeket.

A felújított rendelőt várhatóan a jövő év elején vehetik igénybe a királyerdei lakosok.

(Az átmenetileg a Mansfeld Péter utcában praktizáló négy háziorvos rendelési ideje itt olvasható.)

orvosi_rendelo_mdf_szekhaz_011orvosi_rendelo_mdf_szekhaz_026orvosi_rendelo_mdf_szekhaz_039orvosi_rendelo_mdf_szekhaz_054orvosi_rendelo_mdf_szekhaz_036Cs. A.