„Azt álmodom, hogy próbálom megfogni Jóska kezét”

Eddig tizenhét tárgyalási napot tartottak a Fővárosi Bíróságon abban az ügyben, amelyben Kun Tamást és Deme Gábort két ember megölésével vádolnak. A két áldozatot - Takács József intézményvezetőt és Papp László tanárt - 2009. január 7-én gyilkolták meg a Csepel-sziget Általános és Szakközépiskolában. Takács József felesége minden tárgyaláson jelen volt, mindent végighallgatott, amikről a tanúk és a szakértők beszámoltak. Vajon milyen érzések kavarognak benne? Eljön-e az igazság pillanata? – egyebek mellett erről kérdeztük Takács Józsefnét, az elhunyt intézményvezető feleségét.

Milyen érzésekkel hallgatja végig a bírósági tárgyalásokat?

Egyre gyűlik bennem a harag, amit nem tudok kiadni magamból. Három éve húzódik az ügy, ami lehet, hogy másnak semmi, de számomra az akkori események olyanok, mintha most történtek volna… Még mindig nem lehet tudni, mikor születik meg végre az ítélet. Csalódtam a jogban, mert a vádlottak folyamatosan hazudhatnak, de tanúként nekem és másnak is igazat kell mondanom. Engem semmiféle jog nem véd… A vádlottak védelme a hazugságok sorozatára épült, amit hallgatóként el kell tűrnöm, mert ellene egy szót sem szólhatok.

Ezért szokta elhagyni a tárgyalótermet rövidebb-hosszabb időre?

Nem akarom újra és újra végighallgatni a temérdek rágalmat és hazugságot. Némán és tehetetlenül kell ülnöm a hallgatóság soraiban, ami olykor elviselhetetlen. Az is dühít, hogy több tanú úgy tesz, mintha semmire nem emlékezne. Nem hiszem, hogy elfelejtették volna, mik történtek. Csak arra gondolhatok, hogy nem akarnak belekeveredni az ügybe, mert félnivalójuk van. Mindenkinek lehet féltenivalója…

Néha azt sem állja meg, hogy a szünetekben ne szóljon oda Demének és Kunnak…

Már hogyne lennék felháborodva, amikor látom, hogy semmi lelkiismeret-furdalásuk nincsen! Miféle emberek ők? A szünetekben háborítatlanul és nyugodtan beszélgetnek egymással. Különösen felbosszantott egy eset, amikor Deme és ügyvédje jókedvűen nevetgéltek az egyik alkalommal. Hogy bírják ezt megtenni? Én három éve nem nevettem…

Korábban milyen embernek ismerte meg Demét?

Nem volt szimpatikus, mert éreztem rajta, hogy állandóan hízelgett a férjemnek. Ez a nyalizó modor sosem tetszett. Folyton azt mondogatta, amikor beszaladt hozzánk az iskolai ügyeket megbeszélni, hogy így Józsikám, úgy Józsikám… A férjem is átlátott a hajbókolós stílusán, de eleinte megbízott benne. Az első kiborulásom egy aprónak tűnő ügy miatt történt: a tárgyaláson Deme valótlanul állította, hogy Móni lányom jelentkezett volna az iskolatitkári állásra. Ez volt az a pillanat, amikor rájöttem: ha Deme ilyen kis ügyben sem mond igazat, akkor mindenben hazudik. Nem Móni lányom kereste az alkalmat! Pontosan emlékszem rá, hogy 2008 augusztusában Deme az élettársával együtt járt nálunk, s már kifelé indultak, amikor odaszólt a lányomnak: nem akarja-e elvállalni az iskolatitkári munkakört? Móni akkor egy óvodában dolgozott titkárként, s szeretett ott lenni, nem akart eljönni onnan. Aztán Kosik György (az iskolát alapító HETA Alapítvány vezetője – a szerk.) mégis rábeszélte, hogy vállalja el, mert ez új kihívás a számára. Tudták róla, hogy jól tud bánni a sérült, hátrányos helyzetű gyerekekkel. Jóska nem szólt ebbe bele. Gyerekeink életébe általában nem avatkoztunk, magunk dönthették el, mit akarnak csinálni, vagy éppen milyen párt választanak maguknak.

Takács József ismerte Deme szüleit, akik régi kommunista hírében állnak?

Jóska és én is ismertem Deme nagyapját. Egy ideig ugyanis Somlyó-szigeten, egy csepeli KISZ-táborban Deme nagyapja gondnokként dolgozott, és mi évekig ott nyaraltunk a gyerekekkel. A szülőkkel nem volt kapcsolatunk, most sem tudok róluk.

Mit gondol azokról a tanúkról, akiket eddig meghallgatott a bíróság?

Sokan távolságtartóan beszéltek, nem akarták beleártani magukat az ügybe. Az azonban különösen zavart, hogy többen azt állították, milyen jó szakember volt Deme. Ha valóban az lett volna, miért kellett mindenhonnan kirúgni? Egyetlen munkahelyen sem voltak megelégedve vele. Az iskolában is azért kapott megrovást, mert kiderült róla, hogy hazudott és nem végezte el megfelelően a munkáját… Aztán az is nyilvánvalóvá lett, hogy pénzt sikkasztott. Jóska ezért küldte el őt az iskolából.

A sikkasztásról pedig tudott az akkori szocialista vezetés…

Tudnia kellett, mert Jóska Zanati Bélától (az MSZP korábbi képviselője – a szerk.) kért tanácsot először, amikor még csak emberi, szakmai hiányosságokat fedezett fel Demében. Tőle kérdezte, mitévő legyen. Ő javasolta, hogy dokumentálja a feladatok kiadását, elvégzését. Zanati szájából hangzott el, hogy Deme jellemhibás. Aztán apránként mindig kiderült valami, és végül a sikkasztás! Jóska nem csinált titkot sem abból, hogy Deme nem dolgozik rendesen, sem abból hogy nincs megelégedve vele. Mások is tudtak róla, miféle sikkasztásokra derült fény az iskolában. Jóska nagyon mérges volt Demére, noha egyébként soka senkire nem haragudott. Mondtam neki, hogy ne egyedül vigye az ügyet, hanem kérjen segítséget. Erre azt felelte: „Nem érted, hogy nem akarnak tudni róla”?

Kikre célzott a férje?

Az önkormányzat és a szocialista párt akkori vezetőire, akikkel napi kapcsolatban állt. Hiába fordult Tóth Mihály polgármesterhez, Orosz Ferenc alpolgármesterhez, lerázták őt. Senki nem segített neki. Teljesen magára maradt, amikor végképp arra az elhatározásra jutott, hogy feljelentést tesz Deme ellen.

A tragikus esemény óta ön is többször hangoztatta, hogy egykori barátai, kollégái magára hagyták. Most is így érzi ezt?

A gyilkosság után Tóth Mihály és Orosz Ferenc is azt ígérte, hogy Marika, nem hagyunk magadra. De egyszer sem kerestek meg. Szenteczky János (az MSZP jelenlegi kerületi elnöke – a szerk.) hívott fel telefonon, és személyesen is kifejezte együttérzését. Kosik Györgyön és még egy-két baráton kívül senki nem kérdezte meg tőlem, hogy vagyok, miből élek. Folyton kérdezem magamtól: hová tűntek az egykori jó barátok, de nincsen válasz. Ugyanakkor hálás vagyok Vágóné Marikának, hogy mellém állt, számíthatok rá. Ha ő nem lett volna velem végig a tárgyalásokon, összeroppantam volna, hiszen annyira egyedül maradtam.

Milyen érzések fogták el, amikor az önkormányzat költségén október végén felavatták a két áldozat síremlékét, s az eseményen szép számmal megjelentek férje tisztelői, barátai?

Jóska és Papp Laci is megérdemelte, hogy síremléket állítsanak részükre. Köszönöm az önkormányzatnak! Lelkemnek is jól esett, hogy legalább ezt megkapták. Tudom, elég sokan eljöttek a csendes megemlékezésre… Az egykori barátoknak talán lelkiismeret-furdalásuk van. Vagy az is lehetséges, hogy tartanak tőlem, mert nem tudják, hogyan viselkedjenek velem, mit mondjanak egy ilyen tragédia után.

Mikor érezné úgy, hogy az ügy kapcsán eljött az igazság pillanata?

Számomra már sosem lesz ilyen pillanat! Legfeljebb abban bízom, hogy a két vádlott megkapja méltó büntetését, mert aki képes embert ölni, az minden határt átlépett, s nem nevezhető többé embernek. Abban is reménykedem, hogy a jogba vetett hitem helyreáll.

Milyen emlékkel gondol most a férjére?

Gyakran álmodom arról, hogy hóban, mezítláb rohanok Jóska után, mert szeretném megfogni a kezét, de hiába nyújtózkodom, nem érem el. Arra gondolok, hogy már sosem érem el Jóskát, ugyanakkor tudom, egyszer utolérem, és akkor megfogom a kezét.

Csarnai Attila