Sajtótájékoztatóval egybekötött lakossági fórumot tartottak a szennyvízcsatornázásról

Kategória: Archív 2012. június 22. péntek, 08:04

forum6Csepel harminc utcájában máris elkezdődött a csatornázás, amelyre 41 éve vártak a kerület lakói. A projekt keretében Királyerdő és Háros 3500 családját érintik a munkálatok, amelyekért a lakóknak nem kell közmű-hozzájárulást fizetniük. A beruházás nagyrészt uniós támogatással valósul meg – tudtuk meg a szennyvízcsatorna kiépítéséről szóló csütörtöki fórumon, amelyen a kerület vezetői és a beruházásban résztvevő szakemberek tájékoztatták a lakókat és a sajtó megjelent képviselőit a dugig megtelt Királyerdei Művelődési Házban.

Szeneczey Balázs, Budapest főpolgármester-helyettese (július 1-jétől) arról beszélt, hogy a mostani beruházást már 2009-ben be kellett volna fejezni. Ezzel szemben jó néhány csepeli városrészben még a tervrajzok sem készültek el akkor.

A csatornázást végző kivitelező ígéretet tett arra, hogy minél hamarabb elvégzi a munkálatokat. A fővárosi önkormányzat úgy járul hozzá a gyors és színvonalas munkavégzéshez, hogy rugalmasan kezeli az ezzel összefüggő eljárásokat. A lakókat pedig arra kérik, hogy viseljék türelmesen a csatornázással járó kellemetlenségeket.

forum5Nincsen közműfejlesztési hozzájárulás

Németh Szilárd polgármester a Csepel Újság egy 1988 januárjában megjelent, Orosz Ferenc tanácselnök-helyettes előadásából idézett, amelyből az derült ki, hogy noha elkélne a csatornázás a kerületben, Orosz Ferenc akkor úgy vélte, ez csak a 2000. évre várható. Nos, 1988 óta 24 év eltelt, de a 2000. esztendőt is jócskán túlléptük, de csatorna bizony nem épült. Most azonban a Királyerdőben 3000, Hároson pedig 500 családot érintenek a munkák. Királyerdőben 45, Hároson 9 kilométeren fektetik le a csatornát rövid határidőn belül. A polgármester megemlítette, hogy tervezési hibák miatt néhány utca kimaradni látszik a csatornaépítésből, de ez elfogadhatatlan, és az önkormányzat minden törvényes eszközt felhasznál a teljes csatornázásra. Hároson, amely a legelmaradottabb környék, helyenként magántelkeken keresztül fektetik le a csatornát; a területek kisajátítása megoldásra vár. Jó hír a csepelieknek, hogy – ellentétben más kerületekkel - a csatornázásért nem kell közműfejlesztési hozzájárulást fizetniük. A beruházás költségeinek 65 százalékát az Unió, 20 százalékát a kormány, 15 százalékát pedig a fővárosi önkormányzat viseli.

A csatornázás előnyei közé tartozik, hogy javul a talajvíz minősége, tisztább lesz a Duna, Csepel környezete kulturáltabbá válik. A pöcegödrök eleve drága szippantása megszűnik. Végeredményben olcsóbban jönnek ki a lakók a gerinccsatornára való rákötéssel, mint az örökös szippantássa, ráadásul a fejlesztés eredményeként az ingatlan értéke is megemelkedik. Érdemes tudni, hogy a projektben a szennyvízelvezetés megvalósítása szerepel, a csapadékvíz elvezetéséről most nincsen szó.

forumA házi rákötésekhez engedély szükséges!

Fontos tudnivaló az érintettek számára, hogy a kivitelező a projekt keretében telekhatáron belül egy méterre vezeti be ingyen a csatornát, ahol a tisztítóaknát elhelyezi. A telken belül az elhelyezett aknától az épületig (épületekig) az ingatlantulajdonosoknak kell kiépíteniük a hálózatot saját költségükön. A lakók 2013 első félévétől kezdhetik el a rákötéseket a gerinccsatornára. Addig ne is fogjanak munkához, s ne dőljenek be azoknak a vállalkozóknak, akik a telken belüli építésre máris ajánlatokat tesznek! A házi bekötésekhez ugyanis a szolgáltató engedélye szükséges, a munka elvégzése után pedig a használatba vételi engedélyt is be kell szerezni! Érdemes majd olyan tervezőt megbízni, aki nemcsak a bekötési tervet készíti el, hanem munkája után a szolgáltatási hozzájárulást is megszerzi. A Fővárosi Csatornázási Művek minden érintett háztartás számára külön értesítést fog küldeni a rákötések megkezdésének időpontjáról. A tényleges építést csek ezen értesítést követően szabad megkezdeni. A kivitelezést követően használatbavételi hozzájárulást az FCSM-nél egy nyomtatvány kitöltésével kell kérni. A házi bekötések költsége a telkek adottságától függően változó. Az önkormányzat olyan hitelkonstrukció kidolgozására törekszik, amely kedvező kölcsönt kínál a házi bekötés finanszírozására.

forum2A beruházók egyéb praktikus információkkal is ellátták az érdeklődőket. A munkálatok megkezdése előtt leghamarabb egy-két hónappal tudják tájékoztatni az érintett családokat, hogy mikor csatornázzák az utcájukat.

A kivitelező lakókat közvetlenül felkereső munkatársai igazolvánnyal rendelkeznek, amely igazolja, hogy a kivitelező hivatalos emberei. Előbb állapotfelmérést végeznek a helyszínen, ami azt jelenti, hogy lefényképezik, videóra veszik az utcafrontot, a közvetlen környezetet. Erre azért van szükség, hogy elkerüljék a későbbi vitákat a munkálatokból származó esetleges károkozás miatt. Utána forgalomelterelő táblákat helyeznek ki. Forgalmi változások, részleges útlezárások, zsákutcák kialakítása lehetséges. Egyszerre az utca 30 méteres szakaszát bontják fel, így haladnak előre. Az ingatlantulajdonosok számítsanak rá, hogy autójukkal egy-két napig nem tudnak behajtani az udvarukra.

Az önkormányzat és a kivitelezők a csatornázás menetéről folyamatosan tájékoztatják a lakókat. Rendszeresen jelennek meg információk a Csepeli Hírmondóban, valamint az önkormányzat internetes honlapján, a Csepel.hu oldalon, ezeken kívül pedig szórólapokon, tájékoztató táblákon értesítik a polgárokat.

Július elsejétől a 06-80-296-830-as zöld számon érdeklődhetnek telefonon, valamint rendelkezésre áll az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. információs e-mail és a www.eloduna.hu, a projekt honlapja.

A fórumon jó néhány lakó tett fel kérdéseket, melyekre a megjelent szakértők szóban reagáltak, de sok esetben írásban válaszolják meg a hatóságok az egyedi felvetéseket. A bekötések speciális esete lehet például, ha a telek alacsonyabban fekszik, mint az utca; az egy telken lévő ikerházak, társasházak szintén sajátos megoldásokat igényelnek.

Cs. A.

fotó: Kitzinger Adrienn - Csepel.hu

szeneczeyforum7forum4forum3