Nyomtatás

Furcsa lopás a csepeli önkormányzat épületében

Kategória: Archív 2011. február 03. csütörtök, 00:12

laptoplopasRejtélyes körülmények között tűnt el az önkormányzat épületéből két merevlemez olyan laptopokból, melyeket a választások előtt Szenteczky János Csevak Zrt. vezérigazgató, MSZP-s polgármester-jelölt valamint Kovács Attila, Tóth Mihály polgármester politikai tanácsadója használt. Más, a helyszínen tárolt laptopokból nem tűntek el alkatrészek. Az esetet február elsején fedezték fel, dr. Szeles Gábor jegyző rendőrségi feljelentést tett.

Az új, modern laptopokat a Retina projekt keretében vásárolta meg az önkormányzat, és adták át a polgármester politikai munkatársának valamint a Csepeli Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának. Közvetlenül a választások előtt a számítógépeket vissza kellett volna vinni – de ezt csak Kovács Attila tette meg. Szenteczky János erre csak külön felszólításra, három hetes késéssel volt hajlandó.

A hivatal működőképes állapotban vette át a hordozható számítógépeket, melyekből akkor még nem hiányzott sem a merevlemez, sem a szintén eltűnt memóriakártya. A gyanú szerint a lopás az után történt, hogy a Csevak Zrt. élére új vezérigazgatót neveztek ki, aki átfogó informatikai átvilágítást végzett a cégnél, és biztonsági mentést készített ott talált számítógépek teljes adatállományáról.

Az eset azért is furcsa, mert a laptopokat az önkormányzati hivatal épületében, zárt szerverszobában, más számítógépekkel együtt tárolták, és a helyiségbe csak bizonyos emberek léphettek be külön nyilvántartás alapján. Az informatikusok átvizsgálták az összes számítógépet, amit a szerverszobában őriznek, de csak a már említett két laptopból hiányoztak az adatokat tartalmazó merevlemezek.

A számítógépek merevlemezéből bizonyos feltételek mellett akkor is visszanyerhető minden korábbi információ és adat, ha letörlik azokat. Ezek után kérdés, vajon miféle információkat tartalmazhattak a merevlemezek, amelyeket titokzatos kezek mindenképpen el akartak tűntetni?

A lopással okozott anyagi kár kb. 100.000 forint. Az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy az eset miatt átvilágítják a hivatal biztonsági rendszerét, és egyben lopás gyanúja miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

Cs. A. - Csepel.hu