Nyomtatás

A jövő építészei, a Pom-pom, a nagy Ho-Ho és Tesz-vesz város lakói a sétáló utcában

Kategória: Archív 2013. május 09. csütörtök, 14:09

setalo5

Május 9-én a harmadik nagy városrehabilitációs program indulása alkalmából gyerekek lepték el a sétáló utca kövezetét. Kezükben krétával a kis rajzművészek hozzáfoghattak életük talán első „nagy” alkotásához. A méret a szokásos rajzlapnál tízszer és húszszor is nagyobb volt - így a vonalak húzásához enyhe túlzással egy kisebb tornaóra is járult.

Albumunk segítségével mindenki megkeresheti magát, gyermekét, unokáját a képeken ide kattintva.

A több száz harmadikos, negyedikes és felsős „megtervezte”, majd megrajzolta a sétáló utca és környéke, valamint a Szent Imre tér jövőbeli színes arculatát. Az egyik kislány meg is kérdezte az osztálytársait: „hazavihetjük szerintetek?” Ha a köveket nem is, de az alkotások és tervek egy részét igen, mert nagyon sok fotó készült ezekről.

setaloA jutalom sem maradt el, hiszen a Bergengóc Zenegóc nevű társulat kinyitotta a Nagy Mesés Zenekönyvet. A művészek minden gyermekdalba bevonták a közönséget. A megelevenedő Pom-Pom és nagy Ho-ho horgász meséihez egy kisebb tánccsoport gyűlt össze még a kicsit távolabb lévő bölcsőde udvarán is. „Toborzás” folyt a Tesz-vesz város lakóinak a szerepére - így a bátrabb jelentkezők elmondhatják este a szüleiknek, hogy nem csak rajzoltak hanem színházasdit is játszottak.

A teknőc túrában pedig az ügyesebbek a tudásukat mérhették össze egymással. A „teknőctojás” dobáló versenyben pedig két kategóriában hirdettek helyezéseket.

A koncert zárásaként a művészek és a gyerekek felköszöntötték az éppen 127. születésnapját ünneplő Teknőc Papát, majd elénekelték neki a Boldog születésnapot! című Halász Judit dalt.

setalo3setalo4
setalo7setalo6Czapp József