„Deme Gábor nem rendelkezik empatikus készséggel, lelkiismereti kérdést nem ismer; a szakirodalom ezt úgy nevezi, hogy pszichopata”- hangzott el a Fővárosi Bíróságon folyó per hétfői tárgyalásán, amelyen Kun Tamást és Deme Gábort két ember megölésével, illetve bűnpártolással vádolják.

A gyilkosság a Csepel-sziget Általános- és Szakiskolában történt 2009. január 7-én. A tárgyaláson az is kiderült, hogy a nyomozók miért nem találtak ujjlenyomatot azon a pisztolyon, amellyel a gyilkos lövéseket leadták.

Tanúk meghallgatásával folytatódott a per, amelyen az iskola pszichológusa, mentő szakápolók és rendőrök tettek vallomást. N. Gábor, az iskola nevelési tanácsadója és pszichológusa főleg a gyerekekkel foglalkozott, de a gyilkosság után megtapasztalta a tanári karban uralkodó elképesztő bizalmatlanságot és lelki összeomlást. A traumát a mai napig nem heverték ki a pedagógusok, s talán csak a bírósági ítélet után várható megkönnyebbülés. Nem szakvéleményként, ugyanakkor gyakorló pszichológusként közölte, hogy Deme Gáborban „nincsen empatikus készség”, „lelkiismereti kérdést nem ismer”, nála csak feladatok léteztek, amiket végre kellett hajtani. A szakirodalom ezt az embertípust pszichopatának nevezi, ami nem jelenti azt, hogy feltétlenül gyilkosnak kell lennie. A pszichológus hozzátette: „Deme nárcisztikus alkat, aki tulajdonképpen utálta a gyerekeket. Teljesen alkalmatlan a pedagógiai pályára”. A tantestületben tapasztalható feszültségek hátterében Deme állt, aki bizalmatlanságot szított a kollégák között, és bántalmazta a diákokat. Előbb-utóbb bekövetkezett volna a „robbanás”, mert Deme vezetési stílusa ide vezetett. Ebből azonban még nem következett, hogy gyilkosság történjék. N. Gábor elmondta: a gyilkosságra racionális ok nincsen, egyetlen feltevése az, hogy Demében eluralkodott a bosszúvágy. Furcsának nevezte a Kun Tamás és Deme Gábor közötti kapcsolatot, mert az egyik „szélsőjobbos”, a másik „szélsőbalos” nézeteket vallott. A gyilkosság után az iskolában közbeszéd tárgya volt, hogy csakis Deme Gábor lehetett a felbujtó. Komoly fejtörést okoz és egyelőre kiderítetlen, hogy – miként a feltevések erre utalnak -- vajon mivel vehette rá Kunt a kíméletlen emberölésre.

S. Zsolt rendőr főhadnagy arról tett tanúvallomást, hogy éppen szolgálatban volt a végzetes napon, amikor 18 óra 43 perckor értesítette a kapitányság ügyelete az iskolai lövöldözésről. Kollégáival együtt csőre töltött pisztollyal fésülték át az iskola épületét, hogy megtalálják az állítólagos „csuklyás lövöldözőt”, akiről Kun beszélt, ehelyett azonban két halottra bukkantak az első emeleti irodában. Megnézték a vértócsában heverő holttesteket, akiknek már nem működtek az életfunkcióik. Akkor már több rendőri egység érkezett a helyszínre, s pillanatokon belül az életvédelmi akcióosztály nyomozói is megjelentek. Onnantól kezdve az akcióosztály vezetője vette át az irányítást, a csepeli rendőrök pedig a biztosításban vettek részt. S. Zsolt volt az, aki rendőr kollégájával Deme lakására hajtott, hogy az iskolai kamerarendszer iránt érdeklődjön. Körülbelül fél 8 lehetett, amikor Demét a Tescó parkolójában utolérték. Közölték vele, mi történt, mire Deme „meglepetést” és „döbbenetet” színlelt.

A rendőr főhadnagy azt is közölte, hogy betörésre utaló nyomot nem találtak az iskolában. Ez azért lényeges, mert Kun Tamás egy ismeretlen „csuklyás elkövetőt” gyanúsít a gyilkossággal, aki elbújhatott, vagy betörhetett az épületbe.

K. Dénes mentő szakápoló arról számolt be tanúként, hogy a mentőkhöz 18 óra 40 perckor érkezett a riasztás, és 18 óra 49 perckor már a helyszínen voltak. Pesterzsébetről rohamkocsival száguldottak át Csepelre. Kun Tamásnak súlyos kézsérülése volt, de nem volt sokkos állapotban, lehetett vele kommunikálni. A bal karját – mint utóbb kiderült – véletlenül lőtte át a pisztolyával. Körülbelül húsz percig ápolták, de nem szólt arról, hogy az iskola épületében további sérültek voltak. Egy civil ruhás nyomozó közölte velük, hogy két sérült található az iskolában. Ekkor G. Krisztián mentőorvossal együtt besiettek az épületbe, ahol a két áldozat feküdt. G. Krisztián azt vallotta, azonnal megvizsgálta a földön fekvő testeket, de egyértelmű volt, hogy mindketten halottak. Olyan súlyos fejsérüléseket szenvedtek a lövésektől, hogy esélyük sem volt a túlélésre.

K. Dénes és G. Krisztián egyaránt azt vallotta, hogy a helyszínen „óhatatlanul beleléptek a vértócsába”, de cipőikről mintát vettek és lefotózták a nyomozók. Egy jókora cipőlábnyomot is felfedeztek a szerverszoba ajtaján, amit berúgtak. G. Krisztián emlékezett Kun Tamás szavaira, aki megérkezésükkor azt mondta: „Megtámadtak minket…” Kun tehát elszólta magát, hogy nem egyedül volt az iskolában, akire rátámadtak, ám akkor nem fejtette ki, mit és kit takarhatott a „minket”.

Arra is fény derült, hogy a nyomozók miért nem találtak ujjlenyomatot a gyilkos pisztolyán. Mind a mentőorvos, mind a mentő szakápoló határozottan emlékezett rá, hogy Kun Tamás fekete, szövet kesztyűt viselt, amikor ápolni kezdték. A bal kézfejéről úgy kellett lefejteni a kesztyűt, hogy a sebét ellássák. Igaz, akkor hideg téli nap volt, tehát akár indokolt is lehetett volna a kesztyű használata, csakhogy az már akkor a kezén volt, amikor az iskola meleg épületében volt. Hogy jöttek erre rá? A bal kesztyű át volt lőve, vérrel áztatott, tehát rajta volt, amikor feltehetően lövöldözött, majd saját magát is véletlenül meglőtte. A kesztyűkön megtalálták a lőpornyomot is, ami bizonyítja, hogy viselték, amikor a gyilkos lövéseket leadták.

A Fővárosi Bíróságon csütörtökön folytatják a tárgyalást újabb tanúk meghallgatásával.

Csarnai Attila