Nyomtatás

Boldog születésnapot! - 40 éves a Kézműves óvoda

Kategória: Archív 2013. május 16. csütörtök, 19:10

kezmuvesA Népművészeti és Kézműves Óvoda a nevelési évet záró hagyományos pünkösdi rendezvényükkel együtt ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját május közepén. Ebből az alkalomból tartott ünnepi beszédében Pomothy Györgyné óvodavezető az elmúlt évek szakmai munkájára, eredményeire emlékezett. Elmondta, hogy az 1973-ban épült hat csoportos, 150 gyermek foglalkoztatását biztosító óvoda hatalmas udvarral, játékházakkal és többfunkciós termekkel rendelkezik.

 

Egyéni arculata az 1990-es évek elején kezdett kialakulni. 1996-tól a Csepeli Német Önkormányzat és a szülők kezdeményezésére német nemzetiségi kétnyelvű csoportot indítottak, ami később bővült. Beszédében kiemelte: „20 éve óvodai nevelőmunkánk célja, hogy biztosítsuk a gyermekek anyanyelvi, értelmi, erkölcsi, esztétikai, testi fejlődését. Megismertessük, megszerettessük a népi mesterségek gazdag világát, a népi hagyományokat, a német nyelvet, a hagyományokat, a reformpedagógiai irányzatok technikáit, színességeit. Programunk a gyermekeknek, szülőknek, nevelőtestületnek egyaránt örömforrás, sikerélmény” – tette hozzá az óvodavezető, majd megköszönte a szakmai partnerek, fenntartók és támogatók munkáját.

Az évfordulóra készült emlékkönyvet adott át Morovik Attila alpolgármesternek, Láng Ferencnének, a Német Óvodai és Iskolai Egyesület elnökének, Szárkiszján Ádámnak, a Csepeli Örmény Önkormányzat elnökének és Kaltenecker Antalnénak, a Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete elnökének.

kezmuves4A csepeli önkormányzat nevében Morovik Attila alpolgármester köszöntötte a megjelent vendégeket. Örömhírrel szolgált a szülőknek, amikor bejelentette, hogy az önkormányzat várhatóan szeptembertől a bölcsődei és óvodai tisztasági csomagok megvásárlását átvállalja. Ezután homokozó- és gyerekjátékokat adott ajándékul minden óvodacsoport képviselőjének.

Az ünnepség a gyerekek műsorával folytatódott. Az óvodapedagógusok színvonalas nevelő munkáját mi sem bizonyította jobban, minthogy az ovisok népi mondókákkal, német énekekkel, dalos népi gyermekjátékkal, s az iskolába készülők énekes-táncos bemutatóval léptek színpadra. A születésnap pünkösdi vásárral és kézműves foglakozással zárult.

kezmuves2kezmuves3kezmuves5kezmuves6Antal Zsuzsa

fotó: Tóth Beáta