Egy önmagát felélő rendszert kell önfenntartóvá tennünk

A költségvetés rendezése kemény munka volt, de a költségcsökkentésben sokat segített, hogy az előző vezetés két kézzel szórta a pénzt. Emellett sok volt a korrupciógyanús szerződés is, melyek megszüntetésével jelentősen olcsóbbá lehetett tenni az önkormányzat működését. A vagyonvesztés megállításához azonban ennél sokkal több kell. Egy önmagát felélő rendszert kell önfenntartóvá tenni, ami akkor is nehéz, ha mindez nem egy világgazdasági válság kellős közepén történik – emelte ki Borbély Lénárd alpolgármester.

Sokan nem látják át a költségvetés és a vagyongazdálkodás kapcsolatát. Mi a különbség, és hogyan függ össze ez a két dolog az önkormányzat működésében?

Nem kell messzire menni, elég, ha mindenki a saját, családi költségvetésére és vagyonára gondol. A család éves bevételei és kiadásai a költségvetés, a kocsi, a lakás és az egyéb ingatlanok valamint ingóságok a vagyon. Csepel évek, évtizedek óta működik úgy, hogy a kiadások meghaladják a bevételeket. Ezért a kasszát, az ebből adódó veszteséget már évek óta csak egy-egy vagyontárgy eladásával lehetett rendbe tenni. Egy család esetében ez olyan, hogy ha a bevételeket meghaladó kiadásokat a család kölcsönökből, hitelekből állja, akkor időről időre el kell adnia egy ingatlant vagy ingóságot, hogy rendezze a kasszát. Így szép lassan elfogy a családi ezüst – ahogy ezt mondani szokás. Csepelen ez úgy működött, hogy a vezetés ilyen-olyan okokból kiszemelt egy-egy iskolát, óvodát, vagy más intézményt, arra évekig nem költött, azt nem újította fel, aztán, amikor beütött a pénzszűke vagy közeledett egy választás, eladta azokat. A végén annyira fenntarthatatlanná vált a rendszer, hogy Észak-Csepelt kellett eladni ahhoz, hogy a kerület elkerülje a csődöt, 2010 őszére pedig csak egy hajszál választott el bennünket a fizetésképtelenségtől. Az utoljára kiszemelt, bezárásra és eladásra váró intézmény a Szárcsa iskola volt. Ez az intézménybezárás már a „fiókban” volt a választásokkor, mi örököltük meg, de inkább a költségvetés rendbetételét választottuk az újabb iskolabezárás helyett. Őszintén meg kell azonban mondani, hogy az épület - az említett okok miatt - nagyon rossz állapotban van.

A költségvetés helyzete már jelentősen javult, de hogyan lehet a vagyoni helyzeten is javítani?

Mint említettem, a megörökölt költségvetési és vagyongazdálkodási rendszer rendkívül pazarlóan, önmaga felélésével működött. Ezért veszített a kerület a vagyonából - 2005-2010 között - 10,1 milliárd forintot. És most gondoljon megint mindenki a saját családjára: nem elég, ha a család bevételei és kiadásai hosszú távon kiegyenlítik egymást. A kocsira, lakásra költeni kell, a szükséges felújításokat el kell végezni. Egy átlagos lakásban három-öt évente festeni kell, fel kell újítani a fűtési rendszert, ki kell cserélni a nyílászárókat. Ha ezek nem történnek meg, a lakás veszít az értékéből. Az amortizációt csak beruházásokkal, felújításokkal lehet megszüntetni. Csepel szintjén ez azt jelenti, hogy - a több mint egy évtizede folytatott gyakorlattal szemben - felújításokat, beruházásokat kell indítani, különben csak lecsillapodik a vagyonvesztés, lelassul a folyamat, de nem áll le teljesen. Mivel eddig nem ilyen vagyongazdálkodás működött, sokkal nehezebben, több ráfordítással lehet ezt elindítani. Ez a mostani, világgazdasági válsággal súlyosbított időkben igen nagy kihívás.

Az MSZP szerint korábban voltak beruházások, de pont ezeket állította le a Fidesz, és a tízmilliárdos vagyoncsökkenés csakis azért volt, mert a bevételeket fejlesztésekre költötték.

Ismét a családi hasonlattal élnék. Ha ügyes a családfő, a fűtés-korszerűsítés és nyílászáró-csere után nem csak a befektetett pénz összegével fog többet érni az ingatlan, hanem annál többel. Ilyen a jó befektetés, és ezt még különböző pályázatok is nagyban segítik.

Csakhogy a kerületünkben hiába fizették ki a csepeli adófizetők pénzét bizonyos vállalkozóknak, ha ez a pénz nem jelent meg értéknövekedésben. Számtalan példát tudnék mondani erre, legyen elég egy nagyon tipikus. Az egyik MSZP-s cégcsoportnak a csepeli adófizetők pénzéből mintegy 800 millió forintot fizettek ki különböző felújításokra. Normális körülmények között ez a 800 millió forint legalább ugyanennyivel gyarapította volna Csepel vagyonát, de inkább többel. A valóságban azonban a kifizetett pénz nem jelent meg így a vagyonban, mert – például – csak papíron újítottak fel lakásokat, leszámlázták és leigazolták az ablakcseréket, de nem végezték el a munkát. Maradt az az ablakkeret, amit évtizedekkel korábban tettek be, maradt az akkori járólap, és így tovább. Ha a családfő kifizeti a lakás festését és a nyílászárók cseréjét, papíron új járólapot rakat le, ám ezt a munkát nem végzi el a vállalkozó, akkor a lakás értéke nem növekszik. Ez történt Csepelen is. Ezek után persze joggal panaszkodhat Szenteczky János, hogy a pártközeli vállalkozások már nem kapnak megrendeléseket az új csepeli vezetéstől, és azt is mondhatja, hogy ez politikai leszámolás. De ezt kívánja meg a csepeli adófizetők érdeke. Ha a csepelieknek újra az kell, ami 2010-ig volt, akkor majd újra jöhetnek a fiktív munkákat leszámlázó vállalkozók és az ötvenezer forintos utcai hamutartók. Bennünket azonban most nem ezzel bíztak meg a választók.

Kritika érte az üzleti és lakásbérleti rendszert, és az áremeléseket is.

Bár ez nem közvetlenül a vagyongazdálkodáshoz kapcsolódik, azért itt is csak pozitív változásokról számolhatok be. A vagyonkezelő által kiadott üzlethelyiségeknél például nem volt egységes szemléletű árszabás, ami ugye megint csak a korrupció melegágya. Volt bérlő, aki évekig nem fizetett semmit, de a Szenteczky János által vezetett Csevak ezt elnézte. Gyakorlatilag a csepeli adófizetők fizették ki egyes vállalkozások bérleti díját, ami felháborító és megengedhetetlen. Nekik valóban áremelés, hogy nem nulla forint a bérleti díj, és az egyik multicégnek is áremelés, hogy most már más vállalkozásokhoz hasonló bérleti díjat kell fizetniük. Be lehet látni, hogy az árszabásnál az egyértelmű, követhető és egységes szemléletnek kell érvényesülnie, különben ismét elharapózhat a korrupció.

A lakásbérleti díjak a szociális lakásoknál legfeljebb az inflációval változnak, amivel az önkormányzat rendkívül kedvező feltételeket biztosít a rászorulóknak. Nem értem ugyanakkor, hogy miért kellene szociális támogatást fizetni olyan családoknak, ahol akár több százezer forint is lehet az egy főre jutó jövedelem. Mi ezt a rendszert megszüntettük, mert felháborítónak tartottuk, hogy a kispénzű csepeli lakosok adójából Mercedesszel járó, jól menő vállalkozóknak vagy százezreket kereső polgároknak fizessünk szociális támogatást, csak azért, mert ez volt a szokás. A magas keresetű polgárok többsége is belátja, hogy nem nekik kell adni a szociális támogatást. Ugyanakkor még a legtöbbet kereső önkormányzati bérlőink is kedvező lakbért fizetnek, kevesebbet, mintha a lakáspiacon bérelnének lakást. Ez szerintünk így korrekt. Segélyt az kapjon, aki arra valóban rászorul.