Tehetségnap a Vermesben

Kategória: Archív 2012. április 25. szerda, 19:58

fizika9A Vermes Miklós Általános Iskola nyílt tehetségnapot rendezett április 25-én a kerületi diákok számára. A résztvevő kilenc kerületi iskolából összesen 96 diák érkezett a tehetséggondozó versenyekre.

A már hagyományos 15. Vermes Miklós fizikaverseny a 7-8. évfolyamosoknak két részből állt: elméleti ismeretek megoldása és három fős csapatokban saját ötleten vagy adaptáción alapuló tudományos kísérletek bemutatása. A zsűrizők három kategóriában (feladatmegoldás, kísérlet, összesített teljesítmény) a jövő héten hirdetnek eredményt, amit idén is Vermes Miklós volt kollégái, a Jedlik Ányos Gimnázium pedagógusai értékeltek.

 

fizika3Ebben az évben újdonságnak számított az első alkalommal bevezetett játékos matematika vetélkedő, melyen a 3-6. évfolyamosok (összesen 24 csapat) vettek részt. Ez az újfajta verseny nem a szokványos tananyagra épül, hanem a gyerekek logikáját, együttműködési készségét, gyors helyzetfelismerését tette próbára – tájékoztatta a Csepel.hu-t Tóth Ferencné igazgatónő. A versenynek otthont adó iskola tanulói nem indulhattak a megmérettetéseken, ellenben ők voltak a játékmesterek az egyes helyszíneken. A kis csapatok nyolc állomást körbejárva oldották meg a különböző játékos feladatokat (számos kockatorony, 3D memóriajáték, furfangos kerítés, ördöglakatok, korongos tili-toli, quattro).

A csapatértékelések után minden gyerek 3 db zsonglőrlabdát kapott ajándékba, melyet 1100 lufiból és 24 kg rizsből készítettek a Vermes iskola diákjai tanáraik segítségével.


Az  I. tehetségnap játékos matematikai vetélkedő csapateredményei:

  • 3. évfolyam

I. Kölcsey Ferenc Általános Iskola

II. Mátyás Király Általános Iskola

III. Nagy Imre ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola

  • 4. évfolyam

I. Kölcsey Ferenc Általános Iskola

II. Kazinczy Ferenc Általános Iskola

III. Kék Általános Iskola

  • 5. évfolyam

I. Kölcsey Ferenc Általános Iskola

II. Jedlik Ányos Gimnázium

III. Karácsony Sándor Általános Iskola

  • 6. évfolyam

I. Nagy Imre ÁMK Alapfokú Művészeti Iskola

II. Jedlik Ányos Gimnázium

III. Karácsony Sándor Általános Iskola

fizika2fizikafizika4fizika7fizika11fizika8Antal Zsuzsa

fotó: Zarándi Bence