Ahogyan terebélyesedett a Weiss Manfréd Gyár, úgy nőtt Csepel lakóinak száma az elmúlt évszázad elején. Bolla Dezső helytörténész könyveiből tudjuk, hogy az 1910-es évek elején körülbelül tízezren laktak a községben, és ez a létszám tízévente tízezerrel gyarapodott.

A közlekedés színvonala azonban elmaradott volt, a szigetet akkor még nem kötötték össze hidak a fővárossal. Éppen ideje volt tehát, hogy 1912 májusában, vagyis száz esztendővel ezelőtt elinduljon az első villamosjárat, amely a pesti Vágóhídtól közlekedett a Weiss Manfréd Gyárig.

Noha a gyár nemcsak országos, hanem külföldi hírnévre is szert tett, maga a település szegényes, poros falu volt. Nem létezett tömegközlekedés, hiányoztak a közművek, a villanyszolgáltatás, a burkolattal lefedett utak. Az oktatás és az egészségügyi ellátás alacsony színvonalon működött. A község fejlettsége jócskán elmaradt a szomszédos településekétől, Budafokétól és Pesterzsébetétől. Közben egyre többen költöztek Csepelre, s a környékről a gyárba járók száma is megugrott. Az emberek többnyire gyalog vagy lovas kocsin, szekereken közlekedtek. Kilométereket talpaltak, hogy eljussanak a munkahelyükig. Akkor még keveseknek volt kerékpárjuk, mert luxuscikknek számított. A kétkerekű jármú több évtizeddel később, főként a második világháború után terjedt el. A villamosjárat előtt tömegközlekedési eszközként egyedül az omnibusz létezett, vagyis a lovak által vontatott vonat, amely az erzsébeti HÉV-állomást kötötte össze a faluval a Kis-Dunán található zárógáton keresztül. Az 1872-ben épült Gubacsi-zárógát volt az egyetlen hely, ahol a Csepelre igyekvők, illetve az onnan távozók eljuthattak a Kis-Duna túlsó felére.

A gyár tulajdonosai és a község elöljárói is szorgalmazták, hogy végre villamosjárat kösse össze Csepelt a külvilággal. Az 1900-as évek legelején többször kezdeményezték ezt, végül 1912 májusában adták át a forgalomnak az első HÉV-et. A szerelvény a Gubacsi-zárógáton át haladt, érintette Csepel Fő terét (a mai Szent Imre teret), majd az egyes kapun érkezett meg a gyár területére. Miután a Gubacsi hidat 1924-ben megépítették, a zárógátat elbontották, s a szerelvények már a hídon át közlekedek. A HÉV eleinte főleg teheráru-forgalmat bonyolított le, de néhány hónap elteltével személyszállításra is használták. A sínpár a csepeli szakaszon az Ady Endre út északi oldalán haladt, és egy szűk ívvel csatlakozott be a II. Rákóczi Ferenc úti vágányokba. A Közvágóhídtól és Pesterzsébetről egyaránt jártak át vonatok Csepelre. A következő új HÉV-vonal, amely Csepel és Boráros tér között közlekedik, 1951-ben épült meg, és már gyorsvasúként üzemelt.

Az első HÉV-szerelvények üzembe állítása után megszűntek az omnibuszjáratok. Lassan megjelentek a személygépkocsik is, de számuk még igencsak csekély volt. Az emberek nagy része továbbra is lovas kocsival közlekedett, főként azok, akik nem a HÉV vonalának közelében laktak. Az idősebb csepeliek bizonyára emlékeznek rá, hogy még a hatvanas években is szép számmal akadtak lovas kocsik az utcákon, bár akkor már nem annyira személyszállításra, hanem áruk fuvarozására használták. Az első csepeli HÉV-vonalat 1978-ban szüntették be egy hibás döntés következtében, azóta autóbuszok szállítják az utasokat Pesterzsébet irányába.

 

Csarnai Attila

illusztráció: A Közvágóhíd-Pesterzsébet-Csepel HÉV felvételi épülete egy korabeli képeslapon. (forrás: Németh Zoltán Ádám gyűjteménye)